Postatiszta nemzeti vagyon

Pár hete derült ki, hogy az állam 42 milliárd forintért vette át a Bélyegmúzeumot a Magyar Postától. Arról nem esett szó, hogy miért ennyiért és miért most, de arról sem, hogy a valóságban mi is az a Bélyegmúzeum, és milyen értéket képvisel.

Miután Varga Mihály benyújtotta az Országgyűlésnek a 2020-as költségvetés elszámolását, az ún. zárszámadási törvényt, a Népszava észrevette, hogy a kormány néhány eddig titkolt tavalyi költéséről is „fellebbent a fátyol”. Ezek közé tartozott, hogy a Magyar Posta Zrt. a birtokában lévő Bélyegmúzeumot eladta a magyar államnak 42 milliárd forintért, amit a gazdaságvédelmi alapból vásároltak meg. A feltűnést keltő pénzügyi manőver tárgyával a sajtó egyáltalán nem foglalkozott, többnyire elintézték annyival, hogy az „állam vett egy bélyeggyűjteményt is”, azt sugallva, mintha csak néhány albumért fizettek volna temérdek pénzt. De korántsem csak egy bélyeggyűjteményről van szó. A Hársfa utca 47. szám alatt működő múzeum 90 éve létezik, de története még korábbról datálható.

A kiegyezés után létrejött Magyar Királyi Postának az első dolga volt, hogy saját, „nemzeti” címert tegyen a hivatalokra és a postakocsikra, illetve a motívum megjelenjen a postai bélyegzőkön is. Négy évig azonban osztrák bélyegek voltak forgalomban, az első itthon készült bélyeg csak 1871-ben készült, Ferenc József profiljával.

 

Bélyeggyűjtés állami pénzből

A bélyeggyűjtésbe a hazai posta, s rajta keresztül az illetékes minisztérium szó szerint „belekeveredett”: 1874-ben alakult meg Bernben az Egyetemes Postaegyesület, amelynek Magyarország is tagja lett, és amely 1878-ban még csak ajánlotta, de az 1891-es szabályzatában már kötelezővé tette, hogy minden tagország küldje el az összes kibocsátott bélyegét a többieknek. Magyarországon e külföldi bélyegeket nem osztogatták el, de nem is rendszerezték. A múzeumi elhelyezés gondolata az 1890-es bécsi értékcikk-kiállítás kapcsán vetődött fel először, mivel a hazai gyűjteményt épp a rendezetlenség miatt nem lehetett kiállítani, ezért az alkalomra csak egy postai díszalbum jelent meg a hazai bélyegekkel. Hasonlót adtak ki 1896-ban, a millennium évében is, sőt az Ezredéves Országos Kiállításon (bővebben: Vereckéről Budapestre; Magyar Narancs, 2021. május 19.) a posta pavilonjában már a bélyegek nyomólemezeit is bemutatták.

Ettől kezdve több mint húsz éven át rendszeresen előkerült a magyar bélyeg- és értékcikkmúzeum ideája, de hiába őrizte a posta szinte hiánytalanul az összes létező bélyeget a nagyvilágból, az 1878 előtti hazai postai gyűjtemény hiányos volt. Olyannyira, hogy a zimonyi születésű szőnyegkereskedő, a Magyar Áruforgalmi és Értékmegállapító Bizottság elnöke, Poppovits Frigyes Mirkó (1863–1928) sokkal jelentősebb magyar kollekcióval rendelkezett, mint a Magyar Kir. Posta. Poppovits az 1909-ben megrendezett első hazai bélyegkiállításon vált közismertté, ekkor derült ki, hogy nem csak az 1867-től megjelent összes hazai alapbélyeg van a birtokában, de mindenféle színváltozatok, tévnyomatok és egyéb különlegességek, sőt számos magyar bélyeg tervei, próbanyomatai is.

Mint kiderült, Poppovits bélyeggyűjtő szenvedélyénél csupán egyvalami volt erősebb: a hazaszeretete. A korabeli sajtóbeszámolók és a későbbi visszaemlékezések szerint is ennek nyomán ajánlotta fel gyűjteményét 1915-ben a magyar államnak. Poppovits ragaszkodott hozzá, hogy a kollekciót egyben tartsák és a leendő bélyegmúzeumban mutassák be, de a teljességhez tartozik, hogy miután két körben (1916-ban és 1919-ben) átadta gyűjteményét, „önzetlenségéért” cserébe 290 ezer korona értékű postai értékcikket kapott. (Ekkoriban egy gyári munkás kb. 1500 koronát keresett egy évben.) Egy 1921-ben kelt levél szerint Poppovits még annyit kért, hogy a kiállítandó anyag mellé írják ki, hogy tőle származik, és hogy nevét a leendő múzeum alapítói közt említsék.