Lejárató kampány filozófusok ellen - 2. Az utolsó fillérig

  • Vári György
  • 2011. február 3.

Belpol

Az előző cikkünkben még nem tárgyalt három filozófiai projektnél ha a pontosságra nem is, az ún. egyéb összefüggésekre nagyon odafigyelt mind a Magyar Nemzet, mind a feljelentéseket megfogalmazó Budai Gyula. A kormánybiztost elsősorban nem a jogi vonatkozások foglalkoztatták drámai hangvételű sajtótájékoztatóin.
Az előző cikkünkben még nem tárgyalt három filozófiai projektnél ha a pontosságra nem is, az ún. egyéb összefüggésekre nagyon odafigyelt mind a Magyar Nemzet, mind a feljelentéseket megfogalmazó Budai Gyula. A kormánybiztost elsősorban nem a jogi vonatkozások foglalkoztatták drámai hangvételű sajtótájékoztatóin.

"Nagyon érdekes dolgokat találtunk a külsős megbízási díjakkal kapcsolatban" - alapozta meg hangulatilag esedékes feljelentését Budai Gyula kormánybiztos, és példát is hozott: párizsi vonatjegyet és 800 ezres szállodaszámlát emlegetett, majd összegzésként megállapította: "óriási visszaélések" történtek.

Vonatjegy és kiszervezés

Az azonban homályban maradt, hogy a szállodaszámlákat és a vonatjegyeket minek a keretében számolták el, hogy a pályázati kiírás vagy a projektek támogatási szerződése tiltotta vagy megengedte az effajta kiadások elszámolását, egyáltalán, hogy mely projekt résztvevői nem bírták fékezni hedonista hajlamaikat. Nos, a számlákat a Vajda Mihály vezette projekt produkálta; a szállodát egy Hegel-konferencia húsz, többnyire Németországból érkezett résztvevőjének négynapi tartózkodására kellett igénybe venni. További költséget jelentett az előadóterem kibérlése - az "óriási visszaélés" tehát kevésbé vérfagyasztó nevén nemzetközi tudományos konferencia volt. A támogatási szerződés és a pályázati kiírás lehetővé tette ilyen költségek elszámolását, a pályázat benyújtott és elfogadott költségtervében foglalt irányszámoktól a pályázók nem tértek el, és e kereteken belül szabadon mozoghattak (vagyis ezek terhére a vendégelőadók szállásáról is gondoskodhattak). A vonatjegynél is hasonló a helyzet. A projekt három éve alatt több tanulmányutat is tettek a kutatók külföldi intézetekbe. E lehetőséget a projekt ún "meghatározó kutatói" vehették igénybe. A tanulmányút elsősorban a külföldi szakirodalom beszerzését, a külföldi könyvtárak használatát, az ottani kutatókkal történő személyes konzultációt kívánta elősegíteni. A költségek minden egyes ilyen útnál 100 és 200 ezer forint körül mozogtak: nagyjából egyheti kint tartózkodást és az útiköltséget fedezték. A külföldi tanulmányutak szerepeltek a pályázati vállalások között - vagyis az "óriási visszaélések" nettó koholmányok, a kormánybiztos lejárató szándékán és kiagyalóik pitiánerségén kívül az egész semmi másra nem utal.

A Magyar Nemzet kioknyomozta, hogy Vajda Mihály a betéti társaságán (bt.) keresztül a lányát, Vajda Júliát bízta meg munkavégzéssel. Fontos szempont azonban, hogy Vajda Júlia annak a tevékenységnek, amire megbízást kapott (narratív interjúk készítése a Soá túlélőivel) széles körben elismert magyarországi szakembere. Természetesen ennek tudatában is vita tárgyává tehető a személye melletti döntés, azonban szakértelmének elhallgatásával a lap azt a benyomást kelti, mintha Vajda Mihály a vállalt feladatok finanszírozása helyett a pályázati pénzt egyszerűen szétosztotta volna a családtagjai között. (Ezt a sugallatot erősítette a Magyar Nemzetben közölt azon tény is, hogy a bt.-nek tagja Vajda unokája is, noha ennek az ügyhöz semmi köze nincsen; a munkát Vajda Júlia végezte.)

Az MTA könyvtára (az ekkoriban ehhez a szervezeti egységhez tartozó Lukács Archívum) és a Gond-Cura Alapítvány közös pályázatával szembeni egyetlen konkrét vád az volt, hogy Kardos András, akit Heller maga helyett hatalmazott fel a projekt vezetésére, önmagát bízta meg a bt.-jén keresztül bizonyos pályázati részmunkák elvégzésével. Az egyik ilyen részmunka a munka során elkészülő könyvek kiadásának az előkészítése volt. A Gond-Cura Alapítvány és a bt. közti könyvkiadási együttműködés már jóval a projektpénz elnyerése előtt elkezdődött, vagyis a bt.-t nem a pályázat és Kardos vezetői tiszte juttatta ehhez a munkához, ahogyan azt egyes külső megbízásoknál a jobboldali sajtó sugallja a tevékenységek "kiszervezését" emlegetve. A másikfajta megbízás a projekt adminisztrációs munkálatainak lebonyolíttatására vonatkozott: az alapítványnak nincsenek fizetett munkatársai, sem gazdasági, sem adminisztratív szakemberei, így nem is lehetett a pályázóknak más választásuk, mint a projektmenedzsment és az adminisztrációs munka "kiszervezése".

Csomót a kákán

A Filozófiai Intézet pályázatát a Magyar Nemzet hónapokkal korábban tárgyalta, egyébként aránylag megengedő hangnemben: feljelentés is született az ügyben még az első cikket megelőzően. Noha a lapban már tavaly nyáron megjelent minden információ erről a projektről, a feljelentést Budai Gyula a friss cikkekben foglalt állításokra alapozta, ami meglehetősen érthetetlen, hiszen ezek alapján született korábban följelentés.

Itt is elhangzott, hogy az intézet a pályázat kedvezményezettjeként bt.-knek juttatott külső megbízásokkal "kiszervezte" a munkát részben olyanok számára, akik nem alkalmazottai az intézetnek - miközben a pályázatban az állt, hogy az intézetnek megvan a projekthez szükséges szellemi kapacitása -, részben olyanoknak, akik intézeti dolgozóként projektmunkájukat a fizetésükön felül, külön számolhatták el. Mi több, Borbély Gábor a bt.-jén keresztül önmagát bízta meg a projektvezetési munkálatokkal.

A beadott pályamunka egyáltalán nem zárja ki intézeten kívüli kutatók alkalmazását. "A pályázatot a Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai Kutatóintézete nyújtja be, mint a vallásfilozófiai kutatások áttekintésére erőforrásokkal és szakmai kapcsolatokkal rendelkező költségvetési szerv" - áll a pályázatban. A benyújtott és elfogadott tervben, valamint a támogatási szerződésben szerepelnek is azon külső és belső munkatársak, akik "meghatározó személyekként" vettek részt a kutatásban. Azt pedig elméletileg semmi sem zárja ki, hogy az intézeti munkatársak további kutatási tevékenységet is végezzenek, és ezért külön díjazásban részesüljenek; ezt a támogatási szerződés jóváhagyja (a "meghatározó személyek" között különben mindössze egy ilyen akadt). A projektvezetői munkára pedig nem Borbély jelölte ki önmagát, hanem a Nemzeti Kutatási Technológiai Hivatal (NKTH) döntött úgy, hogy támogatja a Borbély vezette projektet. Az a sajátos magyar munkavállalási lehetőségek következménye, hogy (mint millió más esetben) az elvégzett munka ellenértékéhez ilyen (amúgy teljesen törvényes) megoldással lehet hozzájutni. Borbély Gábor egyébként jogi szakvéleményt kért előzőleg, minden szükséges dokumentumot a felkért szakértő rendelkezésére bocsátva. Ezek alapján született az a jogi állásfoglalás, hogy az intézetvezetői és a projektvezetői tevékenység nem összeférhetetlen. Az intézetigazgató tehát minimum jóhiszeműen járt el. A munkákat elvégezték, amint ezt a pályázati beszámolók elfogadása tanúsítja, jelenlegi ismereteink szerint semmiféle kár nem érte a magyar államot. Annyit bízvást kijelenthetünk: az "ügy" valójában nem is ezekről a feljelentő által vélelmezett szabálytalanságokról szólt.

Mindeközben türelmetlenül várjuk, hogy miután Budai Gyula kellő mélységben tanulmányozta a gyanúsan liberális vonatjegy ügyét - amelyről egyébként Jürgen Habermasszal is kész vitatkozni -, marad-e még ideje az elszámoltatás vakfoltjaiként emlegetett, a fentebbinél döbbenetesebb horderejű ügyekre.

Kései közlemény

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke hétfőn közleményben szólította fel a sajtót és a hatóságokat, tartsák tiszteletben a tudomány alkotmányban rögzített autonómiáját, azt, hogy egyedül a tudomány művelői hivatottak dönteni a tudományos kutatások szükségessége és minősége felől. "A sajtó munkatársainak feladata, hogy a közvéleményt minderről hitelesen és kiegyensúlyozottan tájékoztassák, ugyanakkor elkerüljék az igaztalan vádaskodást, a megelőlegezett ítélkezést" - figyelmeztet, s egyúttal elkötelezi magát egy átlátható pályázati rendszer megteremtése mellett. A Magyar Nemzet cikksorozatával szembeni kiállás fontos gesztus, ha némiképp késeinek is tekinthető, hiszen az első napokban maga Pálinkás is készségesen állt a napilap és a hecckampányba beszálló elektronikus médiumok rendelkezésére, hogy megfeddje a szerinte "hazug" pályázati rendszerben - a természettudományok kárára - indokolatlanul nagy pénzekhez jutó bölcsészeket és társadalomtudósokat.

Ezt az állítását most is megismétli, hozzátéve, hogy az Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Programok (NKFP) általa beüzemelt rendszerét "a kormányváltást követően jelentősen átszabták, szakmaiságában megalapozatlanná, finanszírozásában logikátlanná, jogilag támadhatóvá tették. Az új pályázati rendszerben jelentős összegektől fosztották meg a felfedező (alap)kutatásokat, gyengítve az ország tudósmegtartó képességét, ugyanakkor lehetőséget nyújtottak arra, hogy az innovációhoz vagy Magyarország EU-csatlakozásához olykor csak verbális bravúrokkal köthető társadalomtudományi kutatási pályázatokat a megszokottnál jóval tekintélyesebb összegekkel támogathassák." Az átalakítás - mint erről előző cikkünkben is szó volt (lásd: Mintha könyvből, Magyar Narancs, 2011. január 27.) - kétségtelenül megtörtént, és valóban nem növelte a rendszer átláthatóságát, noha azzal már Pálinkás József idején is voltak problémák. A finanszírozási rendszer megváltozásából azonban egyáltalán nem következik, hogy öszszességében több pénzhez, pláne "a megszokottnál jóval tekintélyesebb összeghez" jutottak volna a bölcsészek és társadalomtudósok. Az NKFP átalakítása, majd megszüntetése éppenséggel ennek a célnak az ellenkezőjét célozta és érte el 2007-től Kóka János erőfeszítéseinek eredményeként. Az az összeg, amihez addig hozzáfértek a bölcsészkutatók, egyáltalán nem volt tekintélyesebb a megszokottnál: az NKFP-ben már Pálinkás idején is ilyen volumenű támogatásokra lehetett pályázni. Pálinkás a Narancsban és a 168 órában is tárgyalt, a minisztersége idejére eső pályázati ügyekre a közleményében nem tért ki.

Kulcsár Szabó Ernő (jelenleg az ELTE Irodalom és Kultúratudományi Intézetének a vezetője) azonban reagált a megkeresésünkre. Lapunkat arról tájékoztatta, hogy valóban elnöke volt a tárgyalt időszakban az 5-ös számú programtanácsnak. Hozzátette: a tárgyszerűséghez az is hozzátartozik, hogy a programtanács eredetileg kinevezett elnökének hosszabb külföldi útja miatt akkor kapta ezt a megbízást, amikor a pályázatok (köztük az általa vezetett is) már az elbírálás szakaszában voltak.

Neked ajánljuk