"A járvány alatt a tömegrendezvények engedélyezése botrányos"

Belpol

A járványvédelem egyik legfontosabb szabálya a távolságtartás, ezért botrányos, hogy telt házas focimeccseket lehet tartani - mondja Pusztai Erzsébet infektológus.

magyarnarancs.hu: Van értelme a szünetben fertőtleníteni, amikor a diákok távollétében – amiként az illetékes államtitkár fogalmazott – úgyis „kisöprődik” az iskolákból a koronavírus? Amit egyébként már az első tanítási napon visszahozhatnak.

Pusztai Erzsébet: Kétségtelen, hogy ha sokan voltak egy térben, érdemes fertőtleníteni. Ám indokoltabb akkor, amikor a gyerekek iskolába járnak, s miután hazamentek, mindennap elvégezni. Egy kicsit vicces, hogy most, pont a szünetben fertőtlenítenek. Mire visszajönnek a diákok, már nem nagyon lenne ott.

MN: Megbújhat a vírus tíz napig?

PE: Rengeteg közlemény szól arról, hogy milyen felületeken és meddig marad meg a vírus. Ki lehet mutatni, hogy van, ahol akár napokig is. Ám ilyenkor kérdéses az is, hogy az csupán a kimutatható génállomány, vagy valóban fertőzőképes-e még.

MN: A hagyományos tisztítási módszerek egy iskolában nem feltétlenül elegendők? Érdemes tényleg katonai erővel is nekimenni?

PE: Rendkívül jól hangzik, és a nagyon komoly intézkedések látszatát kelti, hogy a katonaságot kirendelik. Eközben a legfontosabb dolgok – például az időben történő tesztelés – elmaradnak. Azt fontosabbnak tartanám mondjuk, hogy a tömegközlekedési eszközök végállomásain minden forduló után átfertőtlenítsék a járműveket, s úgy induljanak el újra a járatok – erre is jó lenne a katonaság. Sokan utaznak, és könnyen meg tud tapadni a vírus a kapaszkodón, amit egy óra múlva esetleg egy másik ember fog meg ugyanott. Egyénileg pedig alkoholos kézfertőtlenítőt kellene használni rendszeresen, s elhelyezhetnének ilyeneket a megállókban is.

MN: Az elsők között javasolta utcai szűrőállomások felállítását. Tavasszal még volt is egy-egy kezdeményezés, mostanra azonban semmi.

PE: A keleti példák tökéletesen mutatták, hogy rendkívül jól működnek az autós mintavételi pontok. Jóformán ki sem kell szállni, megáll az autó, fölveszik az adatokat, leveszik a mintát, és lehet továbbmenni. Tavasz óta is mondtam többször, és most is jó lenne. Nem tudom, miért nem szervezték meg. Sok ember saját autóval is oda tudna menni.

MN: Van olyan módszer is, hogy benyújtják az autó ablakán a tesztelő csomagot, avagy éppenséggel – magánvállalkozások – házhoz szállítják, és az érintett önmaga hajtja végre a műveletet.

PE: Sokszor elmondják, hogy a PCR-teszteknél sem mindegy, szakszerű-e a mintavétel. Ugyanakkor el tudom képzelni, hogy megfelelő ez a módszer, ha az illető tudja, milyen fontos, hogy kellő mélységből vegye a mintát.

MN: Nem lett volna észszerű megoldás, hogy hatósági ár meghatározása helyett szerződést köt az állam magánszolgáltatókkal, akár a „mozgó” tesztelésre is?

PE: Minden megoldható lenne, ami józan, normális és bővíti a tesztelési lehetőségeket, a mintavétel és a laborvizsgálat nagyobb kapacitását. Most olvastam, hogy majd az orvostanhallgatókat is alkalmaznak – kétszáz gépkocsi van erre a célra –, mondván, mert a mentők már nem győzik a kirohangálást. Persze, hogy nem. Nem is erre valók. Igen ám, de azt is olvastam, az orvostanhallgatók csak az újságból tudták meg, hogy felkérik, vagy kivezénylik őket. Nem baj, hogy ez valakinek eszébe jutott, sőt, ez is megoldás, ha mindenképp ki kell menni házhoz, mert az illető nem tud saját maga eljutni a tesztelési pontra. Meg lehet kérni erre az egyetemistákat, ám nem szabad úgy, hogy ma kitalálják, holnap bejelentik a nyilvánosságnak, és majd holnapután beszélnek velük.

MN: Az influenzaoltásokat viszont államosították, így tizedmásodpercek alatt hiánycikk lett.

PE: Elképesztőnek tartom, hogy a kormányzat ugyanannyi oltást rendelt tavasszal, mint amennyit minden évben. De ha már így történt, nem kellett volna kiállni a világ elé, és azt mondani, hogy mindenkinek ingyenes, és mindenki oltassa be magát.

MN: Nem lehet, hogy ad hoc ötlet volt Orbán Viktortól, akart egy jó nagyot mondani?

PE: Nem tudom, hiszen fogalmunk sincs, miféle tervek alapján dolgoznak. Egyet tudok: amíg nincs elég oltóanyag, nem kellett volna felszólítani az embereket, hogy oltassák be magukat, s éppen ebben személyes példát mutatnia a miniszterelnöknek. Legalább azt mondták volna, hogy az első szakaszban valamilyen korosztálynak vagy más fokozottan veszélyeztetett csoportba tartozóknak biztosítják ingyen az oltóanyagot, s azután jelentsék be a következő ütemet, amikor már van arra is oltóanyag. Megint az orvosokkal toltak ki, rajtuk töltik ki a mérgüket a páciensek, mert százával jelentkeznek egy-egy háziorvosnál, miközben ők meg elsőre 200 oltóanyagot kaptak.

MN: Ma reggel a miniszterelnök azt mondta a Kossuth rádióban, hogy plusz 360 000 adag oltóanyagot rendeltek.

PE: Az a kérdés, mikor rendelték, és mikorra lesz kész.

MN: Végre már Orbán Viktornál is a maszkviselés a sláger. Sőt, közölte: hogy ha kell, bezárják azt a boltot, vendéglőt, szórakozóhelyet, ahol megszegik az erre vonatkozó rendelkezést. Azt nem mondta – pedig látjuk, mi volt például a Fradi-Újpest, avagy a Nyíregyháza-Debrecen futballmeccsen –, hogy ki kell üríteni a stadiont, ha a szurkolók nem hordják a maszkot. Azt viszont mondta: „nem a szabályok számának szaporításában látom a kulcsot.” Ön például az utóbbi időben rendszeresen megemlíti nyilatkozataiban egyebek mellett azt is, hogy tömegrendezvényeket sem lenne szabad tartani.

PE: A járványvédelem egyik legfontosabb szabálya a távolságtartás, és ebből a szempontból tömegrendezvények engedélyezése, így telt házas futballmérkőzések rendezése: botrányos.

MN: Keveset hallani mostanában arról, hogyan óvják az egészségügyi dolgozókat. Miközben például éppen most a Szent Margit kórházban le kellett zárni egy egész osztályt, ahol ötvenkét beteg mellett huszonegy dolgozó is elkapta a vírust.

PE: Szinte semmit nem tudunk az egészségügyiek védelméről, rendszeres tesztelésükről sem. Most olvastam valakitől, akit kirendeltek vidékről Budapestre. Előtte való nap szóltak neki. Korábban soha nem dolgozott covidos betegekkel. Kaptak egy gyorstalpaló kiképzést, hogy miként kell védőruhát felvenni. Elvileg minden szárnyba külön védőruhát kellene hordani, de annyi nincs, ezért ott a kórházi betegszállító ugyanabban a ruhában közlekedik mindenhol. Kitolja a covid osztályról a beteget, elviszi vizsgálatra, majd visszatolja, aztán beszáll a nem covidos osztály liftjébe, és sorolhatnám tovább. Tehát már több védőfelszerelés van, mint tavasszal, de még mindig nem elég, és így erősen hézagos a védelem. De mondok egy másik példát arra, menyire hiányosan működik a járványvédelem. Többször előfordult, hogy a betegség tipikus tünetei esetén is annyira későn történt a tesztelés és a pozitív lelet, hogy közben letelt a karantén időszak. Amikorra megírták, hogy mettől meddig tart a karantén, a záró időpont már rég elmúlt. Akkor kapta meg határozatot, amikor már mindenen túlvolt. Tehát sokszor az illető saját felelősségén múlik, hogy mit tesz.

MN: Vagy mit nem. Például a maszkviselés terén.

PE: Igen, a maszkviselés nagyon fontos, mert óriási mértékben csökkenti a fertőzés lehetőségét. Még egy egyszerű orvosi maszk is képes a távozó anyag nyolcvan-kilencven százalékát kiszűrni. És minél kevesebb vírussal találkozik egy ember, annál kisebb a fertőződés veszélye. Különösen, ha mindkét személy maszkban van.

Figyelmébe ajánljuk