Néha bement a faluközpontba és cigányzenészekkel jött vissza a tanyára, mulatni – viszont esténként a petróleumlámpa mellett felolvasott a gyerekeinek egy dél-alföldi gyümölcstermesztő gazda. Az első világháborúból hazahozott malária elvitte, a felesége nyolc gyerekkel maradt magára. A testvérek napszámba jártak és tanultak, amíg lehetett. Az egyik lány, aki tanítónő szeretett volna lenni, néhány osztályt járt ki. 1940-ben férjhez ment egy szintén néhány elemit végzett környékbeli férfihoz, 1952-ig szült négy fiút, és együtt művelték a tanya gyümölcsösét. A fiúk ugyanabban a tanyai iskolában járták az alsó tagozatot, amelyben a szüleik. Az első fiút az anya bevitte a szegedi alsóvárosi iskolába. Ott az énektanár azt mondta, a fiúnak jó a hangja, hallása, tanulnia kellene valamilyen hangszeren. Az anya elvitte a zeneiskolába azzal, itt a fiam, azt mondták, tanulnia kellene zenét. A fiúból hivatásos zenész lett, ahogyan a két utána következő öccséből is. A legfiatalabb népművelőként boldogult. „Néhány éve elmentünk a feleségemmel hangversenyre. Ahogy a zenekar belefogott Haydn Esz-dúr trombitaversenyébe, a sötétben elkezdtem sírni, mert ez volt az egyik bátyám diplomakoncertje. Ezt gyakorolgatta otthon minden nyáron a tanyán. Egyszerre minden emlék előjött” – idézte fel a Narancsnak a népművelő, aki először elmondta a család és mind a négyük történetét, de még élő bátyjának megmutatva a szöveget, végül abban maradtak, hogy mégsem szeretnének névvel szerepelni. Édesanyjukat, aki sakkozni, kártyázni is tudott, és akivel mindent, a lányügyeket is meg lehetett beszélni, megszólták páran a környezetében amiatt, hogy a fiait ily módon taníttatta. Mégis úgy látszott, nagyon határozottan állította őket pályára, az apa pedig minden döntését jóváhagyta. Az ötvenes években néha venniük kellett a tojást, hogy be tudják szolgáltatni. A gyümölcsös és a tanya küszöbig beültetett földje, a jószágtartás azonban, ha szegényes is, de biztos anyagi alapot adott. Számított az is, hogy az édesapjuk főállásban fizikai munkás volt, krampácsoló. Fiatalon akadt a fiúk közt, aki lázadozott amiatt, hogy a szülők elvárják, jöjjön haza segíteni a gyümölcsösben. Időskorukra aztán mind a négyüknek lett hétvégi kertjük ott, ahová elkerültek, mert a városi lakásban hiányzott a föld.
Horthy Miklós-ösztöndíj
Ez, mármint hogy hiányozni kezdett a föld, általános volt az államszocialista rendszerben az ilyen életutak esetében – magyarázza lapunknak Majtényi György történész. Az sem egyedi, hogy a család úgy döntött, a gyerekeknek tanulás útján kell boldogulniuk. Ehhez a tanyai iskolák építésével Klebelsberg Kuno minisztersége idejétől, majd később a kormányzóról elnevezett ösztöndíjjal már a Horthy-rendszer is hozzájárult. A társadalmi különbségek azonban nagyon éles határvonalakat húztak, és bár ma furcsán hangzik, akkor még az útviszonyok is számítottak. Például Hódmezővásárhely környékén a harmincas években ötven elemi iskola működött, de egy akkori felmérés kimutatta, a tanyasi gyerekeknek csak 5–10 ezreléke tudott továbbtanulni, mert a városi gimnáziumba ősztől tavaszig nem lehetett bejutni, a kollégiumi ellátást pedig csak a tehetősebb családok tudták fizetni. Egy tanyai tanító egy konferencián arról beszélt, hogy az egyik tehetséges diákja reggel 8-tól délután 4 óráig általában egy kockacukrot evett egy szelet kenyérrel. A helyi gimnázium kezdeményezésére és sokak, köztük Németh László író támogatásával kollégiumot hoztak létre a tanyasi tanulóknak 1938 szeptemberétől. Az oda felvett diákok értelmiségi pályára mentek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
