Az ún. Zengõ-bizottság felállításáról április 6-án döntött a Medgyessy-kormány, miután hazai és nemzetközi zöld-, illetve civil szervezetek idén februárban megakadályozták a csúcsra vezetõ út építésének a megkezdését. (Lásd: A mecseki láncfûrészes 1., Magyar Narancs, 2004. február 19. és Csata a csúcson, 2004. április 29.) A testület június 17-én alakult meg (a késedelem politikai okokkal, az európai parlamenti választással magyarázható), és október 12-én tette le jelentését immár az új miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc asztalára. Megrendítõ megállapításokat nem tartalmazott az anyag: a radartelepítés nemzetközi kontextusba állítását, a költségvonzatokat, a más helyszínek (Tenkes, Hármas-hegy) számbavételét és elemzését ugyanis a katonák a tervezés során már elvégezték (nemegyszer független szakértõk bevonásával). A honvédelmi tárca szerint ezeket az adatokat a zöldek képviselõi is megismerhették korábban - miközben a zöldek visszatérõ panasza, hogy nem vagy alig kaptak/kapnak információt a beruházásról. Zengõ-ügyi cikkeink készítésekor a Narancs - a radar "látóképességének" államtitkot képezõ adatai kivételével -
minden anyaghoz
hozzájuthatott, amit szükségesnek tartott: vagyis mi semmiféle elzárkózást nem tapasztaltunk sem a honvédelmi tárca, sem a katonák részérõl.
A Zengõ-bizottság (melynek tagjaira a Környezetvédelmi, a Honvédelmi, az Igazságügyi és a Külügyminisztérium vezetõi tettek ajánlást) októberi jelentése elõtt, még szeptember elején "kiszivárogtatták" a sajtónak - pontosabban néhány, addigi írásaik alapján zöldpártinak mondható újságírónak -, hogy a Láng István akadémikus vezette testület szerint van a zengõinél jobb megoldás is. De errõl szó sem volt: csupán arról, hogy a Zengõn természeti értékek sérülhetnek, s hogy környezeti szempontból - de csakis ebbõl - a Tenkes elõnyösebb volna. Az anyagban persze rögzítik azt is, hogy radartechnikai szempontból (a Tenkesen már mûködõ híradástechnikai eszközök miatt) ez a legkevésbé alkalmas helyszín.
A testület tisztességgel végezte a munkáját - számba vette a honvédelmi és a környezetvédelmi pró és kontra érveket -, és semmiféle "elvárásnak" nem akart megfelelni. Márpedig az elvárásokat, hol burkoltan, hol kevésbé burkoltan az ún. civil oldal képviselõi többször is megüzenték: amennyiben nem az õ véleményüket igazolja vissza a bizottság, kétségbe fogják vonni az elfogulatlanságát.
A kormányfõ október közepén arra kérte Láng Istvánékat, hogy folytassák a munkát, és vizsgálják meg: "létezik-e megvalósítható megoldás, amely biztosítja a légtérellenõrzés követelményeit - egyúttal a természeti értékek védelmét is - olyan telepítési változatban, amely a meglévõ radarrendszer mellett, a harmadik új radart egyáltalán, vagy nem a korábban már vizsgált helyszíneken telepítik" (sic!). A feladatkitûzés nyelvi megformálása - a honvédelmi feladat fõ helyen szerepeltetése, a környezetvédelmi szempont közbevetõleges említése - jelzi a december 8-án nyilvánosságra hozott Kiegészítõ jelentés irányait. Igaz, a bizottság ezúttal sem teszi le a garast, hanem vállalásának megfelelõen valamennyi információ alapján összegzi a lehetõségeket. Azaz mi van akkor, ha a Békéscsabára és a Bánkútra telepítendõ új 3D radar mellett nem építenek egy harmadikat (a zengõit), hanem azt síkvidéki radarhálózattal - megszüntetésre ítélt radarszázadok megtartásával és mobil, ún. réskitöltõ egységek alkalmazásával - váltják ki; és mi van akkor, ha a harmadik helyszín nem a Zengõ, nem a Tenkes, nem a Hármas-hegy, hanem az eddig még nem vizsgált Mórágy és Liszó lesz. Az adatokból ismételten - és ki tudja, hanyadszor - egyértelmûen látszik: katonai szempontból a Zengõnél nincs jobb megoldás, hasonló eredményeket legfeljebb az 1000 méteres magasságban repülõ tárgyak észlelésénél érne el a második legjobb helyszín (Mórágy). Márpedig a modernizálásnak épp az az egyik kiemelt oka, hogy a radarokkal az alacsonyan szálló gépeket is képesek legyenek felderíteni. Ez különösen 2001. szeptember 11. óta fontos hadászati szempont: a terroristák épp amiatt vezethették a tornyoknak az eltérített repülõket, mert a katonai lokátorok nem látták õket. A Zengõrõl 100 méter alatt szálló tárgyak is azonosíthatók, ráadásul sokkal hamarabb észlelhetõk, mint bármely más helyszínrõl. (Ezek az adatok - milyen minimális magasságot milyen mélységben képes kontrollálni a lokátor - nemzetbiztonsági okokból titkosítottak.)
A Zengõ - a beruházás elõkészítettsége okán - a megvalósíthatóság idõtartama szempontjából is optimális: a különbözõ szakhatósági engedélyek megvannak, a földtulajdonlás megoldott. Gazdasági szempontból ugyancsak
nincs jobb
ennél. És nemcsak azért, mert erre a projektre már megvan a NATO-támogatás, míg a többi finanszírozásáért ismét tárgyalni kellene, hanem azért, mert a Zengõ kivételével minden esetben új egységeket kellene fölállítani, ami éves szinten milliárdos nagyságú többletteher lenne a költségvetésnek. (A NATO-val kötött szerzõdés be nem tartásáról, az ebbõl fakadó presztízsveszteségrõl most ne is beszéljünk.)
Egyetlen érv szól a Zengõ ellen: az, hogy védett természeti területen épülne az állomás. Vagyis a Zengõ ügyében ismét ott tartunk, mint az ügy kirobbanásakor: aránytalanul nagy kár éri-e a természetet vagy sem. A zöldek szerint igen, és a Láng István vezette testület jelentéseibõl a maguk igazát olvassák ki, mondván, van a zengõinél jobb helyszín, mivel van olyan megoldás, ami kisebb ökológiai beavatkozással jár. A katonák meg azt mondják: nincs jobb helyszín, mert nincs olyan megoldás, amely radartechnikailag akár csak megközelítené is a zengõi lokátor paramétereit.
A katonák és a zöldek eddig is a magukét hajtogatták. Tapasztalataink szerint a honvédség inkább akceptálta a környezetvédelmi szempontokat - és ezt a tervezéskor a lehetõségekhez képest figyelembe is vette -, mint a zöldek az állításaikat kritizáló érveket. Az októberi és a decemberi jelentés semmiben sem cáfolja a katonák áltak korábban mondottakat, és semmiben sem támasztja alá a zöldek apokaliptikus vízióit. Visszafordíthatatlan pusztulásról nincs szó; és ilyet nem is állíthat az, aki csak egyszer is volt a helyszínen, és józanul felmérte az építkezéssel járó változások mértékét. (A zöldek álláspontját eddig csak Lenkovics Barnabás, az állampolgári jogok országgyûlési biztosa osztotta maradéktalanul, de például Lenkovics általános helyettese, Takács Albert már nem - lásd: Vagdalkozás a paragrafusokkal, Magyar Narancs, 2004. július 1.) A zöldek kezdetben a sugárzásra hivatkozva protestáltak, majd a beruházás törvényességét támadták. A honvédségtõl független szakhatóságok és az igazságszolgáltatás kimutatták ezen vádak tarthatatlanságát. Maradt hát a bazsarózsa egyedüli aduként - ámbár a legendás növénybõl a bizottsághoz közeli források szerint elvétve láttak csak néhányat a testület helyszíni szemlét tartó tagjai. Alighanem itt az ideje kimondani: ez az egész tiltakozási cirkusz a szervezõk felelõtlen, marketing-szempontú akciója volt. Ráadásul - figyelembe véve a munkálatok felfüggesztése miatt fizetendõ kötbér tízmilliós nagyságrendû összegét - mindannyiunk pénzén.
Bundula István
