Nem enged a kormány: április 19-től folytatódna az iskolai oktatás

  • narancs.hu
  • 2021. április 8.

Belpol

Az újraindítás következő lépéseiről hárommillió beoltott után dönt a kabinet - mondta Gulyás Gergely a kormányinfón .

Biztosra vehető, hogy április 19-én újraindul az intézményi oktatás. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón azt mondta, ez nem csak a szülőknek jelent majd könnyebbséget, de ily módon a nevelés-oktatás is hatékonyabb lehet. A miniszter megint többször azt hangoztatta, hogy már az első vakcina beadása után jelentős védettség alakulhat ki az oltottak körében, így szerinte nincs mitől félniük a pedagógusoknak.

Közlése szerint apedagógusok vakcinációja során első körben, április 1-3. között a korábban regisztrált 78 ezer fő közül már több mint 66 ezer kapott oltást, míg korábban az életkora vagy egyéb egészségügyi okok miatt már 34 ezer érintett sorra került. Egyben arra kérte a pedagógusokat, legyenek tekintettel a szülőkre, akiknek most elég nehéz otthon a gyerekekkel, a diákokra, mert bár a digitális oktatás is jó és hatékony, mégis az iskolai oktatással érvényesül igazán az oktatói-nevelői munka. (Érdemes megjegyezni, egy diákszervezet épp tegnap tett közzé állásfoglalást arról, hogy nem értenek egyet az április 19-ei iskolanyitással, ami ellen egyébként a pedagógusok is tiltakoznak.)

Az érettségikről szólva azt mondta, a kormány májusi írásbeli és júniusi szóbeli vizsgákra készül. Júniusig mindenkit be tudnak majd oltani, akit csak lehet. Kérdésre válaszolva mondta el, hogy a 16-18 évesek oltása ügyében a kormány a szakemberekre hallgat, de csekélynek tartják a megfertőződés esélyét, így a 18 éven felüli populáció oltására koncentrálnak. Gulyás elmondása szerint május végéig mintegy 7-7,5-8 millió oltás lesz Magyarországon.

Gulyás Gergely kiemelte, az újabb nyitásról,

a korlátozások lazításáról akkor döntenek majd, ha meglesz a 3 millió beoltott, ami 5-6 nap alatt elérhető.

A vakcinaigazolvány kedvezményeiről a kormány később dönt.

A szerdai kormányülésen értékelte az oltási programot a kormány – erről is beszélt a miniszter. Eddig 2 millió 608 ezer ember kapott oltást Magyarországon, 1 millió 177 ezren pedig már a második dózist is megkapták. Valamennyi újraindítási lépés az oltottak számától függ, mert "a valódi érdemi fegyver a vakcina".

Gulyás emlékeztetőül elmondta, a korlátozások jelenlegi lazítása, vagyis változása 2,5 millió beoltotthoz volt kötve, ezt elérve szerdától változtak az érvényben lévő szabályok. Mint mondta, ezek az intézkedések érdemi enyhítést nem jelentenek.

A miniszter is többször kiemelte a sajtótájékoztató során, hogy Magyarország a leggyorsabban oltó európai ország. Hozzátette: remélik, hogy még ebben a hónapban 4 millió fölé emelkedik majd a beoltottak száma. Jelenleg valamennyivel több mint 3 millió 950 ezer ember regisztrált oltásra; ahogy arra Gulyás emlékeztetett, korábban regisztráció nélkül került sor az egészségügyben dolgozók vakcinációjára, ez körülbelül 200 ezer főt érintett. Mint ismert, Magyarország 18 éven felüli lakossága körülbelül 8 millió fő.

A miniszter újságírói kérdésre ismét úgy fogalmazott, hogy szerinte

április végére már a teraszokra ki lehet ülni, ha így halad az oltási program.

Szintén sajtóérdeklődésre azt mondta, valószínűsíthető, hogy a védettségi igazolványhoz lesz kötve a sportrendezvényeken való részvétel, már amikor utóbbi lehetővé válik. Ez igaz a júniusi foci Eb-mérkőzésekre is. Gulyás úgy fogalmazott, azt remélik, júniusra a járvány már mögöttünk lesz.

A miniszter a Petry-ügyről újságírói kérdésre azt mondta, felháborítónak tartja az eljárást. Szerinte Németországnak választ kell adnia, jogállam-e, ha ilyesmi megtörténhet. Hisz' a szólsászabadság európai érték. Hozzátette, személyesen is egyetért Petry minden szavával, de ennél fontosabb szerinte, hogy a véleménynyilvánítás nem szankcionálható. Ezzel kapcsolatban nem árt felidézni: amikor a közelmúltban Hrutka Jánost a válogatott kapus, Gulácsi Péter szivárványcsaládokat támogató posztja melletti kiállása után kirúgta a Mészáros Lőrinchez közel álló TV2 csoporthoz tartozó Spíler TV, nem merült fel a kormány részéről, hogy Magyarországon probléma lenne a jogállamisággal.

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.