"Persze, ha lesz támadás" (Valki László nemzetközi jogász az Irak elleni háború esélyeiről)

szerző
Bugyinszki György
publikálva
2002/47. (11. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Magyar Narancs: Az Egyesült Államok több vezetője is úgy fogalmazott: amennyiben Szaddám Huszein nem teljesíti az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1441-es határozatában foglaltakat, fenntartják maguknak a jogot arra, hogy akár egyoldalúan is katonai akciót indítsanak. Utal-e erre bármi is ebben az ENSZ-határozatban?

Magyar Narancs: Az Egyesült Államok több vezetője is úgy fogalmazott: amennyiben Szaddám Huszein nem teljesíti az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1441-es határozatában foglaltakat, fenntartják maguknak a jogot arra, hogy akár egyoldalúan is katonai akciót indítsanak. Utal-e erre bármi is ebben az ENSZ-határozatban?

Azt ugyan még nem tudni, hogy lesz-e háború Irak ellen vagy sem, az azonban biztos, hogy fordulathoz érkezett az iraki tömegpusztító fegyverek leszerelésének kérdése. Miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) határozatban deklarálta, hogy Iraknak súlyos következményekkel kell szembenéznie, ha nem működik együtt a szervezet ellenőreivel, Szaddám Huszein rábólintott a követelésekre. Vajon hogyan értékelhető a BT-határozat: mint háborús ürügy az Egyesült Államok részéről, vagy mint a békés rendezés utolsó lehetősége?

Valki László: Az utolsó bekezdés megállapítja, hogy Iraknak súlyos következményekkel kell szembenéznie, ha folytatja kötelezettségeinek megsértését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a BT további felhatalmazása nélkül bárki bármilyen egyoldalú katonai akciót végrehajthatna. Érdekes tanulmányozni a szóban forgó ülés jegyzőkönyvét. Az amerikai küldött fontosnak tartotta ugyan hangsúlyozni, hogy a határozatban nincsen semmiféle "rejtett gyutacs" vagy olyan automatizmus, amely erőszak alkalmazását váltaná ki, de nem szólt egy újabb határozat meghozatalának szükségességéről. A brit képviselő határozottabban fogalmazott. Kijelentette: elvárja a BT-től, hogy a határozat megsértése esetén eleget tegyen a kötelezettségeinek. A francia képviselő még ennél is tovább ment, és azt mondta, ha Irak jogot sértene, a BT-nek újra össze kellene ülnie, és a helyzet értékelése után "levonnia a megfelelő következtetéseket". Vagyis határoznia kell. A franciák állítólag már a BT-viták elején jelezték az amerikaiaknak, hogy nincs ellenükre Irak esetleges megtámadása, de ragaszkodtak az ENSZ-alapokmány szabta feltételek betartásához. Többször lejátszódott már hasonló történet, de némelykor más végkimenetellel. 1998-ban például a BT felhívta Milosevic figyelmét arra, hogy folyamatosan megsérti az ENSZ határozatait, amikor a kosovói albán lakossággal szemben atrocitásokat követ el. Az 1199-es határozat nem teljesítése esetére a BT újabb döntést helyezett kilátásba, de mivel Kína és Oroszország nem támogatott semmiféle fegyveres fellépést, ez végül nem született meg. Ennek ellenére - mint emlékezetes - a NATO 1999 márciusában megtámadta Jugoszláviát, ENSZ-felhatalmazás nélkül. Nem volt más lehetőségük Milosevic megállítására, ekkorra ugyanis már több mint 200 ezer albán kényszerült elhagyni a lakóhelyét. Amikor a BT legitimálja a katonai erő használatát, egyértelműen fogalmaz. Amikor Irak megtámadta Kuvaitot, a BT felhatalmazta a Kuvaittal "együttműködő államokat" arra, hogy "minden lehetséges eszközt" vessenek be a béke helyreállítása és az iraki csapatok kivonása érdekében. Bosznia, Szomália vagy Haiti esetében is hasonló szövegezésű határozatok születtek.

MN: A mostani, Irakot érintő döntés nem súlytalan némiképp amiatt, hogy bár szigorú feltételeket és határidőket fogalmaz meg, szankciókat mégsem említ?

VL: Ez így logikus, hiszen a határozat nem prejudikálhat. Ha tartalmazná azt is, hogy jogsértés esetén támadás indítható, akkor a BT kiadná a kezéből a döntést, hiszen a helyzet megítélését a fegyverzetellenőrökre vagy valamely katonai parancsnokságra bízná. A BT érthetően fenntartotta magának a jogot, hogy értékelje az ellenőrök jelentését, és megállapítsa, követett-e el Irak jogsértést. Ha a testület úgy értékeli, hogy igen, felhatalmazást adhat fegyveres erők alkalmazására. Ha úgy látná, van esély a békés rendezésre, akkor ennek megfelelően döntene.

MN: A Wall Street Journal értékelése szerint azzal, hogy Bush áterőltette a konszenzusos határozatot az ENSZ-en, megmentette a Biztonsági Tanácsot a teljes eljelentéktelenedéstől.

VL: Nem hiszem, hogy ez lett volna az amerikai törekvések lényege. Inkább arról van szó, hogy belátták, nem léphetnek ki a jelenlegi nemzetközi rend keretei közül, vagyis nem folytathatnak unilateralista politikát. Ezt a sajtójelentések szerint elsőként Powell külügyminiszter ismerte fel. Fő indoka valószínűleg az volt, hogy az Egyesült Államok számára továbbra is nélkülözhetetlenek európai szövetségesei. A nyugat-európai országok és Oroszország is többször jelezték: rossz néven vennék, ha Amerika egyedül lépne. A határozat azt jelzi: Bush belátta, hogy csak nemzetközi legitimációval cselekedhet.

MN: A délszláv válság idején az Egyesült Államok egyszer már indított háborút az ENSZ felhatalmazása nélkül, és Powell pozíciója is egyre gyengébb az amerikai döntéshozók körében. Nem inkább arról van szó, hogy az USA megpróbálja újradefiniálni a viszonyát a BT-vel ebben az új, egypólusú világrendben?

VL: Szerintem a BT-határozattal éppen Powell pozíciója erősödött. Nagy különbség, hogy a kosovói válság idején egyértelműen megvolt a háborús ok és a cselekvési kényszer. Most a napvilágot látott értékelések szerint semmi nem utal arra, hogy Irak részéről küszöbön állna valamilyen támadás a szomszédai ellen. A jelenlegi világrend alapja még mindig az ENSZ alapokmányának normarendszere, amelytől csak nagyon jó okkal lehet eltérni, és csak azután, hogy minden más lehetőséget megvizsgáltak.

MN: Módosult a kosovói eset után az ENSZ-ben a döntéshozatali mechanizmus és hierarchia, vagy az akkor történteket egyértelműen kivételnek kell tekintenünk?

VL: Éppen a kosovói háború alatt fogadták el a NATO új stratégiai koncepcióját. A tervezet vitája során sarkalatos kérdés volt, hogy a szervezet cselekedhet-e az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül is. Akkor az az álláspont kerekedett felül, hogy egyedül a BT-nek van legitimáló jogköre, és azt a jövőben a NATO-nak is tekintetbe kell vennie.

MN: A várakozások szerint azonban az Egyesült Államok ENSZ-felhatalmazással vagy a nélkül, de előbb-utóbb valószínűleg úgyis megtámadja Irakot.

VL: Most ismét napirendre került a hatáskör kérdése, ezt tükrözi a kialakult helyzet. Ebben a pillanatban senki nem tudja feloldani azt az ellentmondást, amely abban áll, hogy ha az Egyesült Államok nem fenyegeti - az ENSZ kereteit átlépve - egyoldalú katonai akcióval Irakot, akkor Szaddám nem veszi komolyan az ultimátumot, és az ENSZ-en belüli megosztottságot kihasználva tovább folytatja azt a macska-egér játékot, amit ´91 és ´98 között folytatott - jogellenesen - a megfigyelőkkel. Az amerikaiaknak hitelessé kellett tenniük a fenyegetést, hogy Irak egyáltalán reagáljon. Szaddám beleegyező válaszával ennek a taktikának meg is lett az eredménye. Most lehetőség nyílik a nemzetközi törvényesség helyreállítására Irakban azzal, hogy Szaddámot megfosztják a vegyi és biológiai fegyvereitől, illetve megakadályozzák, hogy atomfegyverhez jusson. Az esetlegesen indítandó háborúról egyébként február 21. után hozhat majd döntést a BT, ekkorra kerülhetnek ugyanis a fegyverzetellenőrök jelentései az asztalra. Kivéve, ha az ellenőrök már korábban súlyos iraki jogsértésről számolnak be, például arról, hogy Irak eltitkolt valamilyen tiltott fegyvert vagy létesítményt.

MN: Egy cinikusabb olvasat szerint a BT-határozat éppen azért ilyen kétértelmű, hogy egyszerre adjon felmentést az ENSZ-nek a döntés felelőssége alól és felhatalmazást az Egyesült Államoknak a támadással kapcsolatos konszenzus illúziójával. Nem lehetséges, hogy a jogi érveket ideiglenesen ismét félretolják, magasabb szempontokra hivatkozva?

VL: Meggyőződésem, hogy a BT határozatát és a testület szerepét a jövőben is komolyan kell venni. A nagy kérdés jelenleg az, hogy a fegyverzetellenőrök milyen jogsértéseket találnak. Az UNMOVIC vezetője, Hans Blix okos és tapasztalt szakember és diplomata, pontosan meg tudja különböztetni a lényeges jogszabálysértéseket a lényegtelenektől. Egy ízben kijelentette, ha Irakban kilyukad az egyik autókereke, azt nem fogja jelenteni, de ha mind a négyet tönkreteszik, és már el sem tud indulni, azt igen. A másik nagy kérdés, hogy elképzelhető-e egyáltalán az a végkifejlet, hogy az ellenőrök találnak tömegpusztító fegyvereket, megsemmisítik őket, és helyreáll a törvényes rend. Mivel Szaddám egész politikai filozófiája a fegyverkezésre és a szomszédos országok fenyegetésére épül, ez egyben hatalmának a végét is jelentené. Nemrégiben egy egyiptomi lapnak azt nyiltakozta, hogy időt kell nyerni, és reméli, hogy az olasz, német, sőt amerikai civil szervezetek háborúellenes tüntetéseikkel nyomást képesek gyakorolni vezetőikre. De a konfliktus szerintem már rég túl van azon a fázison, amikor tömegdemonstrációk még alakítani tudnák a kormányok döntését.

MN: Nem életszerűtlen-e elvárni Iraktól, hogy bemutassa a teljes fegyverzetarzenálját egy olyan országnak, amely éppen támadásra készül ellene?

VL: Ezt várta a világ Iraktól ´91-ben. Szankciós határozatában a BT részletesen felsorolta azokat a fegyvereket és eszközöket, amelyeket Iraknak meg kell semmisítenie. Ez utóbbi azonban, mint tudjuk, csak részben történt meg. Végül is elképzelhető, hogy Szaddám belátja: egyetlen esélye van a hatalmon maradásra, mégpedig az, hogy együttműködik az ellenőrökkel. Tömegpusztító fegyvereket ma már egyébként sem tudna másra használni, mint egy ellene irányuló támadás elrettentésére. Hagyományos fegyvereit az Öbölháborúban jórészt megsemmisítették, csak harmada maradt meg a korábbinak, és az is elavult. Hódító háborút a siker reményében nem indíthat. Igaz, Szaddámot korábbi háborúinak megindításakor sem racionális megfontolások vezették.

MN: Az iraki beavatkozás indokai között mégis első helyen szerepel az a fenyegetés, amit készülő atomfegyvereivel a nyugati világ számára jelent.

VL: Irak atomtöltetet nem tud előállítani, hacsak nem tesz szert megfelelő mennyiségű hasadóanyagra, de ennek nagyon kicsi az esélye. De ha szerezne is dúsí-tott urániumot, akkor sem tudna azonnal robbanótöltetet készíteni belőle, a Nyugatnak tehát lenne ideje a cselekvésre. Bagdadnak egyébként megfelelő hordozórakétája sincs, amivel képes lenne egy jelentős súlyú robbanófejet bárhova is elszállítani. Interkontinentális rakétája pedig végképp nincs: az Egyesült Államok területét Irak nem fenyegetheti. Célpontként Szíria, Kuvait, Irán, Törökország, Izrael és Szaúd-Arábia jöhet szóba, de nem atom-, hanem hagyományos, biológiai vagy vegyi töltettel. Washington megfontolásaiban inkább ez utóbbi tény játszhat szerepet, valamint az, hogy ezt a régiót, amióta csak felszabadult az oszmán vagy a brit uralom alól, folyamatosan háborúk és terrorakciók jellemezték. Mivel a világ olajkészleteinek 60 százaléka itt található, a rendteremtés különösen fontos. A tartós amerikai jelenlét valószínűleg stabilizálná a régiót, és biztosítaná az energiaellátást, bár egyúttal táptalajt is adna a terrorizmus erősödéséhez. Uszáma bin Ládin egy Irak elleni támadás után azt mondhatná: most aztán végképp bebizonyosodott, hogy az Egyesült Államok a muzulmán világ életére tör.

MN: A tervek szerint a rendezés után Irakban amerikai katonák, vagy a rendszerellenes iraki emigránsok tanácsadásával működő, ENSZ által delegált civil testület kormányozna még akár évekig. Mi lenne a jogi kerete mindennek?

VL: Egy ahhoz hasonló nemzetközi protekturátust kellene felállítani, mint amilyen 1995-ben Boszniában vagy ´99-ben Kosovóban jött létre. Mivel ezek az országok a háború után nem lettek volna képesek saját központi hatalmat létrehozni, a nemzetközi közösség vette át az ügyek irányítását. Várhatóan itt is ez történik majd, persze, ha lesz támadás.

MN: Hogyan illeszkedik ebbe a folyamatba a NATO november 22-i prágai csúcstalálkozója, amelyen valószínűleg az Irak elleni akcióban való részvétel részleteiről is határoznak?

VL: A katonáknak nem arra kell felkészülniük, hogy mit tegyenek, ha az ellenfél rögtön leteszi a fegyvert. Egyébként ez is a fenyegetés hitelessé tételének a része.

MN: Magyarország a NATO tagja. Mit jelent ez számunkra, felajánlásokat várnak tőlünk, vagy kötelezettségeink vannak?

VL: Földrajzi okokból hazánk megkerülhetetlen az iraki beavatkozás szempontjából. Várhatóan átengedjük a légterünket és a taszári repülőteret, de csak önként vállalt kötelezettségekről lehet szó, amiről utóbb az Országgyűlésnek is állást kell foglalnia.

MN: Medgyessy Péter amerikai útján világossá tette, hogy Magyarország Irak ügyében egyértelműen az Egyesült Államok mellett áll. Ha az USA az ENSZ-et megkerülve támadná meg Irakot, és mi ezt támogatnánk, az nem okozna konfliktust európai partnereinkkel?

VL: Úgy vélem, hogy nem. A magyar külpolitikát végső soron ugyanaz az értékrend határozza meg, mint az Európai Unióét, és ebbe Szaddám Huszein rendszerének a védelmezése aligha férne bele.

Bugyinszki György

szerző
Bugyinszki György
publikálva
2002/47. (11. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra