Márki-Zay: A járások pénzét a fideszes vezetésű települések osztják

  • narancs.hu
  • 2025. április 2.

Belpol

A Hódmezővásárhelyi járásban a három másik önkormányzat polgármestere egyenlő arányban, és nem lakosságarányosan porciózná ki az 500 milliót.

Ha lakosságarányosan osztanák el a Hódmezővásárhelyi járásra jutó 500 millió forint fejlesztési forrást, amely a Versenyképes Járások Programban rendelkezésre áll, Hódmezővásárhelynek jutna a pénz 82 százaléka.

A járáshoz a 46 ezres Hódmezővásárhely mellett  Mindszent város (6685), valamint Mártély (1359) és Székkutas (2336) község tartozik. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester arról írt szerdán a Facebookon, hogy a másik három polgármester kinyilvánította: azt szeretnék, ha a forrást négy egyenlő részre osztanák, tehát 125 millió járjon Hódmezővásárhelynek, Mártélynak, Mindszentnek és Székkutasnak is. 

Márki-Zay fideszes polgármesterekként hivatkozik rájuk, de ez csupán a székkutasi Szabó Emesére igaz betű szerint. A mártélyi Ambrus István – bár korábban tényleg Lázár János gépkocsivezetője volt – függetlenként szerepel a választási nyilvántartásban. A mindszenti polgármester, Gémes László pedig szintén függetlenként nyert – fideszes ellenfelet legyőzve –, bár korábban ő volt a megyei közgyűlés kormánypárti elnöke.

Márki-Zay azért írt a Versenyképes Járások Program pénzéről, mert tudomása szerint Lázár János miniszter, országgyűlési képviselő választókerületének másik járásában, a makóiban az egyeztetéseken arról volt szó, lakosságarányosan osztják a leendő forrást. Ott így a 250 millió forintból 125 jut Makónak, a többi a 14 másik településnek. A különbség az, hogy a makói önkormányzat vezetése kormánypárti.

„A politikai kiszorítás maffia-logikája viszont azonos a körzet két járásában” – elemez Márki-Zay. – „Ahogy bennünket a három kistelepülés nem enged hozzá a saját forrásainkhoz, úgy a makói járásban Földeák és Maroslele kényszerült arra a politikai zsarolás következtében, hogy a testületi üléseiken jóváhagyott konzorciumi megállapodásokat felrúgva kihátráljanak az Apátfalvával közös pályázatukból – csak azért, mert annak korábban még fideszes polgármestere mára Lázár ellensége és üldözöttje lett. (Jellemző, hogy míg én leültem a három járási település vezetőivel, Makón a nem fideszeseket meg sem hívták a forráselosztó egyeztetésre...).” 

Márki-Zay arra számít, hogy a Versenyképes Járások Program pénzének elosztásában a fideszes vezetésű települési és megyei önkormányzatok dominanciája fog érvényesülni, és a járási döntéshozó fórumokról továbbküldött pályázatok sorsáról a kormány is a maga szempontjai alapján választja majd ki a nyerteseket.  

„Azaz három lépcsőn is át kellene jutnunk, hogy akár egy fillér is maradjon nekünk a saját pénzünkből. Ebből a pártállami, zsarolós-bosszúállós logikából egyre többeknek van már elege” – véli a vásárhelyi polgármester, és abban bízik, jövőre az országgyűlési választáson olyan eredmény születik, amely megakadályozza, hogy közösségeket politikai alapon semmizzenek ki.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.