Búcsúajándék a fideszes megyétől: több tízmillió forint Kammerer köreinek a Samsung adójából

Belpol

A gödi polgármester alapítványa és a hozzá köthető helyiek szervezeteinek is csöppen némi támogatás az új Pest megyei közgyűlés felállása előtt: több tízmillió mehet rendezvények szervezésére.

Még az új közgyűlés jövő keddi felállása előtt több százmillió forint pályázati forrás szétosztásáról dönthet a Pest megyei önkormányzat értéktár bizottsága, így a gödi kormánypárt által támogatott polgármester, Kammerer Zoltán civil szervezete, valamint a hozzá köthető szervezetek is részesülhetnek a pénzből. 

Mint azt a Narancs.hu több cikkben megírta, a gödi Samsung iparűzésiadó-bevételeinek egy részét szokta szétosztani a fideszes megyei önkormányzat ilyenformán, leginkább a kormánypártoz köthető helyi szervezeteknek, egyesületeknek, alapítványoknak, sajtóorgánumoknak. Ekletáns példa volt, amikor a legutóbbi pénzosztás alkalmával, májusban, még az önkormányzati választás előtt 20 milliós támogatásban részesült a Dunakeszi Odateszi Egyesület, amely a dunakeszi fideszesek egyik jelölőszervezete volt a választáson. A Népszava egyébként másfél hónapja arról számolt be, a félmilliárd forintot közelíti a Gödtől elvett és a fideszes szervezeteknek, alapítványoknak visszacsorgatott samsungos iparűzésiadó-bevétel.

Tízmilliók Kammerer környezetébe

Sejthető volt, hogy még egy pénzosztásra sor kerül az új közgyűlés felállása előtt, erre szeptember végéig kellett várni, ugyanis a Pest Vármegyei Értéktár Bizottság hétfőn ülésezik. A támogatásokról szóló, lapunk birtokába jutott előterjesztés szerint 240 millió forintot osztanak szét különböző szervezeteknek. 

A Kammerer Zoltán által vezetett Dunakanyar Kapuja Területfejlesztési Alapítvány 12,8 millió forint támogatásban részesül, melyből adventi koncertet szervezhet nyugdíjasoknak december közepén. (Kammererék még a polgármestersége előtt mintegy 18 millió forintot kaptak a megyétől.)

A Göd Fejlődéséért Közalapítvány 19, 9 millió forintban részesülhet, amelyből a gödi szüreti fesztivált rendezheti. A szervezet alapítója a város, kuratóriumában érdekes egyezések figyelhetőek meg: tagja Harangozó Tímea, valamint Simon Tamás is. Kammerer Zoltán a júniusi választáson a Kammererrel a Változásért Egyesület színeiben indult, egyik testületbe bejutó képviselőjét Harangozó Tímeának, egy a másikat Simon Tamásnak hívják (az egyesület abszolút többséget szerzett a testületben).

Szintén a kuratórium tagja egy bizonyos Tóth Ágnes. A DK Pest megyei képviselő-csoportja még 2023 augusztusában zárt ki egy Tóth Ágnest a tagjai közül, ugyanis a párt szerint olyan egyesületnek volt tagja, amely a megyei önkormányzattól támogatásban részesült a tudtuk nélkül: a szervezet a támogatás egy részét online hírportál működtetésére fordította, az oldal pedig rendszeresen negatív színben tüntette fel az ellenzék pártjait és képviselőit. A szervezet amúgy a Dunakeszi Kistérségért Egyesület, amely a választás előtt 14 millió forint támogatást kapott nyári tábor szervezésére, valamint további 9 milliót a Térségi Tények nevű portál működtetésére. A szervezethez köthető Lőrincz László gödi, valamint Lukácsi Bálint dunakeszi önkormányzati képviselő, akik az ellenzéki együttműködés színeiben jutottak be a testületekbe, azonban kiváltak onnan. Nem sokkal a választások előtt közös rendezvényen mutatkoztak Kammerer Zoltánnal. Lőrincz és Lukácsi is a Szocdemek színeiben indult Dunakeszin a választáson, de csúfosan leszerepeltek: Lőrinczre 9-en, Lukácsira 14-en szavaztak. A Dunakeszi Kistérségért Egyesület most is próbálkozott, azonban az előterjesztés szerint forráshiányra hivatkozva nem támogatják. 

A "Jelen Vagyok" Tehetséggondozó Egyesület 17 millió forint támogatásra számíthat, ebből Mikulás-napi rendezvényeket, valamint könyvtárfejlesztést valósíthat meg. A szervezet vezetője Csabai Márk író, 2020 szeptemberében egy a helyi újságban megjelent sajtóközleményben a Fidesz választókerületi szóvivőjeként hivatkozott magára. A szervezet tavaly novemberben 27 milliót kapott a Kammerer vezette önkormányzattól. Az egyesület 2021 októberében 16,6 millió forintot, 2022 augusztusában 12,9 millió forintot, 2023 májusában pedig 15,5 millió forintot kapott a megyétől, melyet részben a TüKörkép nevű kormánybarát magazin gondozására fordított: a címlapon többször is Kammerer szerepelt. 

 
Kammerer fürkészik
Fotó forrása: Kammerer Zoltán Facebook-oldala
 

Megszülethetett a megegyezés

A közgyűlés új elnökét október 1-jén választják meg. Mivel nincs többsége a Fidesznek, ezért ahhoz, hogy a fideszes Szabó István folytatni tudja a munkát, megállapodásra lesz szüksége valamelyik ellenzéki párttal. Már korábban is arról pletykáltak, hogy a Mi Hazánkkal egyezhet meg a kormánypárt. Lapunk úgy tudja, megszülethetett a megállapodás: bizottsági elnöki helyet kaphat cserébe a szélsőjobbos Fidesz-szatellit párt. 

Megtudtuk azt is, a DK frakcióját Bősz Anett vezette volna, és bár átvette a megbízólevelét, végül nem ül be a közgyűlésbe. A DK frakcióját Juhász Béla Róbert, Sződliget polgármestere vezeti, a polgármester lapunknak megerősítette az értesülést. 

A Samsughoz kötődő hír, hogy napelemparkot kaphat a gyár. Erről ebben a cikkünkben írtunk:

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.