Orbán Viktor benézett a MOL igazgatósági ülésére

Belpol

Egy egész kormánydelegációval karöltve ment el a céghez.

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a cég vezetésének meghívására részt vett a MOL-csoport igazgatósági ülésén - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A találkozóra azután került sor, hogy a kormány demcember 6-nál azonnali hatállyal kivezette az eddigi benzinártopot, Orbán Viktor pedig tegnap közösségi oldalán közölte, hogy "a szankciós benzinárakból" keletkező extraprofitot elvonják és a rezsivédelmi alapba irányítják majd." 

A kormányfőt és a kíséretében lévő Lantos Csaba energiaügyi minisztert, Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, Orbán Balázs politikai igazgatót és Nagy Jánost, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárt Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató fogadta, és körbevezette az új MOL Campus székházban.

A kormány delegációjának jelenlétében lezajlott igazgatósági ülésen a MOL hosszú távú üzleti stratégiájáról, a háború okozta gazdasági és energiaválság valamint a brüsszeli szankciók hatásairól, illetve Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.