Magyar Narancs: Az eddig meghirdetett beszélgetőtársak: Alföldi Róbert, Kulka János, Koncz Zsuzsa, Molnár Piroska. Nem érzi úgy, hogy rendkívül szűk azoknak a hazai művészeknek a köre, akik egy-egy fizetős beszélgetés erejéig megtöltenek egy színháztermet?
Veiszer Alinda: Ezért sincs tévés late night show Magyarországon. Két évadot már nehéz lenne ismert arcokkal megtölteni. Főleg, ha olyan kérdések is belejátszanak a válogatásba, hogy ez vagy az a személy, bár vonzanák a nézőket, de olyan elveket vallanak, amelyek miatt nem feltétlenül akarsz velük beszélgetni.
MN: Ez a határ az ön ízlése szerint hol húzódik?
VA: Vannak olyan emberek, akiket kedvelek is, el is ismerem a munkásságukat, mégis olyan döntéseket hoztak, amelyekkel komoly fenntartásaim vannak.
MN: Például kik?
VA: Rosszul érint például, hogy Magyarországon az igazán ismert emberek túlnyomó többsége nem hoz markáns döntéseket közéleti vagy akár szakmai kérdésekben. Alig merül fel például az a kérdés, hogy hol lehet, és hol nem lehet a jelenlegi rendszerben munkát vállalni. És akkor most nagyon körülírtam, amit erről gondolok. Hogy mely médiumoknál vállal szerepet az ember, az nagyon fontos értékválasztás. Egy csomó ember döntésével nem értek egyet ez ügyben. Nagyon sok gyávaság, megúszás és kényelem van ezekben a döntésekben.
| ||
MN: „Tudom, tudom, ez csak szórakoztatás, tudom, tudom, nem ti csináljátok a propaganda-híradókat, tudom, tudom, semmi felelősségetek, ti csak szórakoztattok. Tudom. Ps. Valamiből meg kell élni, tudom.” Arra a hírre reagált így a Facebook-oldalán, hogy egy kollégája „Mészáros Lőrinc feleségének tévéjénél vezet műsort”. Volt alkalma az ilyen és ehhez hasonló döntésekről az érintettekkel akár nyilvánosan is elbeszélgetnie?
VA: Amikor még műsorom volt a Hír Tv-n, erre több alkalmam kínálkozott. Gesztitől Gundel Takácson át Tilláig sokaknál rákérdeztem az ilyen és ehhez hasonló döntésekre. Respektálom, hogy eljöttek, mert pontosan tudták, hogy ezt a kérdést fel fogom tenni, tudták, hogy erről mit gondolok, hogy szerintem nem helyes, ha valaki így vagy úgy, de az arcát adja a kormánymédiához. Érzek is emiatt jó adag óvatosságot és távolságtartást a személyemmel szemben, hogy velem azért nem annyira jó leülni, mert akkor ez a kínos kérdés biztos előjön, és hát ebből nem lehet túl jól kijönni. Általában az a válasz, hogy igazad van, de… Viszont nekem már elegem van ezekből a „de”-kből. Többnyire a megélhetés, az életszínvonal a „de”. De hát a gyerekeim… Ítélkezni nem ítélkezhetek, de folyamatosan felvetem a kérdést.
MN: Önnel szemben is felmerültek aggályok, amikor a G-nap után a Simicska Lajos kormánykritikussá alakított Hír Tv-jében műsorvezetést vállalt. Ennyi idő távlatából hogyan látja ezt a döntését?
VA: Ez a mai napig előjön velem kapcsolatban, sokat gondolkodtam rajta. Nem biztos, hogy jó döntés volt. A szabadságnak különböző körei vannak. Nyilván az első kör az, hogy a saját műsorodban mit csinálhatsz, és mit nem. Nem kérdés, hogy ha bármikor beleszólnak a munkámba, felállok és megyek. Ebben szerintem egyetértés van köztem és sok mindenki között. A kettes szint, hogy mi a műsorod környezete. Erre a legtöbben már nem érzékenyek.
Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes műsor minőségével tökéletesen egyet kell értened. A nyilvánvaló szándékokról van szó. Amikor egy híradó tendenciózusan hazudik, az például egy elég nyilvánvaló szándék. A hármas szint, hogy kinek a tulajdonában van a csatorna, a munkahelyed. Itt már én is bajban vagyok. De van-e olyan tulajdonos, akiről kijelentheted, hogy makulátlan? Ebben a kérdésben már én sem vagyok okos. Én az első két körülménynél húztam meg a határt.
MN: De mint említette, mégsem biztos benne, hogy jól döntött.
VA: Nem vagyok biztos benne, mert rád ég.
MN: Gondolom, a tulajdonos, Simicska személye égett rá önre.
VA: Ha cinikus vagyok, azt mondanám, kicsit visszaadott abból, amit elvett. Másfelől meg azt gondolom, hogy igen, probléma, nagyon is problematikus Simicska személye. Mostanra el is tűnt a közéletből. Nem tudom, mennyire volt igaz a közeledése a Jobbikhoz, írtak róla, hogy támogatta a pártot, de erről nem tudok, ez bent, a munkám során nem érződött, soha ilyen nyomás nem volt rajtam. De azért ez rád ég, pontosabban ez ég rád. Simicska személye.
| ||
Persze ezekre a distinkciókra nincs mód egy Facebook-vitában. Hogy van pre-Simicska- és poszt-Simicska-korszak, pre-Hír Tv és poszt-Hír Tv. Ezeket a különbségeket egy facebookos adok-kapokban nehéz megmagyarázni. Van egy szint, ahol nem tudom megvédeni a döntésemet, és van egy másik, ahol, ha mód van az ilyen különbségtételekre, meg tudom védeni. Tény, hogy a makulátlanságot bepiszkolja egy ilyen döntés, ugyanakkor azt gondolom, tök vállalható tévét, tök vállalható műsort csináltunk. Ha mindezek tudatában most kéne döntenem, valószínűleg újra vállalnám.
MN: Politikusokat hívna a Belvárosi Színházba beszélgetni?
VA: Nem.
MN: Egykori Hír Tv-s kollégája, Kálmán Olga sem férne be?
VA: A határozott válaszom, hogy nem. Mert Olga már politikus.
MN: Míg Kálmán Olgában a DK látta meg a főpolgármesteri potenciált, önben a Momentum. Az év elején végigfutott a sajtón a hír, hogy a párt szívesen indította volna önt Tarlós ellen. Egyszer csak csörgött a telefonja, hogy lenne itt egy ajánlat?
VA: Kaptam egy e-mailt, hogy szeretnének találkozni velem. Nem tudtam, hogy miért. Elmondtam a pasimnak, ő csak annyit mondott: ajaj! Ő sejtette, mi lesz ebből. Lehurrogtam. Mindenesetre elmentem a találkozóra, jó sokan ott voltak a vezérkarból. És kiderült, hogy tényleg.
MN: A legfelső vezetéssel találkozott?
VA: Azt hiszem, bizalmas információ, hogy ki volt ott. Elkezdtünk beszélgetni, és egy ponton elhangzott a kérdés, hogy mit szólnék, ha… Azért akkor ledöbbentem. Nyilván nem titok, hogy engem nagyon érdekel a politika, a közélet. Az sem nagy titok, hogy vannak politikusi ambícióim, bár nem tudom, lesz-e ebből valaha is valami, mindenesetre nagyon intenzíven foglalkoztat. Szerintem ezt ők meghallották, és azt gondolták, érdemes erről beszélgetnünk. Hosszú gondolkodás következett a részemről, még egyszer találkoztunk, de akkor már tulajdonképpen eldőlt bennem, hogy nem. De hosszasan gondolkodtam rajta. Igazából megtisztelő volt az ajánlat. Egy jó hónapig biztosan vacilláltam rajta.
Sokakkal beszéltem erről, olyanokkal is, akik nálam sokkal intenzívebben foglalkoznak politikával. Nem politikusokkal, hanem elemzőkkel például. Izgalmas beszélgetések voltak, de azért mindenhol és mindenki azt tanácsolta, hogy ne csináld. Egyetlen barátom vagy tanácsadóm sem mondta, hogy vágj bele. A legtámogatóbb válasz az volt, hogy ha nyernénk is, mégis mit csinálnánk utána? Nem éreztem azt, hogy ennek itt van az ideje. Már csak azért sem, mert nagyon közel volt még a Hír Tv és az ezzel kapcsolatos „simicskázósdi”. De látva a kampányt, nagyon nem is bánom. Azért ebbe egy kicsit bele lehet halni. A folyamatos karaktergyilkolásba.
MN: Ha jól értem, azt azért nem zárja ki, hogy egyszer egy ilyen felkérésre akár igent is mondhat?
VA: Nem zárom ki, de nem is vagyok biztos benne. Egy normális országban egy ilyen lehetőség biztos nem érdekelne, egy normális országban azt mondanám, itt a média, és én ebben szeretnék minél több dolgot kipróbálni. De nálunk a média lehetőségei nagyon is végesek. Ha cselekedni akarsz, két utad van: a civil szektor és a politika. Mind a kettő érdekel. Ugyanakkor ez végleges karrierváltás, mert azt azért leszögezhetjük, hogy ebből nincs visszaút. Olyan nincs, hogy elmegyek egy kicsit politikusnak, és utána újra újságíró leszek. Persze a mai világban már nem feltétlenül egy csatornához kell visszamenni, saját magad meg azt csinálsz, amit akarsz, ha a követőid hitelesnek tartanak.
MN: Emlékezetes pillanata volt a Hír Tv-s műsorának, amikor Kiss Tibi a beszélgetés során elszavalta a „Miért basszátok szét az országomat…” kezdetű versét a „varangykirályról”. Egy-egy ilyen, nagy vihart kiváltó beszélgetés után, azon ritka alkalmakkor, amikor egy ekkora sztár mondja el a véleményét a fennálló rendszerről, van mód az utánkövetésre? Újra leülni például a megszólalóval, és elbeszélgetni arról, milyen következményekkel járt a rendszerkritikája?
VA: Nem igazán. Ebben a szituációban például szinte mindenki sérült, teljesen ki volt zárva egy újbóli beszélgetés. Abban sem vagyok biztos, hogy Tibi szóba állna velem. Ezt szívből sajnálom. Persze nem csak róla van szó. Szerintem egy ilyen helyzetet senki sem akar újraélni.
MN: Előfordult, hogy egy tévés interjúalanya le akarta tiltatni a beszélgetést?
VA: Volt ilyen.
MN: És ön?
VA: Nem engedtem. No way. Ennek az enyhébb formája, amikor valaki – és sok ilyen is volt – egy-egy mondatot akart kivetetni, mert az szerinte egy kicsit túl erősre sikerült. A válaszom erre is az volt: nem. Azt sem vettem ki, amikor hibáztam. Rudolf Péternél például elfelejtettem, hogy Kossuth-díjas, csesztetett is érte a propagandamédia eleget. De nem vettem ki, nem lett volna hiteles.
(Interjúnk a Magyar Narancs hetilap 2019. november 28-i számában jelent meg, most újraközöljük teljes terjedelmében online is.)
