Magyar Narancs: Egy hétfői törvénymódosítás értelmében az üres adathordozók után szedett jogdíjak negyedét a jogkezelő szervezetek helyett az NKA osztja szét (lásd még keretes írásunkat). Beszélgetésünk idejére (az interjú október 9-én készült - U. P.) bőven 1500 fölött jár a tiltakozó levelet aláíró művészek száma. Csoóri Sándortól Lovasi Andráson át Tarr Béláig minden korosztály, politikai oldal és művészeti ág képviselteti magát. Dés László egyenesen "közönséges lopásnak" nevezte az intézkedést. Felmerül a kérdés: tényleg minden aláíró félreérti a kormányt?
L. Simon László: Az is sokatmondó, hogy a művészek valami ellen állnak ki, és nem valami mellett. Elég szomorú, hogy az elmúlt húsz évben valamilyen pozitív ügy, közös érték mellett nem volt példa ilyen összefogásra. Amit ugyanakkor nem dimenzionálnék túl. Nem arról van szó, hogy ezrek mennek szembe az autópályán az egyetlen bolonddal, hiszen ezen az úton 1500-nál sokkal többen járnak. Hogy messzebb ne menjek, az én szerény jogdíjaimat is az Artisjus kezeli, tehát a látszatát is szeretném elkerülni annak a hamis képnek, hogy itt politikusok állnak szemben a kifosztott művészekkel. Ez ennél sokkal bonyolultabb probléma, és nem is új keletű. Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége négy évvel ezelőtt joggal nehezményezte, hogy az üres adathordozók a magas jogdíjak miatt sokkal többe kerülnek nálunk, mint bárhol Nyugat-Európában. Egy memóriakártya árából például négyezer forint a jogdíj, amiből kizárólag a művészek részesülnek, a szoftvergyártók nem, pedig azt senki sem tagadhatja, hogy informatikai programokat ugyanúgy másolhatnak és másolnak is pendrive-on és DVD-n, mint zeneszámokat. Megjegyzem, az Artisjusban nehezményezték, a kultúra szereplői elleni lépésként élték meg azt is, hogy még államtitkárként javasoltam az üres adathordozók díjának csökkentését. Pedig szerintem a kétszer háromezer több mint az egyszer négyezer: Magyarországnak sem adózási, sem jogdíjbevételi szempontból nem érdeke, hogy a magas eszközárak miatt a csempészek illegálisan hozzák be az üres adathordozókat, vagy a fogyasztók legálisan, a netről rendelve szerezzék be őket.
| ||
Megváltozott a világ, és ma a jogdíjak esetében nem az illegális másolás okozza a nagy kieséseket, ahogy az a szabályozás megalkotásakor még realitás volt, hanem az internet. Ma már kevesen másolnak jogvédett videokazettákat és CD-ket, mindenki interneten néz és hallgat zenét és filmet, még arra sincs szükség, hogy letöltse. Ez hatalmas változás, és nem meglepő, ha például a zenészeknek nehéz feldolgozni, hogy jövünk mi, és azt mondjuk: az üres adathordozói díj felosztása ebben a formában nem működhet tovább. Sokak elégedetlenségével találkozik a véleményünk. Azokéval, akik aláírták a tiltakozást, nyilvánvalóan nem, hiszen közülük többen ennek a rendszernek évek, évtizedek óta a kedvezményezettjei. Elfogadom, hogy ők ezzel nem értenek egyet, de azt nem, hogy lopásnak nevezzék. Ez a jogdíjalap nem magától jött létre, hanem a jogalkotói szándék eredménye - és most más a jogalkotói szándék. A vád, hogy elvesszük a szerzők pénzét, egyszerűen nem igaz, hiszen ahhoz a jogdíjhoz nincs és nem is lehet jogunk hozzányúlni, amely a tényleges alkotás után keletkezik, például a rádiós szereplések révén. Viszont 2013 júliusában az Európai Bíróság úgy határozott, hogy az ún. méltányos díjigények esetében lehetséges azokat közvetett kompenzáció, például szociális és kulturális támogatások formájában visszaosztani. De ugyanez történt júniusban, amikor a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala kimondta, hogy a Maszre (a Magyar Szak- és Szépirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesülete kezeli a másoló eljárások díjait - U. P.) által beszedett jogdíjakat is az NKA ossza szét pályázati formában. Hiszen a fénymásolásnál sem lehet nevesíteni, hogy ki a szerző, nem tudjuk igazolni, hogy például Dés László kottáit másolják reggeltől estig a rajongó fiatalok. Az a jó a pályázati rendszerben, és ezt végre az uniós irányelv tervezete is rögzíti, hogy minden jogosult számára megkülönböztetés nélkül biztosítja a hozzáférést. Tehát ha a méltányos díjigények terhére pályázatot írunk ki, akkor - az eddigi gyakorlattal ellentétben - nem részesíthetjük előnyben azokat, akik után több jogdíjat fizettek be. Ez azzal a következménnyel is jár, hogy a nagy mogulok mellett, akik már rengeteg pénzt kerestek ebből a rendszerből, mások is hozzáférhetnek a húsosfazékhoz. Más kérdés, és ez a jövő nagy feladata, hogy miként érhetjük el a jogalkotás eszközeivel, hogy valóságos jogdíjak folyjanak be a tényleges felhasználás után. Mondok egy példát az aránytalanságokra: az Artisjus tavaly az üres adathordozói díjakból 188 millió forintot utalt külföldre. Ugye, senki nem gondolja komolyan, hogy ez a beszedett 3,6 milliárdhoz viszonyítva reális arány? Az üres adathordozói díj több mint 50 százaléka memóriakártyák és a telefonba beépített memóriaegységek értékesítéséből származik. Azok a zömében fiatal vásárlók, akik ezeket használják, vajon hány százalékban töltenek le külföldi zenét?
MN: Ez tényleg aránytalannak tűnik, de ezen speciel önök sem akarnak változtatni.
LSL: Valóban, én örülök annak, hogy csak ennyi pénz kerül külföldre. Fontosnak tartom rögzíteni, hogy a médiatörvényhez a magyar zenei kvótát bevezető módosítást én nyújtottam be a parlamentben. Ezek után engem ütni-vágni azzal, hogy el akarjuk venni a magyar zenészek pénzét - ezt méltatlannak gondolom.
MN: Mindaz, amit mond: a külföldre utalt vagy éppen a szoftvergyártóknak járó jogdíjak aránya, az üres adathordozói díj beszedésének jogossága vagy az ön által a túl költséges működése miatt kritizált Artisjus helyzete mind fontos kérdések, és mindegyikkel volna mit kezdeni. De ez a szabályozás a problémákat rendszerszinten nem oldja meg. Annyi történik, hogy a pénz egy részét ezután az NKA osztja el.
LSL: Ezeken a területeken kicsi a mozgásterünk. Itt egy uniós méretű lobbi működik, világsztárokkal az élén. Gondoljunk bele abba, hogy a kultúrpolitika az unióban nemzeti belügy, de a jogdíjak ebbe nem tartoznak bele, azokat európai irányelvek szabályozzák. Tudja, hány megkeresés érkezik országgyűlési képviselőkhöz például jótékonysági koncertek ügyében? Sokan szeretnék megoldani, hogy a jótékonysági rendezvények után egyáltalán ne kelljen jogdíjat fizetni. Többször volt téma a fideszes frakcióüléseken a vendéglátóhelyek túlzottnak tartott jogdíjfizetési kötelezettsége is. Azt látom, hogy az Artisjus több kérdésben nem volt hajlamos az önmérsékletre.
MN: Mi lesz a pénzzel az NKA-ban? Megmarad mint külön keret, vagy beolvad a különböző kollégiumok költségvetésébe?
LSL: Az elkerülhetetlen, hogy ez a pénz a szakmai kollégiumok büdzséjébe kerüljön, ugyanakkor most is vannak célkeretek, amelyeket az adott kollégium csak adott célra költhet el. A Szerzői Jogdíjbevételek Felhasználásáról Döntő Ideiglenes Kollégiumot (ők ítéltek meg támogatást a Kárpátia együttes lemezének kiadására - U. P.) feloszlatjuk, az Előadó-művészeti Kollégium helyére pedig a színház- és táncművészeti, illetve a külön zenei kollégium lép majd. Utóbbiban elképzeléseim szerint nemcsak komolyzenészek kapnának helyet, hanem a könnyűzene vagy a világzene képviselői is. Hogy az egyes kollégiumok milyen arányban részesülnek a jogdíjakból, arról szívesen tárgyalunk a szakmai szervezetekkel is.
MN: A törvénymódosítás benyújtása előtt miért nem tárgyaltak?
LSL: A szakmai egyeztetés sem jelenti azt, hogy minden jó lesz. A minap vettük számba a pécsi táncművészeti fórum tanulságait, és arra jutottunk, hogy hiába volt szakmacsoportonként részletes egyeztetés az előadó-művészeti törvény módosítása előtt, nem sikerült úgy megfogalmazni a törvényt, hogy minden igényt kielégítsen.
MN: Ha az egyeztetések ellenére sem sikerül jó törvényt írni, az nem azt jelenti, hogy az egyeztetés fölösleges.
LSL: Ezt nem is állítottam. A rendszerváltás óta kevesen vették olyan komolyan a szakmai konzultációt, mint én. De most miről tudtunk volna konzultálni? Bejön ide az Artisjus vezetője, én pedig elmondom, hogy 25 százalékot elhozunk tőletek? Tudja, mi lett volna ez? Olcsó piaci kofáskodás. Hiszen vannak olyan helyzetek, amikor a szakma a status quo fenntartásában érdekelt. A szakmai egyeztetésnek most van értelme. Mire ez az interjú megjelenik, már túl is leszünk a találkozón az Artisjusszal, az EJI-vel és a Mahasszal.
MN: Az előzetes vita és konzultáció hiánya aggasztó egy másik aktuális történet, a holokauszt-emlékév esetében is, amelyben szintén fontos szerepet vállal. Ennek fő eleme a józsefvárosi pályaudvaron ötmilliárd forintból megvalósuló emlékhely, a Sorsok Háza, aminek a tervek szerint áprilisig, tehát a választásokig el kell készülnie. Hét hónap alatt kell tető alá hozni a 17 ezer négyzetméteres beruházást és kialakítani a koncepciót - ez nagyon kevés idő, egy ilyen méretű múzeum előkészítésére több évet szoktak szánni.
LSL: Örülök neki, hogy csak ennyi baja van vele.
MN: Lesz tervpályázat, közbeszerzési pályázat, érdemi szakmai vita?
LSL: Először is, nem az én dolgom ezzel foglalkozni. Kérdezze a MÁV vezérigazgatóját vagy Fürjes Balázs kormánybiztost! Másodszor, ha azon kezdünk rágódni, hogy néz ki a holokauszt-emlékhely közbeszerzése, akkor olyan szintre fogunk lecsúszni, amely számomra a legkevésbé sem érdekes. Azt tudom mondani: nagyon fontosnak tartom, hogy létrejön Magyarországon egy új, a holokauszt gyermek áldozatainak is emléket állító kiállítás és központ. Reménykedem benne, ahogy remélhetőleg ön is, hogy elkészül időre.
MN: A feltételek finoman szólva sem ideálisak.
LSL: Ennyi idő alatt kell megoldani, ez a feladat. Pont. Mindenből ki lehet hozni, hogy hülye a kormány és mindent rosszul csinál, de mi lenne, ha most az egyszer annyit mondana csak: de jó, hogy ezt csinálják!
MN: Meglehetősen érdektelen interjú lenne.
LSL: Akkor meg ne beszélgessünk róla, mert egyrészt ez tényleg nem az én feladatom, másrészt, ha mindenben csak a hibát keressük, akkor semmi értelme. Azért az ellenzékiségnek is vannak határai, nem?
MN: Beszéljünk arról, amiben közvetlenül érintett. A kormány létrehoz egy alapot 1,5 milliárd forintos kerettel, ahova civil szervezetek pályázhatnak holokauszttal kapcsolatos projektekkel. Az mindenképpen üdvözlendő, hogy egy többpárti és nyilvános fórum, az ön által elnökölt kulturális és sajtóbizottság dönt majd a pályázatokról. De még ennél is jobb lenne, ha szakértői testület végezné el ezt a munkát. Erre nem volt reális esély?
LSL: Mi az, hogy szakértői testület? Minek mondana engem vagy Hiller István volt kulturális és oktatási minisztert, szakértőnek vagy nem szakértőnek?
MN: Kis jóindulattal határesetnek. Szakértők alatt pedagógusokat, muzeológusokat, a korszakot kutató történészeket értek.
LSL: Kiss Attila hajdúböszörményi polgármester, aki évek óta küzd azért, hogy a helyi zsinagógát fel tudják újítani, aki több ciklus óta a kulturális és sajtóbizottság tagja, akinek önkormányzati tapasztalata van, ő érdemben hozzá tud szólni a pályázatokhoz, azt gondolom. De szerintem Hiller István és Vitányi Iván is. Vagy Menczer Erzsébet képviselő asszony, aki már csak a szülei tragédiája miatt is - édesapja kilenc évet töltött a Gulagon, majd a Kárpótlás Társadalmi Kollégiumának elnökeként rendkívül sokat tett a holokauszt idején üldözöttek egyéni kárpótlásáért - az élete elmúlt tíz évét arra tette fel, hogy megértse, mit tettek velünk a diktatúrák a 20. században. Nem tudom, ők miért ne lennének legitim véleményezői a pályázatoknak. Ráadásul egyértelművé tettem a sajtótájékoztatón is, hogy az öszszes fontos zsidó szervezetet bevonjuk a döntési folyamatba. Szakértőkkel is tudunk konzultálni. Kérem, ne higgyük azt, hogy az országgyűlési képviselők semmihez sem érthetnek! Mindenki lelkesedéssel áll a munkához, és hisz benne, hogy lehetséges a méltóságteljes megemlékezés.
MN: Bizonyára Novák Előd, a bizottság holokauszttagadásban jeleskedő tagja is lelkesen készül. Nem túl felemelő érzés, hogy ő egyáltalán hozzászólhat ezekhez a pályázatokhoz.
LSL: Ezzel nem tudok mit kezdeni. A Jobbik választott parlamenti párt, képviselői részt vesznek a bizottsági munkában. Ezen nem változtat, hogy az én személyes ízlésemtől nagyon távol esnek Novák Előd kijelentései, akivel emiatt rendszeresen vitába is kell szállnom a bizottság ülésein.
MN: A végére még egy örömhír: hétfőn az Országgyűlés a Magyar Művészeti Akadémiának ajándékozta a Műcsarnokot, a Vigadót és egy pofás budai villát. Elégedett?
LSL: Kíváncsi vagyok, hogy mit tudnak vele kezdeni. Látom, hogy szépen alakul a Vigadó felújítása, kíváncsi vagyok, hogyan fogja belakni a művészeti akadémia, és hogyan tudja majd a budapesti kulturális életet gazdagítani. A Műcsarnoknál véleményem szerint az a tét, hogy a kortárs művészet számára milyen formában marad meg első számú kiállítóhelynek. Ha egy Keserü Katalinhoz (az MMA tagja, a Műcsarnok korábbi igazgatója - U. P.) hasonló szemléletű igazgató kerülne a Műcsarnok élére, akinek nagy rálátása van a kortárs magyar és európai művészetre, aki rendkívül nyitott, aki a progresszív művészet elkötelezett értelmezője - az nem volna gond.
MN: Van bármilyen ráhatása erre?
LSL: Nincs.
Milyen jogdíj?Az üres adathordozók utáni díj nem klasszikus jogdíj. Léte azon a feltételezésen alapszik, hogy a pendrive-ok, DVD-k, memóriakártyák stb. használói ezeken az eszközökön jogvédett tartalmakat sokszorosítanak. Ezért az árba beépítik az ilyen módon megrövidített művészek ún. "méltányos díjigényét". Az így befolyt pénzt eddig egy magánegyesület, a zenei élet szereplőit tömörítő Artisjus és más jogkezelők osztották szét, nagyjából "a megjelenő forgalom arányában", tehát akit sokat játszott a tévé és a rádió, aki sok lemezt adott el, az több pénzt kapott. Az NKA részben művészeti szervezetek által jelölt kurátorai egyelőre pontosan nem tisztázott, de a forgalomtól független szempontok szerint utalják majd ki a díjak hozzájuk kerülő 25 százalékát. Egy 32 GB-os pendrive után 2500, egy telefon 8 GB-os memóriakártyája után 3200, egy 4,7 GB-os DVD után 75 forint üreshordozó-díjat fizetünk. |
