Német neonácik: Az amerikai barát

szerző
Sausic Berlin,Petôcz György
publikálva
1996/21. (05. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Németországban most elég szar neonácinak lenni: csak betiltás meg börtön. Az a pár szervezet, amelyik megmaradt illegalitásban, a legelszántabb hülyékbôl és beépített ügynökökbôl áll.

De elôször tekintsünk vissza. Az egyesítés után, amikor űr támadt a lelkekben és összekuszálódtak a dolgok, politikai menedékkérôk képében beözönlött a volt NDK-ba a fél világ, olyan színű emberek, akiket ott addig legfeljebb a VIT-en láttak. Ekkor történt, hogy felszínre csapódott a nyomorúságos keletnémet lét minden mocska, s hozzá a nyugatnémet összes szennye: a fiatalság egy része menekültotthonok felgyújtásával szórakozott, és szüleik is csatlakoztak az idegenellenes pogromokhoz, ha egy cigány történetesen az ablak alá kakált. Akkor, bizony, nagyon csúnyán nézett ki az egész,

olyan csúnyán,

ami máshol Kelet-Közép-Európában elképzelhetetlen lett volna. Mint ahogy nem is volt sehol létezésének okától annyira megfosztott nép, mint a "keletnémet". Ezen alighanem csak egy annyira bejáratott politikai-jogi-rendôri gépezet tudott úrrá lenni, mint a nyugatnémet. Egyszerűen úgy, hogy működni kezdett. A politikai menedékjog pragmatikus - bár meghátrálásként gyalázatos - szigorítása megnyugtatta "a lakosságot", a bírósági ítéletek pedig észhez térítették a csôcseléket. Ezzel egy idôben, 1992-93-ban, betiltották szinte az összes neonáci szervezetet.

A nyugatnémet neonácik reménye az volt akkoriban, hogy tömegbázisra találnak a keletnémet bôrfejű hordákban. De ha némi logisztikai szerepre sikerült is szert tenniük a pogromok során, a spontánul összeverôdô, általában tökrészeg skinhead bandák végül nem voltak politikailag szervezhetôk. Belpolitikai probléma helyett mára néhány ügy maradt az egészbôl. A német Alkotmányvédô Hivatal szerint megfigyelhetôk ugyan bátortalan kísérletek a föld alá szorult neonáci csoportok összefogására, de a hivatal - beépített emberei révén - ellenôrzése alatt tartja ezeket a szervezeteket.

Ilyen ügynök volt például Michael Wobbe, egy 23 éves

kis szöszi

gyerek, aki "Ôzfej" fedônéven a betiltott Nemzeti Front (NF) földalatti életérôl szállított információkat havi háromszáz márka és költségtérítés fejében. "Ôzfej" mindenesként szolgált az NF vezetôje, Schönborn neonácik lakta házában, ahol - leszámítva az egyesületi tilalom megszegése miatti zaklatásokat - kedélyesen teltek a napok. Az ügynök vitte a konyhát, szigorúan népi német receptek alapján ("hering sziléziai jóasszony módra"), esténként Liszt vagy Mozart zenéje csendült, és szabály volt a kúrásra is: "Csak saját fajtánkkal megyek az ágyba" - hangzott a rendtartás megfelelô paragrafusa, hanyagul nyitva felejtve a nemzetiszocialista lelkületnek egyedül megfelelô pozitúra kérdését. Az alkotmányvédôknek már ahhoz is van erejük, hogy külföldön keresgéljenek neonácik után. Így akadt horogra az amerikai

Gary Rex Lauck,

a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt Külföldi Szervezetének (NSDAP/AO) vezetôje, évek óta és világszerte a náci propagandaanyagok legfôbb szállítója.

Sok jót sajnos már a kis Lauckról sem lehetett mondani, tán szomorú szülôhelye, Milwaukee tette, tán a sok verés, amit otthon kapott - mindenesetre 13 évesen a Mein Kampfot olvasta és Hitlerrôl tartott elôadásokkal fárasztotta osztálytársait. Amit az Egyesült Államokban azóta is legálisan tehetett, azért most, 42 éves korában, bíróság elôtt áll Hamburgban: népellenes uszítás, alkotmányellenes propagandaanyagok terjesztése és az erôszak dicsôítése a vád ellene. (Lásd Tény és vélemény című keretes anyagunkat.)

Az alkotmányvédôk legjobb téglája ez esetben az egyik neonáci "sportönvédelmi" csoport vezetôje, bizonyos Schulz nevű volt, aki havi ötszázért nemcsak saját szervezetét buktatta le, hanem leleplezte Lauck egészen Litvániáig és Magyarországig (így a Der Spiegel) nyúló kapcsolatait. Együttműködve az FBI-jal, a német belbiztonsági szervek hamarosan lehallgathatták Lauck összes telefonbeszélgetését. Így tudták meg, hogy "a náci földalatti mozgalom fegyverkovácsa", ahogy magát nevezte, tavaly márciusban Dániába készült. A németektôl kapott terhelô anyagok alapján a dán kollégák letartóztatták, majd múlt ôsszel kiadták Lauckot Németországnak.

Ez mit sem változtat azon, hogy a tengerentúli elvbarátok Lauck távollétében is tovább terjeszthetik Hitler-beszédeiket, horogkeresztes jelvényeiket és náci dalaikat - most már az Interneten keresztül is (lásd Szabadság és kontroll az Interneten című keretes anyagunkat), a kommunikáció új lehetôségeivel ellensúlyozva az ôket sújtó politikai apályt.

Nemrég fogták el Lauck egyik német tanítványát, a 27 éves Thomas Lemkét is, aki

három gyilkosságig

vitte az elmúlt években. Lemkét tanítani lehetne: igazi tébolyult és szadista náci. Két alkalmi nôjét s korábbi legjobb barátját ölte meg, az egyik lányt állandó barátnôjével közösen, addig húztak egy kötelet kétfelôl a nyaka körül, amíg meg nem fulladt, a másikat, miután nem tudta megfojtani cipôzsinórral, agyonszurkálta, míg a haverba kettôt eresztett közelrôl egy lefűrészelt csövű puskából. De alighanem röstellve, hogy így a politikai színezet elég csekély, hozzáköltött még két gyilkosságot külföldiek ellen.

Lemkét egyszer már elítélték közel három évre. A bíróság akkor, hogy ne teremtsen mártírt, szándékosan eltekintett attól, hogy az elôtte megjelenô barna inges, fekete nadrágos, derékszíjas, kezét "Heil Hitler!"-köszöntésre lendítô Lemke már ránézésre két lábon járó bűncselekmény - legalábbis Németországban. Így aztán csak gyújtogatás és testi sértés miatt került börtönbe, ahol a "Segélyszervezet nemzeti politikai foglyok és hozzátartozóik számára" elnevezésű neonáci csoport gondozta. A klasszikus zene, Liszt, Wagner és Beethoven neonáci rajongója itt végképp begôzölt. "Nem a keresztben, hanem a horogkeresztben hiszek" - írta egy ôsgermán ihletésű ezoterika híveként, amely a Harmadik Birodalomból csodafegyverestül északra menekült "utolsó zászlóaljtól" várta a megváltást. "A kezdet nehéz", üzente bajtársainak, "de egyre többen leszünk: a szíj szorosan, a kéz ökölben, a haj elválasztva, összetartásban az erônk és hatalmunk."

Sausic Berlin


A Priebke-per

1944. március 23-án a kommunista partizánok Róma egyik utcáján bombamerénylettel megölték a megszálló német csapatok 33 katonáját. Megtorlásként a német vezérkar azonnal elrendelte, hogy minden halottjukért 10 politikai fogoly kivégzése legyen a válasz. Másnap az olasz fôváros közvetlen közelében lévô kôbányában, a Fosse Ardeatinén, egy hatalmas tömegsírba lôttek 335 fogva tartott olasz katonát, partizánt, kommunistát, zsidót és külföldi állampolgárt (a plusz öt fô egyszerű kalkulációs hiba miatt került föl a listára, de ha már felírták ôket, a németek nem bajlódtak az adminisztrációs tévedés kiigazításával). A náci háborús bűnösöket felkutató szervezetek pár évvel ezelôtt Argentínában nyomára bukkantak az egykori tömeggyilkosságot vezénylô Erich Priebkének, akit az argentinok tavaly ôsszel ki is adtak Olaszországnak.

Priebke nemcsak kivégzési tamburmajor, de vallatótiszt is volt: a Fosse Ardeatinén elkövetett kegyetlenségein kívül a parancsokat is meghaladó túlkapásait is elég sok tanú bizonyítja. Elio Toaff római fôrabbi ennek ellenére kijelentette, hogy szerinte a volt tisztet a megérdemelt elmarasztaló ítélet után sem szabad börtönbe zárni. "Egy 84 éves embert nem kell börtönbe zárni" - mondta a fôrabbi. "Toaffot megdolgozta a pápa" - tiltakoztak azonnal a római zsidó község más képviselôi és a náci megtorlás áldozatainak hozzátartozói, a rabbi és a pápa közismerten szívélyes kapcsolatára és a kijelentés elôtt egy nappal lezajlott találkozójukra utalva. Pedig az idôs rabbit a humánus megfontolásokon kívül valószínűleg a politikai megfontolások is vezették.

Az újjáéledô fajgyűlölet világában sokszor lehet olyan helyzetekkel szembesülni, amelyekben egyensúlyt kell találni a rasszizmust elítélô elvek radikalizmusa és a gyűlölet elleni harc által megkívánt taktikai megfontolások, kompromisszumok között. A minden provokációra adott határozott válasz és az esetenkénti kivárás és szemet hunyás között. Valószínűleg örök vita marad, hogy ilyenkor a radikálisoknak vagy a taktikázóknak, a héjáknak vagy a galamboknak van-e igazuk. Konkrétan: le kell-e csukni Priebkét, mert megérdemli, avagy elég, ha az olasz igazságszolgáltatás egy elmarasztaló ítélettel ismét leszögezi a nácizmus és kiszolgálói történelmi bűnösségét? Melyik választás ad igazságot nemcsak a történelemnek, hanem a jövônek? Melyik ad alkalmasabb eszközöket például a Priebkét éljenzô neonácik politikai semlegesítésére?

Petôcz György

(Firenze)


Szabadság és kontroll az Interneten

Mint egy interjúból kiderül, az Internet áttörése óta már az igazságügy-miniszter számára sem kétséges, hogy Németországnak egyedül nehéz, de inkább lehetetlen lesz következetesen végigvinnie a megkezdett büntetôjogi szigorúságot. Akár neonáci propagandáról, akár pornográfiáról van szó, az Internetbôl legfeljebb hazai szolgáltatói érhetôk el. De már az is kérdéses, hogy egyáltalán felelôssé tehetôk-e büntetôjogilag. Erre - egy gyermekpornográfia históriával, illetve a hálózatban világszerte, tôlük függetlenül kószáló, Németországban azonban tiltott, az ügyre vonatkozó véleményekkel és információkkal kapcsolatban - éppen most tesz kísérletet a bajor ügyészség. A törvénybe ütközô vélemények kiszűrésére pedig, mint az éppen a neonáci propagandával kapcsolatban bizonyosodik, pusztán nemzeti keretek között végképp nincs lehetôség. Az Internet szabadságát - ha egyáltalán - csak nemzetközileg lehetne korlátozni: a "törvényességért" fizetett ár a vélemények és információk átfogó, világméretű ellenôrzése lenne.

szerző
Sausic Berlin,Petôcz György
publikálva
1996/21. (05. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra