Szarka: „A szakadék széléről került visszarántásra” az SZFE

  • narancs.hu
  • 2021. április 29.

Belpol

A kancellár szerint az egyetem hallgatói egy Patyomkin-egyetemet akartak megvédeni tőle.

 

„Ez az egyetem a modellváltással intézményi szempontból a szakadék széléről került visszarántásra” – nyilatkozta az M5 televíziócsatorna Libretto című műsorában Szarka Gábor, a Színház- és Filmművészeti Egyetem kancellárja. Az interjút a Telex idézte.

Szarka Gábor  beszélt arról a két hónapról, amíg nem tudott bejutni az épületbe. Az útját álló hallgatók szerinte egy szabadságélményt védtek, „egy Patyomkin-egyetemet”, amely – ezzel nem voltak tisztában – nem működött normálisan. Rosszulesett neki, hogy a történetben őrá és másokra is a gonosz szerepét osztották, akik azért jöttek, hogy tönkretegyék az intézmény, elvegyék a függetlenségét. Úgy látja, sokan nem is akarták, hogy az új fenntartó átlássa az egyetem működését, ezért verték a habot – legalábbis ő ezt szűrte le az átvilágítás eredményéből.

Az átadás-átvételi jegyzőkönyvet a kancellár még nem írta alá, mert úgy találta, nem felel meg a valóságnak. Például a blokád idején készült jegyzőkönyvben nyolc műtárgy szerepel, miközben ők 335-öt számoltak az intézményben. Utalt Szarka Gábor az Állami Számvevőszék jelentésére, amely szerint átláthatatlan volt a gazdálkodás az egyetemen.

Bár korrupcióra utaló nyomot ő nem talált, szerinte mégsem lehet véletlen, hogy a könyvvizsgáló nem hitelesítette a 2020-as évről szóló beszámolót.

Az SZFE-n új szenátust állítanak fel. Szarka azt mondta, az erről szóló dokumentumokat kedden küldték el a hallgatói önkormányzatnak véleményezésre, és péntekig várják a visszajelzést.

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.