Előzetesben maradnak a pünkösdisták intézményének volt vezetői

Bűn

A Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó békéscsabai Közösségi Misszió két volt vezetőjének előzetes letartóztatását 2023. január 22-ig hosszabbították meg. Három gyanúsított ellen bűnügyi felügyelet van érvényben.

További három hónappal hosszabbította meg a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a Magyar Pünkösdi Egyház (MPE) békéscsabai központú intézménye, a Közösségi Misszió két volt vezetője, dr. V. Gy. és dr. V. K. előzetes letartóztatását. Így 2023. január 22-ig biztosan rács mögött maradnak – tudta meg a Narancs.hu az ügyben a nyomozás felügyeletét ellátó Békés Megyei Főügyészségtől.

Emellett azt is közölték, további három gyanúsított bűnügyi felügyelet alatt áll. Arról azonban személyiségi jogok miatt nem közöl semmit a megyei főügyészség, hogy ebben az ügyben ki a három érintett személy.

A bűnügyi felügyelet alatt állók meghatározott helyet, ingatlant engedély nélkül nem hagyhatnak el, ez egyben meghatározott helyek látogatásának tilalmát, valamint rendőrségnél való jelentkezési kötelezettséget jelent. A bíróság a bűnügyi felügyelet magatartási szabályainak biztosítása érdekében elrendelheti a terhelt nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával ellenőrizze. Bűnügyi felügyeletet a vádemelés előtt az ügyészség indítványára a nyomozási bíró, vádemelés után az ügyben eljáró bíró rendelhet el. Célja, hogy a letartóztatáshoz hasonlóan a terheltek jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének vagy meghiúsításának megakadályozása, illetve a bűnismétlés megakadályozása érdekében rendelhető el, akár más kényszerintézkedés helyett. 

A Narancs.hu az idén áprilisban elsőként számolt be arról, hogy különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette, különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosás bűntette és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják a Magyar Pünkösdi Egyházhoz tartozó, békéscsabai központú Közösségi Misszió ügyvezetőit, dr. V. Gy-t és dr. V. K.-t. Nem sokkal később hírül adtuk, hogy a két ügyvezető nem sokkal letartóztatása előtt felvételét kérte a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség békéscsabai szervezetébe, s amint azt Herczeg Tamás fideszes országgyűlési képviselő, a Fidesz Békés megyei választmányának elnöke lapunknak elismerte, tagjai is lettek a kormánypártnak. 

Az ügy szálait boncolgatva június végi riportunkban beszámoltunk arról is, hogy a költségvetésnek okozott kár nagysága eléri a 8 milliárd forintot, az egyházvezetés pedig 2019 óta mindenről tud, de nem foglalkozott a feltárt visszásságokkal. Egy korábbi belső jelentés szerint: „A bűnkapcsolati rendszer felépítéséhez szükséges az egyház prominens vezetőségének együttműködő és irányító szerepe, amelyre elsősorban az MPE elnöksége mint operatív szerv alkalmas. Az állami közfeladat-ellátáshoz kapcsolódó normatív támogatások törvényi céltól eltérő módon történő felhasználására olyan tévedésbe ejtő és tévedésben tartó gyakorlatot építettek fel, amely csak egyházi elnökségi előterjesztésre, valamint egyháztanácsi jóváhagyással működhet.”

Hírt adtunk arról is, hogy 2019 év eleji átvétele után jókora adósságot, tartozás és kifizetetlen számlákat hagyott maga mögött a Magyar Pünkösdi Egyház egy másik intézménye, az ugyancsak békéscsabai központú Adventum Központ egy várpalotai volt alapítványi iskolakomplexumnál. Majd egy budapesti gimnázium kivételével megszüntette az oktatást az intézményegyüttesnél.

„A nyomozás folyamatos, annak várható befejezési időpontjáról találgatásokba nem bocsátkozunk” – válaszolta most portálunk kérdésére a Békés Megyei Főügyészség. A Magyar Pünkösdi Egyház az elmúlt hónapokban többszöri megkeresésünk egyikére sem válaszolt.

(Címlapképünkön a Magyar Pünkösdi Egyház budapesti központja)

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.