Nemzeti Színház: Pontosan, szépen

publikálva
1999/16. (04. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az új Nemzeti Színház építésével kapcsolatos tárgyalások megfeneklésérõl szólván Demszky Gábor fõpolgármester a számmisztika kifejezést használta, amikor a fõváros és a kormányzatot képviselõ Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) által - közösen vagy külön-külön - kidolgozott feltételrendszerek 24, 7, illetve 17 pontba foglalt szövegérõl beszélt. A számmisztika emlegetése abból a szempontból talán érthetõ, hogy a fõváros vezetése számára éppoly talányos lehet a kormány - és a kormányfõ - igazi szándéka, mint amilyen rejtélyes e feltételrendszerek tartalma a nagyközönség számára, valójában azonban ennek semmi köze a misztikához. A számoknak csupán annyi a jelentõsége, hogy segítenek formába önteni a felek elképzeléseit, a 24 például akár 16 is lehetne, ha mondjuk a Felvonulási térre vonatkozó részeket egybe szerkesztik. Nem itt a lényeg, hanem természetesen magában a szövegben. Hogy melyik papírban mi van és mi nincs benne. Ennek a megfejtésére tesz kísérletet ez az írás anélkül, hogy megpróbálná megtalálni a válaszokat arra a legalább ilyen fontos kérdésre, hogy mindezek miért úgy alakultak, ahogy.

Nemzeti Színház

Mielõtt nekifutnánk a fõváros internetes honlapján olvasható három szöveg összevetésének, nem árt megjegyezni, hogy közülük egyetlen olyan létezik, amelyet mindkét fél deklaráltan elfogadott, ez pedig az Elvi megállapodás (a továbbiakban: 7 pont). A fõváros álláspontja az, hogy ez csak azzal a 24 ponttal együtt érvényes, amelyet Demszky március 31-i nyilatkozata szerint többszörösen egyeztettek a partnerek, s Az Erzsébet téri megkezdett beruházás megállapodásos rendezésével összefüggõ szerzõdéses rendszer meghatározó kritériumai frappáns címet viseli (a továbbiakban: 24 pont). Az NKÖM eme - a fõváros szerint az NKÖM által szóban elfogadott, de alá nem írt - szöveg alternatívájaként állt elõ a maga 17 pontba foglalt feltételrendszerével, amely az említett Elvi megállapodást bontja ki kormányzati alapállásból, a Fõvárossal kötendõ, kulturális beruházások szerzõdésének kidolgozásához (a továbbiakban: 17 pont); ez az a szöveg, melynek olvastán a fõváros úgy ítélte meg, hogy - Demszky Gábor április 9-i nyilatkozata szerint - "a kormány lényegében felmondja az Erzsébet tér rendezésére és a Nemzeti Színház felépítésére vonatkozó eddigi megállapodásainkat", s hogy "az elmúlt hónapok tárgyalási készsége a kormány részérõl csak színjáték volt".

*

A logika azt diktálja, hogy a Nemzeti Színház megkezdett építkezésének leállítása miatt keletkezett problémahalmaz eltakarításának legfontosabb elemeit hasonlítsuk össze az egyes szövegekben. Praktikus, ha mi is pontokba szedjük ezeket:

1. Maga a megkötendõ megállapodás.

2. A megállapodás által érintendõ intézmények.

3. Jogi és pénzügyi garanciák.

4. Építészeti tervezési és közbeszerzési pályázat.

5. Erzsébet tér.

6. Városliget.

*

1. A megkötendõ megállapodás. A 24 pont egy összefüggõ, zárt, polgári jogi szerzõdésrendszert vizionál, melyet az NKÖM minisztere és a fõpolgármester írna alá. A 17 pont nem szerzõdésrendszerrõl beszél, hanem egyszerûen egy szerzõdésrõl, nem jelölvén meg annak aláíróit. Ezek a lényeget nem érintõ, áthidalható formai eltérésnek tûnnek; nyilván az NKÖM-nél sem gondolják azt, hogy a szerzõdést a páternoszter karbantartója szignálná, az pedig valószínûleg jogtechnikai kérdés, hogy lehetséges-e az összes problémát egyetlen szerzõdésben rendezni, avagy több, egymásra oda-vissza utaló szerzõdésre lenne szükség. A 7 pont erre egyáltalán nem tér ki, viszont önmaga hatálybalépésének feltételéül azt szabja meg, hogy a kormány és a fõvárosi közgyûlés egyaránt hagyja jóvá határozatban. Mivel ez a mai napig nem történt meg (az Elvi megállapodás alatt csak Demszky és Hámori József miniszter aláírása áll), így egyelõre hivatalosan nem is érvényes. A polgári jogra való utalással a fõváros nyilvánvalóan ugyanúgy két egyenlõ fél szerzõdéses megállapodására törekszik, mint amely az Erzsébet téri telek ajándékozására vagy a 4es metró építésére vonatkozott, mely utóbbiban - miután a kormány egyoldalúan felbontotta azt - elsõ fokon Budapest megnyerte a pert.

*

2. A megállapodás által érintendõ intézmények. A 24 pont együttesen kezelendõ elemként említi a konferenciaközpontként befejezendõ Erzsébet téri beruházást a buszvégállomás Nemzeti Szalonná alakításával, a Városliget Felvonulási téri szélén felépítendõ Nemzeti Színházat a hozzá kapcsolódó mélygarázzsal, amely a Hõsök tere turistabuszait is fogadni tudná, valamint a Közraktár utcában vagy a Ganz-területen létesítendõ zenepalotát. A 17 pont a Városligetben építendõ új Nemzeti Színházat mélygarázs nélkül említi (a 7 pontból kiderül: a "színház egyéb elemei" kifejezés a parkolóra és a parkra utal), ugyanígy az Erzsébet téri konferenciaközpont helyett "nem (...) kereskedési célú építmény"-t említ, a Nemzeti Szalonban nincs eltérés, viszont a zenepalotát már Nemzeti Hangversenyteremnek nevezi (a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár leendõ otthonaként), immár félreérthetetlenül a II. kerületi Ganz-telepen. Mindezek jelentéktelennek tetszõ, a szerzõdésben könnyen egyértelmûsíthetõ eltérések. A fõváros szerint azonban a 24 ponttal szemben a 17 pont külön-külön kezeli az említett beruházásokat, ám e sorok írója ennek bizonyítékát nem bírta kiolvasni a szövegbõl (ha csak az nem bizonyíték, hogy a 17 pont külön nem mondja ki azt, amit a 24: hogy "egységes rendszert képez"). A 17 pont újdonsága egyébként mind a 24-hez, mind a 7-hez képest, hogy elõírja a fõvárosnak, adjon helyet az Erzsébet téren gróf Andrássy Gyula miniszterelnök szobrának - Bajcsy-Zsilinszky Endre eltávolított emlékmûvérõl egyik irat sem tesz említést.

*

3. Jogi és pénzügyi garanciák. Ez már keményebb dió a jogban és pénzügyekben laikus számára. Induljunk ki a mindkét fél által elfogadott 7 pontból, amely rögzíti: "A megállapodás minden elemére vonatkozóan a Kormány elsõ osztályú, visszavonhatatlan bankgaranciát biztosít a Fõvárosi Önkormányzat számára. A hangversenyterem megépítésére vonatkozóan a bankgaranciát azt megelõzõen kell biztosítani, hogy a Városligetben az új Nemzeti Színház építésének tényleges kivitelezési munkálatai megkezdõdnek. Amennyiben a szükséges bankgarancia nem áll rendelkezésre, abban az esetben a városligeti telek tulajdonjoga visszaszáll az ajándékozó Fõvárosi Önkormányzatra, ugyanakkor a Nemzeti Színház építéséhez kapcsolódó egyéb elemekre (parkoló, park) lehívható marad."

E három mondat egyértelmûen a kormány számára ír elõ garanciális kötelezettségeket, és a fõvárost védi. Azok után, hogy a fölásott Erzsébet térnek a kormány fordított hátat, ez teljesen korrekt, érzõdik belõle, hogy a kormány igyekszik megnyugtatni a jogosan bizalmatlanná vált fõvárost. A 24 pontban lényegében a fenti, idézõjeles részben foglaltak szerepelnek szétszórva.

A 17 pont ezzel szemben arra utal, hogy a kormány - vagy annak feje - túl engedékenynek értékelte a kultuszminiszter által jóváhagyottakat, s immár "azonos típusú és tartalmú" garanciákat írna elõ mindkét fél számára, ugyanakkora felelõsséget róva a beruházásoknak helyet adó fõvárosra, mint saját magára, az építtetõre. Teljesen új elem a 17 pontban az a napi 10 millió forintos kötbér, amit a kormány szerint a fõvárosnak kellene fizetnie a Nemzeti Színházért folytatott közadakozás számlájára, amennyiben miatta csúsznának a beruházási ütemtervben vállalt határidõk - a 24 pontban ezzel kapcsolatban csupán az áll, hogy ha fõvárosi hibából bekövetkezõ késedelem miatt meghosszabbodik a bankgarancia, ennek költsége a fõvárost terheli. Hogy napi 10 millió sok-e vagy kevés a bankgarancia meghosszabbodásának költségéhez - feltehetõen: a kamat növekedéséhez - képest, azt kívülálló megítélni nem tudhatja, mindenesetre elég durván hangzik, s a kormánynak a fõváros iránti bizalmatlanságát jelzi, mintha attól tartana, hogy az mondjuk a szükséges hatósági engedélyek kiadásának szándékos lassításával készülne elszabotálni a szép jövõt.

Az is a kormány visszafelé sasszézásaként érzékelhetõ, hogy a zenepalota bankgaranciájára vonatkozóan a 24 pontban az áll, hogy a kormány a költségvetési törvényben biztosítja e beruházás fedezetét, a 17 pont viszont egy ennél alacsonyabb szintû jogszabályról, kormányhatározatról beszél. A 24 pont egyébként a vitás esetek megítélésére peres eljárást nem ígénylõ jogi-technikai konstrukció kidolgozását írja elõ, a 17-ben errõl szó nincs.

*

4. Építészeti tervezési és közbeszerzési pályázat. Azok után, hogy nyilvánvalóvá vált, Schwajda György miniszteri, majd kormánybiztos szívesen kihagyná az egész procedúrából az amúgy törvény által elõírt pályáztatást, érthetõ, hogy a 24 pont kiköti: "A felszín feletti létesítmények, térelemek vonatkozásában - a városképet befolyásoló jelentõségre való tekintettel is - minden esetben a Fõvárossal egyeztetett módon kell pályázati eljárást lefolytatni (...), a kivitelezésre közbeszerzési eljárást kell lefolytatni." A 17 pont semmi ilyesmit nem tartalmaz - igaz, a 7 sem, amibõl jóhiszemûen arra is lehetne következtetni, hogy ezt úgyis törvények írják elõ, csak hát itt jóhiszemûségnek helye már rég nincs. A 24 pont azt is kiköti, az építészeti tervpályázatot elbíráló zsûriben (kizárólag az épületek külsõ megjelenését és városképbe illeszkedését illetõen) részt vesz a fõváros képviselõje is. A pályázat kifejezést nem ismerõ 17 pontban zsûrirõl sincs szó. Ez pedig, ismerve az elõzményeket, nem éppen bizalomgerjesztõ, fõleg hogy a 17 pont szerint a fõvárosnak idén május végéig kellene meghatároznia az építmények homlokzati kialakítására vonatkozó szempontjait - vagyis késõbb már nem véleményezhetné a kész terveket.

*

5. Erzsébet tér. Nincs probléma, a fõváros a 24, a 7 és a 17 pontban egyaránt ismételten a kormánynak ajándékozza az itteni telket azzal, hogy a kormány eme ingatlan hasznosításából húzandó hasznot a hangversenyterem építésére fordítja. Tiszta sor. Ha pedig végképp meghiúsul a városligeti biznisz, az Erzsébet tér tulajdonjoga az 1997-es ajándékozási szerzõdés értelmében visszaszáll a fõvárosra.

*

6. Városliget. Az itteni ajándék telekkel kapcsolatban már akadnak eltérések. A kölcsönösen aláírt 7 pont "a városligeti terület meghatározott részének" tulajdonjogáról beszél mint amit a fõváros a kormánynak ajándékoz. A 24 pont kiköti, hogy az itteni Nemzeti Színház "nem vehet igénybe nagyobb felszíni területet, mint az Erzsébet téren lett volna". Ezzel szemben a 17 pont a Mûcsarnok és az Ajtósi Dürer sor közötti terület NKÖM-tulajdonba adásáról beszél, ez pedig kb. négyszer olyan hosszú, mint az Erzsébet tér, csak rá kell nézni a térképre. Figyelmetlenség vagy eleve visszautasításra való játék a kormány részérõl, hogy ekkora bõkezûséget várna el a fõvárostól - akármelyik áll fenn, ha csak ezen a ponton múlna a megállapodás, az nem jelenthetne igazi akadályt, normális esetben a telekhatár viszonylag könnyen kijelölhetõ.

*

Végül is errõl lenne szó, a normális esetrõl, ami viszont láthatóan épp nincs, helyette olyasmi merül fel gondolatkísérletként, mint például hogy az állam akár ki is sajátíthatna egy talpalatnyi földet, igen ám, de akkor viszont, blablabla. Ezt, mármint a normalitás hiányát egyértelmûen a kormány teremtette meg, amikor tavaly novemberi határozatával leállította az Erzsébet téri beruházást. A kormány és mindenekelõtt Orbán Viktor miniszterelnök személyes felelõssége, hogy építkezés helyett kötélhúzásban vitézkednek, hogy nagy apparátusok foglalkoznak olyasmivel, amivel egyáltalán nem kellene. Érdekel valakit, hogy mindez értelmesebb dolgoktól vonja el õket? A kormányzati apparátus megpróbálja racionális költségtakarékosságként eladni a piti hatalmi politizálást. A fõvárosi apparátus pedig a jog eszközével szeretné meghátrálásra kényszeríteni a kormányt, aminél - mármint a visszavonulásnál - alighanem kevés dolgot gyûlöl jobban Orbán Viktor. Kultuszminisztere, Hámori József pedig, akinek az a nagyon kínos feladat jutott, hogy nyáron az Erzsébet téren mosolyogjon, õsszel kirugdossa a régi embereket, télen tárgyaljon, hogy tavasszal meg lehessen állapodni valamiben (vagy ha hátsó szándékokban hiszünk: ne lehessen megállapodni semmiben), szóval ez az ember most megoldhatatlan feladat elõtt áll, amikor meggyõzõen kellene cáfolnia Demszky Gábornak azt a kijelentését, hogy még mindig az Erzsébet téren lenne a legolcsóbb és legésszerûbb felépíteni az új Nemzeti Színházat. Nehéz lesz neki visszahívnia a tárgyalóasztalhoz a fõvárost - fõleg hogy a legutóbbi 16 órában nem tudta megmondani, lesz-e tervpályázat vagy sem, s nyitva hagyta, hogy szükséges-e az egyáltalán -, de ha igaz, csapataik levelezésben állnak.

Szõnyei Tamás

publikálva
1999/16. (04. 22.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra