A Fidesz vezetõivel és legkitartóbb támogatóival olvasóink az EP-választás éjszakáján találkozhattak utoljára (lásd: A gyõztesnek szabad, Magyar Narancs, 2004. június 17.). A meggyõzõ fölénnyel nyert uniós voksolás estéjén Orbán Viktor a gyõzelem terápiás jelentõségét ecsetelte boldog és megkönnyebbült hallgatóságának; akkor elmondott szavainak különös jelentõséget ad pártja elmúlt fél évben folytatott politikája. Az EP-választás után a korábbinál is jobban megzuhant szocialisták anélkül tehették túl magukat kormányválságba torkolló zavaraikon, hogy a Fidesz érdemben hozzászólt volna az eseményekhez; ám az új miniszterelnök-jelölt kiválasztása után az ellenzék vezetõ ereje láthatóan zavarba esett, amibõl aztán a tervek szerint az antiprivatizációs népszavazási kezdeményezéssel kászálódott volna ki. Kérdésük egyelõre az Alkotmánybíróságon pihen; más
önálló ötlet híján
a Fidesz kénytelen volt a Munkáspárt, illetve a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) kezdeményezéseinek lenyúlásával támadásba lendülni. Az egészségügyi privatizációs stop témáját a szövetség sikerrel lopta el a mostanában még önmagához képest is alulteljesítõ Thürmer Gyulától és brigádjától; a legkülönösebb hazai jobboldali szervezetek közé tartozó MVSZ viszont egyelõre tartja magát. A Fidesznek mindenesetre ismét alkalma nyílik bázisa urnákhoz cipelésére; még ha olyan kérdésekkel teszi is ezt, melyek korábban kívül estek érdeklõdési körén.
Az egészségügy államszocialista nagyvállalat jellegét konzerválni igyekvõ munkáspárti nyomulás nemigen passzol az európai konzervatív pártok közé lépett szövetség polgári imázsához; az MVSZ állampolgárság-kiterjesztõ rohamait pedig épp a Fidesz vezetõi minõsítették kalandor akciónak az Orbán-kormány utolsó két évében (lásd: Összmagyarok egymás közt, Magyar Narancs, 2004. novem-ber 25.). A fejlemények tükrében zsenge parlamenti demokráciánk köszönettel tartozik Patrubány Miklósnak, hogy nem Kolozsvár visszafoglalásához, illetve Thürmer Gyulának, hogy nem a húsznál több alkalmazottat foglalkoztató vállalatok államosításához kérték a köz támogatását, s így (egyelõre) megúsztuk: a Fidesz nem ezeket az ügyeket volt kénytelen felkarolni.
A szombati rendezvény slágere a kettõs állampolgárság volt - ellentétben a Fidesz "civileknek" szóló plakát- és szórólapdömpingjével, mellyel nyilván a paraszolvencia intézményének elvesztésétõl rettegõ széles néptömegek félelmeire igyekszik hatni. A Városligetben az egészségügynek nem sok figyelmet szenteltek; a kötelezõ feladatot Mikola István a tõle megszokott magas színvonalon abszolválta ("hittel és egy kis nyomulással" december 5-én "megcsináljuk a rendszerváltást", népszerûsítette a legjelentõsebb posztkádárista szervezet kezdeményezését az exminiszter), de a szervezõk jó érzékkel felismerték, hogy törzsközönségük nem erre kíváncsi. Hanem Gregor József operaénekes csatlakozására a nemzeti oldalhoz, Rákay Philip ceremóniamester tréfáira és szavalatára, valamint Tõkés László (felvételrõl sugárzott) dalolására és harangzúgással támogatott ömlengésére.
A tízezer fõnyi tömeg fegyelmezetten tûrte a megpróbáltatásokat, és a jutalom nem maradt el. Közvetlenül Orbán Viktor jelenése elõtt Keresztes Ildikó elénekelte a Fidesz Igen címû népszavazási indulóját, amelyet elõször 1988 táján a felejthetetlen Step együttes adott elõ gombafrizurában és hihetetlen szabású öltönyökben a karizmatikus
Flipper Öcsi vezetésével
A nyolcvanas évek nagy hatású popikonja személyesen sajnos nem tette tiszteletét a happeningen (legalábbis Philip nem dicsekedett a jelenlétével), ám helyette ott volt szinte a teljes jobboldali celebrityfelhozatal Eperjes Károlytól Esztergályos Cecílián és Szûrös Mátyáson át Kerényi Imréig és Lovas Istvánig.
Orbán Viktor merész történelmi perspektívát skiccelt a december 5-i népszavazás mögé: a rendszerváltó Magyarországot egy hármasugróhoz hasonlító exkormányfõ szerint a sportnemzet elsõ elrugaszkodása 1989-re tehetõ, amikor a szabadság megszerzéséért, a második pedig (fordult a szónok a könnyed magyar politikai okkultizmus irányába) 2000-re, amikor "ezeréves Szent István-i múltunk birtokba vételéért" lendültünk akcióba. A harmadik nekirugaszkodásra természetesen vasárnap, az egész nemzet egyesítésének reménybeli pillanatában kerül sor. A részletekre Orbán így emlékezett: "1989-ben együtt küzdöttünk, hogy Magyarország szabad és független hazánk lehessen. 2000-ben közösen vettük birtokba a keresztény magyar állam örökségét. Egész éjszaka virrasztottunk, hogy láthassuk a méltó helyére költözõ Szent Koronát. Együtt örültünk a státustörvénynek, a Mária Valéria hídnak, a sportarénának, az erdélyi magyar egyetemnek. Falvaink, városaink - pártállásra tekintet nélkül - boldogan fogadták mindenütt a millenniumi zászlókat." Logikusan adódik a következtetés: aki nemmel szavaz a kettõs állampolgárságra, nem pusztán a "becsületes magyarok" klubjából iratkozik ki, mint arra Orbán nem olyan régen rámutatni szíveskedett, de az egész rendszerváltás sikerét szabotálja el: "Sokan hoztak keserves áldozatot, hogy nekivághassunk a rendszerváltásnak. Ha az utolsó, harmadik ugrást elvétjük, hiába volt (É) az áldozat. Azonban ha összeszedjük maradék erõnket, (É) megvilágosodik a sokmilliónyi erõfeszítés értelme. Egy elnyomott, reményt vesztett, kimerült, lemondó, bezárt, jövõ és távlat nélküli, megosztott tízmilliós népbõl eljuthatunk a szabad, bizakodó, jövõjében reménykedõ, gazdasági határait kitágító, egységes tizenöt milliós magyar nemzetig."
A kettõs állampolgárságnak a rendszerváltás végsõ értelmévé emelése olyan ihletett gondolatmenet, hogy annak leglényegét még lapzártánkkor sem értjük. Ezért aztán kénytelenek vagyunk arra következtetni, hogy a Fidesznek (az MSZP-hez és az SZDSZ-hez hasonlóan) a torkán akadt az MVSZ kezdeményezése, mely (mint arra Debreczeni József a szombati Népszabadságban felhívta az igen jobboldali támogatóinak figyelmét) akár néhány éven belül értelmetlenné teheti Orbánék sokat hangoztatott követelésének, a székelyföldi területi autonómiának a felvetését. De mi végre ez az egész? A külhoni állampolgárságra irányuló Patrubány-javaslatot az Orbán-kormány 2000 és 2002 között szóra sem méltatta - ellenben az ellenzékbe került Fidesz külpolitikusai a román EU-csatlakozás és a székelyföldi autonómia problémáját minduntalan összekapcsolják. E két ténybõl pedig nehéz másra következtetni, mint hogy a népszavazás nem más, csupán egy újabb alkalom a 2002 áprilisában kapott sebek újabb nyalogatására. Mert újra gyõzni kell - mindegy, miben. Jövõre talán a hármasugrás következik.
Gavra Gábor
