Kormányinfó: hosszabb lesz a téli szünet, ugyanekkor leáll a kormányzati igazgatás

  • narancs.hu
  • 2022. szeptember 29.

Belpol

December 22-étől január 8-áig tart majd a téli szünet a közoktatásban. Kormányzati igazgatási szünetet is elrendelnek ugyanerre az időszakra.

A korábbi évektől eltérően ebben a tanévben hosszabb lesz a téli szünet az iskolákban, hogy ezzel is spóroljanak az intézmények. Az utolsó tanítási nap december 21-e, az első 2023. január 9-e lesz – jelentette be a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hozzátette, ugyanebben az időszakban, tehát december 22. és január 8. között kormányzati igazgatási szünetet rendelnek el. Az e területen dolgozóknak kötelezően ki kell venniük a szabadságukat.

A miniszter a kormányinfón bejelentette azt is, valamennyi nagyobb önkormányzattal tárgyalni fognak, milyen segítségre szorulnak a városok a megemelkedett energiaárak miatt. Az egyeztetéseket Balla György fideszes országgyűlési képviselő miniszteri biztosként koordinálja. A legtöbb önkormányzat segítségre szorul, a tárgyalások céla, hogy a kisebbek számára is találja meg a lehetőséget, hogy a következő hónapokat túléljék – mondta Gulyás Gergely.

Elhangzott: döntött a kormány a nemzeti konzultáció elindításáról. A következő napokban részletesen bemutatják a kérdéseket, papíralapon és online formában is lehetőség lesz a kérdések megválaszolására.

Gulyás Gergely a sajtó kérdéseire válaszolva elmondta

  • minden kifizetési stopról szóló hír tévedés, elmondása szerint nincs ilyen érvényben. Közölte, idén többször volt már olyan időszak, amikor a kifizetésekhez a Pénzügyminisztérium jóváhagyása kellett, most is ez történik. Ennek az az oka, hogy a kormány elkötelezett amellett, hogy a költségvetési hiány ne menjen a tervezett 4,9 százalék fölé.
  • Az őszi szünet rovására hosszabbodik meg a téli szünet – egészítette ki Gulyás Gergely bejelentését Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.
  • "Előre világossá tettük a nyolcadik, tervezett szankciós csomag kapcsán, hogy Magyarország eddig is sokat tett az európai egység fenntartására, de energetikai szankciókat Magyarország nem tud támogatni."
  • Fontos és súlyos kérdésnek nevezte Gulyás az Északi Áramlat gázvezetékek megrongálását, de szerinte nem érdemes találgatásokba bocsátkozni, még ha vannak is olyanok, aki rögtön megnevezték a gyanúsítottat. Vitán felül áll, hogy nemzetközi vizsgálatokra van szükség az ügyben – közölte a miniszter. Elmondása szerint a történtek ellenére Magyarország energiaellátása továbbra is biztosított, a gáztározók feltöltöttsége 72 százalékos, és miután kifejezetten nagy kapacitásaink vannak, mindenki számára lesz energiahordozó itthon.
  • "Ha a dollár gyengül az euróval szemben, akkor a forint is mindig gyengül az euróval szemben" – vélekedett Gulyás Gergely a forint gyengüléséről. Mint ismert, ma is történelmi mélypontra került a forint, 420 forint 1 euro

Beavatkozni az árfolyamba a jegybank tud

– mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter, majd azt ismételgette, hogy a magyar gazdaság helyzete stabil, vagyis szerinte ilyen oka nincs és persze nem lehet a forint gyengülésének.

  • Gulyás Gergely arról biztosított mindenkit, hogy elég a hónap 15-éig kifizetni a rezsiszámlákat, nem fognak késedelmi költséget kiróni a szolgáltatók, ha a nyugdíjasok csak tizedike után kapják meg a nyugdíjukat, így csak az után fizetnék be a számlákat.
  • A minisztériumokban 18 fok van. Nem tervezik a négynapos munkahét bevezetését, sem a távolléti oktatás bevezetését az egyetemeken, a közoktatásban.
  • Lehet, hogy várni kell a hatósági áras tűzifára, nem mondták, hogy nem lesz ilyen. Az ígéret az volt, hogy november végéig mindenki hozzájut majd 10 köbméter hatósági áras tűzifához. Ezt tartani fogják Gulyás közlése szerint.
  • Csak köszönetet mondhatunk a pedagógusoknak, akiknek magasabb jövedelem járna, mert ezekben az akciókban csak nagyon kis részük vesz részt" – ezt mondta Gulyás arra a kérdésre, hogy tudnak-e a tanárok olyan sztrájkot szervezni, amire válaszul a kormány úgymond beadná a derekát, és megemelné a béreket. Arról beszélt, hogy bár a kormány nagyon szeretné emelni a pedagógusok bérét, de energiaválság, háborús és inflációs válság van. Ha az Európai Unió "méltányos megállapodásra hajlandó lenne", akkor viszont elmondása szerint még több pénzt adnának a tanároknak. "A tanárszakszervezetek az ellenzékkel szolidárisak, a tanárok meg az országgal."
  • Gulyás szerint nem változott az eredeti terv: 2022-ben és 2023-ban lesznek extraprofitadók.
  • Egyedileg tárgyal majd a kormány az egyre nagyobb gondban lévő önkormányzatokkal arról, hogyan tud segíteni a rezsiszámlák kifizetésében. Az önkormányzatok javaslata az volt, hogy vagy vezessenek be ársapkát a rezsiköltségekre, vagy növeljék az állami támogatást. Gulyás az ársapkára nem lát esélyt, és azt sem támogatja, hogy egységesen növeljék az önkormányzatok támogatását, mert nagy különbségek vannak azok anyagi helyzetét tekintve. Ezért egyedi tárgyalásokat folytatnak majd.
  • Az uszodák fenntartása kiemelten a legnagyobb költség, ezért minden uszodát nem fogunk tudni nyitva tartani– mondta Gulyás Gergely, aki szerint mérlegelni kell, melyik létesítményeket tartják nyitva.
  • Gulyás tagadta, hogy közösségi médiát figyelő szoftvert vettek volna, szerinte ez álhír.
  • Egyelőre nincs a kormánynak B terve arra az esetre, ha nem jön az EU-s pénz. Gulyás szerint azért, mert az rosszhiszeműség lenne a kormány részéről. Elmondta, az Európai Bizottság megfogalmazta azokat a pontokat, amelyekben változásokat akart elérni a magyar kormánynál. Most arra várnak, hogy a kérések teljesítése után megszülessen a megegyezés, és jöjjön a pénz.
  • "A közös uniós álláspontot osztja" Magyarország is az Ukrajna keleti megyéiben rendezett, álnépszavazással kapcsolatban, vagyis, mint azt Gulyás megerősítette, nem ismerik el azok eredményét.
  • Nem tárgyalnak-e az IMF-fel hitelfelvételről – nyomatékosított Gulyás Gergely.
  • Gulyás nem tudta megmondani, hogy milyen főbb számokkal kalkulálnak a jövő évi költségvetésben. Méghozzá azért, mert megjósolhatatlan a jelenlegi gazdasági helyzetben. Majd november végén, december elején térnek vissza erre a kérdésre – ezzel lényegében elismerte, hogy felesleges volt nyáron megszavazni a 2023-as költségvetést.
  • Az Európai Néppárt nagy vereségének tartja Gulyás az olasz választások eredményét. A miniszter szerint erősödtek a magyar pozíciók az olasz választás után. Mint mondta, Bécstől nyugatra sehol sincsen néppárti kormány.
  • Gulyás Gergely kénytelen volt elismerni, hogy a földgázra nincs szankció. Arra a kérdésre, miért várja azt a kormány, hogy a szankciók megszüntetése befolyásolná a földgáz árát, azt kezdte el fejtegetni a miniszter, hogy a földgáz ára a kőolaj árával mozog együtt. (Csakhogy egyelőre a kőolajra sincsenek még szankciók.)
  • A napemeles pályázatok elbírálása részben megtörtént, részben zajlik – közölte Gulyás. Elég nagy csúszás van, ami azzal is jár, hogy közben jelentősen felmentek az árak. Bár ezek elvileg 100 százalékos támogatottságú pályázatok, Gulyás egyértelművé tette, hogy a kiírás és az elbírálás közötti árkülönbözetet nem fogja a kormány kifizetni, azt mindenkinek magának kell majd kipótolnia. "Sajnálatos, hogy felmentek az árak közben, de az energiaárak is felmentek, így jól jár, aki átáll a napelemre, megéri átállni" – közölte. Szerinte erre fel lehet venni hitelt.
  • Szemenszedett hazugság, hogy a magyar bírák ne lennének függetlenek. Nincs politikai nyomás a bírákon – hangoztatta Gulyás.
  • A fogyatékkal élők ellátását nem fogják megemelni jövőre, mert nincs rá pénz.
  • A miniszter szerint Brüsszel úgy fogalmaz meg elvárásokat, hogy azt magára nézve nem tartja kötelezőnek. Példaként a vagyonnyilatkozati rendszert említette, elmondta, "itthon bevezettük az európait, majd jelezte Brüsszel, hogy az mégsem jó, legyen inkább a régi".
  • Gulyás szerint valóban az orosz csapatok kivonása lenne a leggyorsabb út a békéhez, ez az egyik lehetőség, mely a nemzetközi jognak is a leginkább megfelelő lenne, de a fegyverszünet is megoldás lehetne. Gulyás nehezen, de kijelentette, Magyarország nem támogatja a megszállt ukrán megyék orosz annexióját.
  • Nem ellenzi, csak nem sürgeti a svéd és finn NATO-csatlakozás ratifikálását a kormány.
  • Nem nyilatkozott Gulyás Gergely arról, a kormányon belül milyen viták vannak a szélenergiai termelés bővítéséről. 
  • A miniszter szerint a szankciók mellett az aszály miatt a legmagasabb az élelmiszerdrágulás Magyarországon, vagyis kitart amellett, hogy Ukrajna szomszédságában magasabb az infláció, de az élelmiszerdrágulás mindenhol iszonyúan magas. Arra a kérdésre, hogy már a háború előtt is nálunk volt a legmagasabb az élelmiszerinfláció, Gulyás nem nagyon tudott mit mondani.
  • Gulyás szerint nem biztos, hogy a Dunaferr megmenthető. Elmondása szerint a 450 milliárdos adósságot görgető vasmű ügye töbször is téma volt a kormányülésen. Az orosz tulajdonos és a szankciók miatt nem látszik megoldás.

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk