n "Szeretné-e a mûveseállomások visszaállamosítását?" - szól az MSZP hétfõi, mondattanilag kissé túlcifrázott kérdése; egy nappal korábban a patikákról, pénteken pedig a háziorvosi praxisokról kérdezték ugyanezt a szavazóktól. A föltett kérdés eredetileg azonban arra irányult, hogy maradjanak-e állami, önkormányzati tulajdonban a most is abban lévõ egészségügyi közszolgáltató intézmények, nem pedig arról, hogy visszakerüljenek-e a már korábban privatizáltak. Abban viszont az MSZP-nek van igaza, hogy semmi logika nincs a szektor bizonyos elemeinek (köztük néhány kórháznak) a sikeres privatizációja után más intézményeket normaszerûen állami tulajdonban tartani, és hogy az esetleges érvényes népszavazási igenbõl racionális lépésként a teljes egészségügyi vissza-államosítás következne.
Mindennek a hátterében az áll, hogy az MSZP nem talált hatásosabb ellenszert a Fidesz nemzetegyesítõ, illetve "az egészség nem üzlet" mottóval jellemezhetõ demagóg ámokfutására, mint hogy maga is a legrosszabb kispolgári reflexekre építõ üzenetekkel kezdjen operálni. Ráadásul a "milyen sok pénzbe fog ez nekünk kerülni" alapú érvelés nem is az MSZP költõi kérdéseiben jelentkezett elõször, hanem a kormány köztájékoztatási hirdetéssorozatnak álcázott, de alig leplezett nem párti korteskedésben. A múlt héten "kitudódott", hogy az egészségügyi tárcánál vizsgálat indult a patikák, magánpraxisok stb. (százmilliárdos nagyságrendûre becsült) reprivatizációja költségeinek felmérésére, ami azt mutatja, hogy a kormány az államigazgatási szervek kampánymun-kára fogásától sem riadt vissza. A párt lassú eszmélésébe persze az is belejátszhatott, hogy a veze-tésben ma sincs konszenzus a kér-désekre adandó válaszok és a kö-vetendõ stratégia tekintetében, de Hiller István pártelnök novemberi, tíznapos indiai látogatása sem volt szerencsés a kampány szempontjából. Látszólag tehát a központi költségvetésbõl finanszírozott népszavazási propaganda kicsit elszívta a levegõt a tétlenkedõ MSZP elõl, de kormány közeli forrásaink szerint mindez eléggé tudatos és egyeztetett koreográfia mentén zajlott. Az MSZP ugyanis nem kampányolhatott azzal, hogy az újonnan áttelepülõ százezrek milyen sokba fognak fájni a magyar adófizetõknek (holott tudhatóan ez az egyetlen népszerû érv, ami kellõen erõs lehet a Fidesz romantizáló szoftrevizionizmusával szemben), mivel ezzel még jobban magára vonta volna a nemzeti összetartozást forintban méricskélõ kufárlelkûség vádját. A költségekkel kapcsolatos "köztájékoztatás" feladata megmaradt hát a kormánynak, hogy aztán a kampány végéhez közeledve a párt vegye át a kezdeményezést. A szocialisták persze most sem erõltetik a roadshow-t, inkább a Köztársaság téren megfogalmazott frázisokkal próbálják nem szavazatra vagy otthon maradásra bírni a polgárokat.
Kampányrendezvények hiányában érdekesnek tûnt, hogy az MSZP Baloldali Tömörülés (BT) platformjának szombati, Köztársaság téri tanácskozásán miként jelennek meg a kampánytémák az egy pódiumon ülõ és igen eltérõ habitusú Gyurcsány Ferenc, Hiller István, Kiss Péter és Szili Katalin beszédeiben. A közönség és a sajtó várakozásaira rácáfolva azonban egyedül a miniszterelnök foglalkozott érdemben a népszavazással, a többiek a BT-tanácskozás eredeti tematikájának megfelelõen fõleg Magyarország európai esélyeirõl, az uniós csatlakozás hasznáról tartottak meglehetõsen érdektelen beszédeket. A tanácstermet színültig megtöltõ és addig csak kornyadozó nyugdíjasok azonban egybõl megélénkültek, amikor Gyurcsány Ferenc lépett a mikrofonhoz.
A kormányfõ nagy tapsot kapott a viszonylag pontos diagnózisért, miszerint a népszavazási kezdeményezés azt jelzi, hogy a Fidesz vezetõinek semmi, még a határon túli magyarok belpolitikai játszmák figuráivá alacsonyítása sem elég drága, hogy visszaszerezzék a hatalmat. "Megmutatjuk, hogy Magyarországnak van más választása is!" - mondta Gyurcsány, a közönség pedig ujjongott. A Köztársaság téri hallgatóság azt a kijelentést jutalmazta a legnagyobb ovációval, amikor a miniszterelnök arról beszélt, hogy Orbán Viktor gyáva, csak a saját közönsége elõtt mer beszélni, nem vállalja a megmérettetést, és kerüli a parlamentet. Gyurcsány jól induló, a népszavazás leegyszerûsítõ és hazug kérdései helyett a nemzet valódi problémáit (egyebek mellett a szegénységet, munkanélküliséget, a nyugdíjak elértéktelenedését, a versenyképesség és a szolidaritás hiányát) taglaló beszéde - ahogy az elõadó lassan maga is saját beszéde hatása alá került - idõvel közepes frázispufogtatássá silányodott. (A tudósító személyes kedvence: "Bátorság kell ahhoz, hogy a jövõt ne a múlt sérelmeibõl vezessük le, hanem a magyar teljesítmények és sikerek Nagy-Magyarországát építsük fel.") A miniszterelnök a beszéd második, gyengébb felének "hazafias" lózungjaival fõleg arra a sértettségre bazírozott, amit a kettõs állampolgárságra nemmel szavazók érezhetnek Duray "elválik a szar a víztõl" Miklós és Kondor "aljanép" Katalin megszólalásai nyomán.
A "nemek" csapdahelyzete az, hogy a mellettük szóló józan és racionális (a társadalombiztosítás és az egészségügyi intézményrendszer különbözõségével, illetve a kettõs állampolgárság értelmetlenségével és valós veszélyeivel kapcsolatos) érvek sokkal nehezebben érthetõk és kevésbé mozgósító hatásúak, mint a pénzre és a Fidesztõl való félelemre apellálók. Az MSZP a népszavazási kampányban a könnyebbik és nagyobb pillanatnyi haszonnal kecsegtetõ, de hosszabb távon politikailag kevés érdemi elõrelépést ígérõ irányba mozdult. Kérdés, hogy 2006-ban, amikor még a mostaninál is nagyobb tétje lesz a játszmának, legalább nekik lesz-e erejük valódi kérdésekrõl beszélni.
Miklósi Gábor
