A Mátra északnyugati lejtőitől a Cserhátig elterülő vidék lakói emberemlékezet óta "nehéziparosok" voltak, a környéken több mint száz éve nincs jelentős mezőgazdasági tevékenység. Az itt élők többségének megélhetését elsősorban a bányák, illetve az idetelepülő üzemek biztosították. Az egykor ipari fellegvárként emlegetett vidék a rendszerváltást követően kártyavárként dőlt össze. Ennek ellenére túlzás lenne azt állítani, hogy a kistérség "úgy maradt". Az évtizedes sokkos állapot enyhült, a felzárkózás első lépései pedig mindig nagyon látványosak.
Bátonyterenyét nem lehet eltéveszteni. Budapest felől érkezve, a 21-es út mentén egy rozsdálló vájatfúró gép tornyosul a leágazásnál afféle jelzőtáblaként, de jelképnek is megtenné. Húsz évvel ezelőtt, ha leselejteztek egy ilyen masinát, Erfurttól Vlagyivosztokig bármelyik lakótelepi játszótér kedvelt műtárgya lehetett volna. Ma csupán szomorú mementója a kemény, de jól jövedelmező munkának.
A bányagép látványát a rendszeresen erre közlekedők régen megszokták. Nem csoda, hogy 2004 decemberében egy környékbeli MDF-es képviselőnek, Sisák Imrének más látványosság szúrt szemet. "Salgótarjánból közlekedtem Pásztó irányában ezen az ominózus december 18-i napon, este 20 óra utáni időpontban, amikor Bátonyterenye felé pillantva egy kivilágított piros csillagra emlékeztető jelképet láttam. Ekkor úgy döntöttem, hogy ezt közelebbről is megszemlélem; bekanyarodtam Bátonyterenye irányába, és az Orczy úton, a sütőüzem melletti területen egy fenyőfán, tíz méter magas fenyőfán egy kivilágított, piros színnel kivilágított szabályos ötágú csillagot fedeztem fel. Ennek hatására határoztam azt el a következő napon, hogy december 19-én ismeretlen tettes ellen feljelentést teszek tiltott önkényuralmi jelkép használatának ügyében" - mondta a kép-viselő már a bíróságon, mert a sajátos fenyőünnepből "ügy" lett. Ha mindez az ország más vidékén történik, csupán abszurd komédiaként tekintettek volna az esetre, ám itt kicsit másképp áll a dolog: egy ilyen akció sokak számára a "vörös Nógrád" újabb cáfolhatatlan bizonyítéka. Pedig az embereket errefelé sem az eszme izgatja. Sokaknak inkább az a legnagyobb kérdésük, hogy mit esznek másnap. Nem csoda, hogy az idősebbek nosztalgiával emlegetik a daliás időket, amikor Bátonyterenye és környéke a bányászatnak köszönhetően kiemelten fontos területnek számított. A nógrádi "kommunizmus" képlete ilyen egyszerű: régebben volt munka, lakás, az országos átlagnál magasabb fizetés, most meg nincs. Igaz, akkoriban város sem volt. Bátonyterenye csak 1984-ben, két nagyobb község, Nagybátony és Kisterenye, valamint két kisebb, Szúpatak és Maconka összeolvadása után jött létre. A 15 ezer lakosú település a városi rangot 1989-ben kapta meg. Az utóbbi években sokat faragott le hátrányából infrastrukturálisan, a munkanélküliek aránya azonban lényegesen nem változott. Sokan a havi 17 ezer forintos segélyen kívül nem számíthatnak semmire, az 50 ezres fizetéssel járó közcélú munkákra sokszoros a túljelentkezés.
Döglött aknák
Úgy tűnik, a várossá dagasztást valamiféle előremenekülési szándék indokolta, a környék helyzete ugyanis már a nyolcvanas évek elején kritikussá vált. "A széntermelés - a mai közgazdasági viszonyaink között - az itteni geológiai feltételek mellett a vállalat (Nógrádi Szénbányák Vállalat - L. T.) számára gazdaságtalan, állami támogatásra szorul. A vállalat a veszteséget melléküzemekben - építőipari, fafeldolgozási, gépipari tevékenység útján - kitermelhető nyereséggel igyekszik csökkenteni. Ezeket az üzemeket ma már >>jegyzikNógrád című könyve meglepő őszinteséggel szól a helyi problémákról, a sorok között olvasva akár a bányát bezáró kulcsra is rábukkanhatunk. A problémákat azonban Kisterenye és Nagybátony fúziója nem oldotta meg. A csupán közigazgatásilag összefércelt nagyközségek a "papírmunkától" még nem urbanizálódtak, s noha létezett településfejlesztési koncepció - ami egy 36 ezer lakosú (!) várossal számolt -, a megvalósítására már nem volt lehetőség. 1992-ben végleg bezárt a bánya, az emberek többsége az utcára került. Tizennégy év alatt jó néhány üzem települt ugyan a városba vagy a környékére, létesültek új munkahelyek, ám Bátonyterenye még nógrádi viszonylatban is a legnehezebb helyzetben van.
Vanya Gábor polgármester szerint a város akkori vezetése nem használta ki azokat a lehetőségeket, amelyek a gazdasági szerkezetváltáshoz elengedhetetlenek lettek volna. A több mint ötezer munkahely megszűnése akkora sokkot okozott, hogy az önkormányzat minden "felesleget" kidobott a süllyedő hajóból. Így például a művelődési házat és a sportegyesület ingatlanjait, amiket aztán a városnak kellett visszavásárolnia egy magánbefektetőtől. "A kilencvenes évek eleji nagyon intenzív országos befektetési kedvet ez a térség nem használta ki. Elmaradt a gazdasági szerkezetváltás, ezért olyan hátrányba kerültünk, amelyet nehéz lesz ledolgozni" - mondja a polgármester, de úgy véli, az elmúlt években előrelépés történt, és nem csak az infrastruktúra tekintetében. "Szemléletbeli változás történt Bátonyterenyén. Elkezdtünk úgy gondolkodni, mint egy gazdasági társaság. Nem az a célunk, hogy a működésünket mindenáron nullára hozzuk ki, s ne legyenek adósságaink, hanem inkább nézzük meg, mi az a hitelnagyság, amit a város egy ilyen költségvetéssel még kezelni tud, és inkább a fejlesztésekbe fektessünk be. Jelenleg 300 milliós hitellimitünk van, mindössze hatvanmilliós fedezettel, márpedig egy kereskedelmi bank nem ad ilyen lehetőséget, ha nem látja biztosítottnak a visszafizetést" - ismerteti a fejlődés receptjét a polgármester, majd az eredményeket: telefon, gáz, csatornázás, korszerű úthálózat, kábeltévé, internet. Tavaly adták át a tanuszodát, EU-szabványnak megfelelő játszóterek épültek, a tervek szerint az év végére a városközpont is elkészül. Vanya polgármester azonban ennél sokkal fontosabbnak tartja azt a racionalizálási programot, amit fájdalommentesen sikerült végrehajtaniuk. "Nem vontunk össze intézményt, nem zártunk be iskolát, nem bocsátottunk el egyetlen pedagógust sem, sőt kialakítottak egy szociális ellátó intézményt, valamint fenntartunk két bölcsődét is, noha ez nem lenne kötelező. Meggyőződésem, hogy mindez a gazdaságfejlesztést szolgálja, hiszen fiatal, jól képzett munkaerőre van szükség, a befektetők számára ez vonzó lehet. Vagyis egy olyan szolgáltatási struktúra kialakítására van szükség, amely helyben teremti meg az ehhez szükséges lehetőségeket." Első lépésben az angol és német nyelvű általános iskolai képzést indították útjára úgy, hogy a pedagógusok részére díjtalan középfokú nyelvvizsga megszerzését tették lehetővé, ezáltal is ösztönözve őket a képzés igénybevételére.
Az elmúlt években több üzem (Viesmann, Steelvent, Silco-Inox, Besser, Bátony-Steel stb.) települt a városba, és úgy tűnik, hogy a kilencvenes évek végén létesült tizenkét hektáros ipari parkot is hasznosítani tudják az idén - ennek ellenére a munkanélküliek száma több mint a duplája az országos átlagnak. "Közmunkaprogramokkal küzdünk a munkanélküliség ellen. Igaz, ezeknek a programoknak nem az a céljuk, hogy végleges megoldást kínáljanak, ám azt is tudni kell, hogy havonta mintegy 150-180 ember jut ily módon jövedelemhez - mondja a polgármester, bár véleménye szerint a helyzet ennél bonyolultabb. - Tavaly például elkezdtünk tárgyalni egy spanyol tulajdonú társasággal, amelyik a Ford egyik beszállítója. Legalább tízéves munkalehetőséget biztosított volna. Kétszázötven embert hívtunk be a munkaügyi központ tájékoztatójára, mivel a cég negyvenet akart először kiválasztani, akik a munkafolyamatot megismerve a későbbiek során alkalmazásba álló további több mint kétszáz embert tanítottak volna be. A feladatot - amely egyébként nyolcvan-kilencvenezer forintos fizetést, különböző pótlékokat, mozgóbért jelentett - mindössze huszonöten vállalták, ezért aztán a cég értelmetlennek ítélte a további tárgyalásokat, mondván: ha kétszázötven emberből nem találok negyvenet, akkor hogyan biztosítsam a teljes létszámot? Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az itteniek felmennek Pestre feketemunkát végezni, míg például a Bátony-Steel dolgozói között pestiek és ceglédiek vannak. Lehet, hogy demagógnak hangzik, de meggyőződésem, hogy aki valóban nagyon szeretne dolgozni, az találna is munkát."
Fekete város
A huszonegy éves Gyuszi képzett szakács, érettségije is van, de nemhogy Bátonyterenyén, Salgótarjánban sem tud a szakmájában elhelyezkedni. Munkanélküli-segélyt kap, alkalmanként Pestre jár építkezésekre. "Ha hajnalban kimegy a 21-esre, feketéllik az út a mikrobuszoktól - mondja Gyuszi az újfajta ingázással járó látványosságról. - Összeállunk nyolcan-kilencen, összedobjuk a benzinpénzt és megyünk, ha van valami. Persze csak akkor, ha biztos a dolog, vagyis nem a Moszkva téren ácsorgunk. Napi három-négyezret fizetnek zsebbe. Szerződés is van, hogy legyen mit mutatni az ellenőröknek, aztán ha végeztünk, széttépjük. Persze szívesebben maradnék, kényelmesebb lenne itthon, de akkor minek tanultam? Menjek el gyárba betanított munkásnak 60 ezerért? Nincs lakásunk, csak az albérlet 25 ezer, úgyhogy előbb-utóbb felköltözünk Pestre, ott azért jobbak a lehetőségek. Vagy külföldön."
A város szociális ellátásra - segélyek, közmunka stb. - mintegy évi 500-550 millió forintot költ, ami Bátonyterenye működési kiadásának több mint a negyede. Vanya Gábor szerint a szociálisan hátrányos helyzetűek között a roma lakosok aránya valamivel nagyobb (55 százalék körüli), ám mindez nem okoz feszültséget a városban.
"Az itteni cigányság nagy része ugyanúgy dolgozott az előző rendszerben, mint a magyarok, s mivel volt munka, kereset, a feszültségek sokkal enyhébbek voltak, mint másutt az országban - erősíti meg mindezt Szomora Szilárd, a Roma Kisebbségi Önkormányzat elnöke. - Rasszizmusról azóta sem beszélhetünk, a diszkrimináció azonban jelentős, ezért az elmúlt tizenöt év legnagyobb vesztesei ezen a vidéken is a romák voltak."
Két évvel ezelőtt éppen Bátonyterenyén született az a munkaügyi bírósági ítélet, amely a város két vállalkozását arra kötelezte, hogy 150 ezer forintot fizessenek annak a két roma asszonynak, aki származása miatt nem mehe-tett be a meghirdetett munkafelvételre. A kisebbségijog-védők szerint ez volt az első olyan eset, hogy a bíróság származás szerinti meg-különböztetés miatt elítélt egy munkaadót Magyarországon. A legtöbben persze nemhogy a munkaügyi bíróságig, de az állásfelvételig sem jutnak el. "A legtöbbjüknek esélye sincs arra, hogy visszakerüljön a legális munkaerőpiacra - mondja Szomora Szilárd -, így aztán a legtöbben abban reménykednek, hogy közhasznú munkákban vehetnek részt."
Kisterenye keleti határát Cigányvégnek is nevezik. Ütött-kopott téglaházak sorakoznak az út mentén. Szomorú látvány, bár sokkal különb az oly sokszor bemutatott putrivilágnál. A 47 éves Sándor példája tipikusnak mondható. Régebben ő is a bányánál dolgozott, de amióta elküldték, feleségével együtt a Cigányvégen található, valaha szebb napokat is látott házában csak vegetál. "A fizetésemből építettem, de vagy nyolc éve nincs pénzünk, hogy hozzányúljunk. Szép lassan eladogattunk mindent, ma már csak a legszükségesebb dolgok vannak itt. De mit lehet csinálni? A segély 17 800 forint, a gyerek után kapunk még 15 700 támogatást, ennyiből élünk. ' egyébként bentlakásos iskolában tanul Balassagyarmaton, ami azért is jó, mert legalább melegen van, enni kap. Mi csak szombat-vasárnap főzünk, amikor hazajön. A fűtést úgy oldjuk meg, hogy van egy komám az erdészetnél, aki fával fizet. Nem iszom, nem cigarettázom, a legtöbbször csak itthon ülök, és várom a levelet az önkormányzattól, hogy megint lesz valami közhasznú. De olyankor aztán észnél kell lenni, mert gyorsasági alapon megy a dolog. Hetven-nyolcvan levelet is kiküldenek, de csak tíz hely van. Így aztán csak azoknak van esélyük, akik rendesen dolgoznak. Aki csak egyszer részeg, annak vége, többet nem hívják." Sándor több mint tízéves munkanélkülisége alatt számos képzésen vett részt, szociális kisegítő munkásnak éppúgy elmehetne, mint hivatásos fűkaszálónak; ez utóbbi vizsgáját négy hónapos tanfolyam előzte meg. Úgy véli, ezeket a tanfolyamokat csak azért kell elvégezni, hogy szelektálni tudjanak a sok jelentkező között.
"Többet sírunk, mint eszünk, rendszeresen járunk az ideggondozóba - mondja Sándor felesége, akinek semmiféle jövedelme nincs. - Hiába van gáz, nem használjuk, a vizet is csapról hordjuk, ráfagy a vödörre a kezünk. Errefelé senki nem tudja kifizetni az 1860 forintos csatornadíjat sem. Pedig higgye el, mi mindent megtettünk, amit csak lehetett. Taníttattuk a gyerekeket, a legkisebb most is iskolába jár, de a négy felnőtt közül csak egynek van állása. A lányom kitűnővel végzett a kereskedelmi iskolán, de hat éve nem kap munkát. Azt hittük, hogy ha majd felépül Tarjánban a Tesco, talán ott talál, de nekik se kellett." "Tudja, én nem a magyarokra haragszom - jegyzi meg Sándor -, hanem azokra a cigányokra, akiknek jól megy. Sokan vannak, nagyon sokan, mégsem tesznek semmit a szegényekért, sőt még jobban kihasználják őket, mint mások. Én nem a polgármestertől várnám, hogy munkát adjon, inkább a gazdag cigányoktól, de azok még annyira sem törődnek velünk."
Falu végén
A bátonyterenyei kistérség tizennégy települése csak területfejlesztésre társult, de a közelmúltban többcélú kistérségi társulássá alakultak át, ami egyebek mellett azt jelenti, hogy bizonyos önerő mellett pályázhatnak közoktatási, szociá-lis, gyermekjóléti és belső ellenőrzési feladataik működési kiadásainak normatív alapú támogatására. Vanya Gábor szerint ezzel egy olyan pártpolitikától független együttműködés alapjait teremtették meg, ami komoly előrelépést jelenthet. "Ugyanazok a gondjaink, legfeljebb az arányok mások. Nekünk 200 millió, egy kisebb településnek 5 millió hiányzik a költségvetéséből. Mivel nem az a célunk, hogy romboljunk, hanem hogy használjuk ki a térség meglévő intézményhálózatát, nem is nagyon van más választásunk. Az önkormányzatok által működtetett intézményhálózatot a kor követelményeinek megfelelően kell átalakítani. Olyan szolgáltatáscsomagokat kell biztosítanunk, amikre >>vevőkélő emberek. Vagy igazodunk a lakosság és a kor igényeihez, vagy lehúzhatjuk a redőnyt. De hogy egy példát is mondjak: ez a komplex, 5 szakfeladat ellátására kiterjedő feladatellátás például egy 2000-2500 lakosú település számára évi 2-2,5 millió forintba kerül, ami gyakorlatilag egy belső ellenőr éves bérét és járulékait sem fedezné. És mivel a 2000-nél nagyobb lélekszámú településeknél kötelező ilyen ellátási formákat biztosítani, mindenképpen jól járnak a társulás jelentette kiegészítő támogatással."
A kistérség két települése nem írta alá a többcélú szerződést: Lucfalva és Nagybárkány továbbra is csak a kétségtelenül eredményes területfejlesztési együttműködést tartja indokoltnak.
Noha látszólag ugyanazok a problémák a falvakban, mint Bátonyterenyén, az arányok legfeljebb a költségvetési hiányban hasonlóak - a munkanélküliséget illetően a 600-800 lelkes településeken sokkal rosszabb a helyzet. Jelentős az elvándorlás; a rossz tömegközlekedés miatt, vagy mert a munkáltató nem fizeti az útiköltséget, reménytelen a városba járás. Mezőgazdasági munka alig akad.
Berner László marhalegelője nem messze a kísértetjárta rákóczitelepi bányászkolóniától terül el. A szentendrei vállalkozó nemcsak állattenyésztéssel, hanem útkarbantartással is foglalkozik, komoly gépei vannak, nagyszabású tervei, mégis csalódott. "300 millió forintot fektettünk be a kistérségben, huszonnyolc embernek úgy adok munkát, hogy a szezon után, amikor a mezőgazdaságban egy traktorosnak már nincsen munka, én Szentendrére viszem őket dolgozni. Nemcsak a magam, de a többi hasonló kaliberű vállalkozó nevében is mondhatom, hogy az önkormányzatoktól semmiféle ösztönzést nem kapunk, hiszen a nagyobb üzemeknek nyújtott kedvezményekből mi már nem részesülünk. De nem csak ebből nem. Az elmúlt években rengeteg olyan beruházás volt a térségben, amiben segíteni tudtunk volna, de még csak a pályázatokról sem értesültünk. Ha kell egy borjú a falunapra, vagy ha padok kellenek a sörfesztiválhoz, akkor persze megtalálnak bennünket. Nem hiszem el, hogy a Budapestről érkező cég olcsóbban végezné el az útépítéshez szükséges földmunkákat, mint én a helyi gépparkkal, a helyi munkaerővel. Mégis azt látom, hogy a hozzám hasonlók sohasem jönnek számításba. Legfeljebb alvállalkozóként, úgy, hogy a nyertes pályázó több mint százszázalékos hasznot tehet zsebre a semmiért. Több önkormányzattal kapcsolatban állok, több helyre fizetek iparűzési adót, de úgy érzem, nincs kitörési pont. Lassan befejeződik az összes infrastrukturális beruházás a térségben, de azt látom, hogy a munka nagy részét nem a helyi vállalkozók és nem az itt élők végezték." Berner Lászlónál akkor telt be a pohár, amikor a kistérségen kívül eső, ám kőhajításnyira lévő Kazáron az emlékpark építése után újból szívességet kértek tőle, de a munkálatokban vállalkozóként nem vehetett részt. "Oda volt bejelentve a teljes járműállomány, 3 millió forint súlyadót fizettem a kazáriaknak. Idén az egészet áttelepítettem Szuhára, ezentúl nekik fizetek, aztán majd meglátjuk."
"Akit bánt a harsogó vendégcsalogatás, a tömeg, szeretne belekóstolni a kora tavaszi csillagfényes, időnként csak egy-egy távoli kutyaugatással megszakított falusi csöndbe, aki értékeli a templomokban megbúvó faragott oltárokat, festményeket, régmúlt építészeti megoldásokat, szívesen ismerkedik egyszerű, nyíltszívű emberekkel, annak érdemes felkeresnie ezt a kis falut." A 670 lelkes Lucfalva cseppet sem mutatja elhanyagolt, szegény településnek magát, de minden bizonnyal nagyon boldogok lennének, ha egy Berner Lászlóhoz hasonló vállalkozó kopogtatna náluk a gépeivel. A leírásban emlegetett "egyszerű, nyíltszívű emberek" egyáltalán nem látszanak elégedettnek. "Nézd a hülye gyereket, hogy vigyorog - szegezi ujját a sapkában-pufajkában feszítő cigány fiúra a kocsmai megmondóembernek tűnő ősz hajú férfi. - Húszezret visz haza, annyi a segély, de azért nősülni akar!" A fiú mosolya töretlen még akkor is, amikor a munkára terelődik a szó. Széttárja a karját, és azzal intézi el a dolgot, hogy "mindenki megnősül, aztán meg csak lesz valahogy". "Megmondjam, hányan dolgoznak itt? - fordul felénk az ősz hajú. - Sehányan."
Grajzel János polgármester finomabban fogalmazza meg ugyanezt. "Régen négy-öt zsúfolt busz indult reggelente Bátonyba, Tarjánba, ma egy sem telik meg. Ráadásul a téesz is tíz éve megszűnt, vagyis nagyon beszűkültek a lehetőségek. Van a faluban két-három kisvállalkozó, akik talán öt embernek biztosítanak munkát, meg két kistermelő a környéken, ők szezonális jelleggel napszámosokat alkalmaznak. Emellett itt helyben csupán a közcélú munkalehetőség adódik, így aztán az itt élők többsége szociális segélyből él, pedig Lucfalva egyáltalán nem mondható elöregedett településnek. Százhúsz regisztrált munkanélküli van a faluban, de sokan be sem jelentették magukat. Õk vagy a kertjükben termelik meg a legszükségesebbeket, vagy feketemunkások, akik Pesten próbálnak szerencsét."
A polgármester elképzelése szerint a falu "szakmai-erkölcsi fejlődése" lehet az egyetlen kiút a nehéz helyzetből, de biztos receptet nem tud. "A helyi gondok mellett az is problémát okoz, hogy beruházásainkhoz eleve korlátozott kormányzati támogatást kapunk, és azok sem biztos, hogy időben megérkeznek. Előfordult már, hogy hitelt kellett felvennünk, hogy kifizessük a kivitelezőt. Mivel csupán pár százezer forint az iparűzési adóból származó bevételünk, nemigen számíthatunk más forrásokra az állami támogatások mellett." Lucfalva ennek ellenére nem írta alá a többcélú társulási szerződést. "Mi nem tudtuk ezt felvállalni, mivel semmiféle biztosítékunk nincs arra, hogy hosszú távon is működőképes lesz. Az biztos, hogy kétezernél nagyobb lélekszámú településeknek előnyt jelent egy ilyen szerződés, a kisebbeknek viszont nem. Mi ezeket a feladatokat más településekkel olcsóbban tudjuk megoldani. Amíg például a családsegítő szolgálat az új formában havi százezer forint lenne, jelenleg csupán harmincezer. Azt viszont senki sem tudná megmondani, hogy az állami támogatások milyen kiegészítéseket produkálnak. Tavaly is például az történt, hogy a kormány 150 beadott pályázattal számolt, de 290 érkezett, és így a rendelkezésre álló pénzt ennyi részre kellett felosztani, vagyis mindenkinek sokkal kevesebb jutott. Miért lenne ez a jövőben másképp?"
