Interjú

„Megrázott, hogy a néző azt hihette, érzéketlen vagyok”

Somos András, az ATV felfüggesztett műsorvezetője a pedofília definíciója körül kirobbant botrányról

Belpol

A kegyelmi botrány forrpontján az ATV reggeli műsorában, a Startban egykori kollégánk, Somos András azt találta mondani, hogy Kaleta Gábor, a gyermekpornográf képek birtoklása miatt elítélt egykori limai nagykövet nem pedofil. A műsorvezetőt sokan pedofilmosdatónak kiáltották ki, lekerült a képernyőről is, mire kedvelői petíciót indítottak, követelve visszatérését.

Magyar Narancs: Kis mintán végeztem egy felmérést, arról kérdeztem ismerősöket, tudják-e, ki az a Somos András az ATV-ből. „Aki azt mondta a Kaletáról, hogy nem pedofil?” Azt már kevesebben tudták, hogy ön ezt jogászként állította.

Somos András: A kilencvenes években a Narancsnál kezdtem az újságírói pályámat, közben jogot tanultam, 2000-ben végeztem az ELTE-n. Ezt követően az RTL-nél, az MTV-nél, majd az ATV-nél dolgoztam, párhuzamosan pedig ügyvédjelölt voltam édesapám irodájában. A 2000-es években csináltam meg a jogi szakvizsgákat. Aztán az ATV-nél újra úgy éreztem, szeretném magam önálló ügyvédként is kipróbálni.

MN: Jellemző az újságírói munkájában, hogy jogászként is foglalkoztatja az adott téma?

SA: Gyakran. 2013 óta vezettem az ATV-ben a Fórumot, ahol a betelefonálók sokszor azért fordultak hozzám, mert tudták, hogy jogi szempontból is meg tudom világítani az ügyeket. Ez általában nem azt jelentette, hogy valamiféle jogi szolgáltatást vártak, bár ilyen is volt. A riporteri munkámban is mindig sokat segített a jogi végzettség. Eleve azért kezdtem el a jogi tanulmányokat, mert parlamenti tudósítóként nem akartam, hogy a politikusok megvezessenek.

MN: Mondhatjuk, hogy az ominózus reggelen „túljogászkodta” a dolgot?

SA: Lehetséges, de az egész nem így indult. Márki-Zay Péternek volt egy karakteres kijelentése a közösségi oldalán, azt írta: „félnek attól, hogy lógni fognak”. Két kollégám erről kezdte őt kérdezni, tisztázni akarták, mire értette ezt a politikus, aki aztán szóba hozta, hogy szabadon engedik a pedofilokat és „ráeresztik” a gyerekeinkre. Kértem, mondjon példát. Azt felelte, hogy ő a Kaleta-ügyön nagyon felháborodott annak idején. Erre azt mondtam, hogy ő nem volt pedofil. (Bővebben lásd A Kaleta-ügy és a grasszáló pedofilok című keretes írásunkat.) Ezen a ponton elindult egy szóváltás, és igen, azt éreztem, hogy ez az a terület, amelyen bizonyos jártasságot szereztem. 2020 júliusában, amikor a Kaleta Gábor elleni ítélet megszületett, nagyon felháborodtam azon, hogy ha valakinek a számítógépén van 19 ezer gyermekpornográf kép meg videó, akkor hogyan lehetséges, hogy ez az ember csak egy év felfüggesztett börtönt és 540 ezer forint pénzbüntetést kap. Azt gondoltam, hogy ez elképesztően enyhe ítélet, ezért utánanéztem. Az adásban pedig elkezdtem elemezni, hogy jogi szempontból nem pedofíliáért ítélték el Kaletát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.