Ez az írás nem vitacikk. Ahhoz ugyanis, hogy Szécsi Noémi nemrég megjelent egotripjével (lásd: O tempora, o mores!, Magyar Narancs, 2022. november 17.) értelmesen vitatkozzak, pontosan értenem kellene, hogy mi az ő álláspontja a trágársággal kapcsolatban. Nem mindig tudom azonban, hogy mi az, amit ironikusan mond, illetve mi az, amit az írásában szó szerint kell érteni.
Aki egyedül él, az szingli. A szingli nyakában lógó, csillogó-villogó bizsu jelzője: csilivili. A szingli, akit nem izgat, ha beszólnak neki a hatásvadász nyakbavaló miatt, az csillol vagy csillel, azaz nyugizik.
Másfél éves lehettem, tokától bokáig bebugyolálva hevertem egy karfás szánkóban, amit a lassan pilinckázó hóesésben édesanyám húzott. Ahogy a hópelyhek a meleg bőrömhöz érve szétolvadtak az arcomon, ingerülten csattantam fel: „Anuka, megbas a hó!”
Talán még van, aki emlékszik a hírhedt „trágárság és irodalom” vitára, amely többek közt a Nagyvilág 1968/1. számában megjelent hozzászólások formájában folyt. Az „egészséges erotika” hívei küzdöttek meg akkor a némely írókban és műfordítókban testet öltő Gonosszal.
Drága Szókratészem! Hiányzol. Nem akarlak sürgetni, hogy gyere már „haza”, örülök, hogy – láthatóan – jól érzed magad a tengerentúl; s nagyon is értem, hogy ha már egyszer 2500 év után elhagytad az Óvilágot, alaposan körül akarsz nézni az Újvilágban is.
A minap szinte egyszerre ütközött a brit és a magyar gazdaságpolitika hajója a pénzügyi piacok jéghegyének.
A felkészült diák, ha a Nagy gazdasági válság 1929–1932 tételt húzza, az előzményekkel indít: a 33 milliárd dollárnyi háborús jóvátétellel és az európai országok nyomorúságával, beleértve a győztesekét is.
Megindulása (augusztus 13.) óta Pest leghosszabb villamosvonala, menetrend szerinti ideje 48 perc. Ideje, hogy K. Dezső is felszálljon rá.
Az abortusz etikai dilemmájáról és a magzati szívhang meghallgatásának nőnevelő erejéről szóló cikkek megjelenése után szerencsére maradt még nekem is egy megíratlan téma: az, hogy vajon mi motiválhatta P. miniszter urat arra, hogy meghozza a szívhangrendeletet.
Higgyenek nekem, az ember egyes helyzetekben nem akar semmiféle szívhangot hallani, máskor meg semmi másra nem vágyik, mint az eleven szív dobbanására. Ami a kettő között elterül, azok az idő és az élet sajátos körülményei.
Kedves jó Szókratészem, légy oly drága, és válaszolj az e-mailjeimre. Azt állítottad, hogy már tudsz az elektromos levelezéssel bánni. De milyen hülyeséget beszélek! Hát már e-maileztünk is néhányszor. Akkor most meg miért nem válaszolsz? Beteg vagy? Remélem nem. Vagy már olyan jól érzed magad az új világban, hogy európai barátaidról már meg is feledkezel?
Miért nem kedveli a legtöbb ember a klasszikus zenét? Mi a legunalmasabb klasszikus zene? Miért van kihalófélben a klasszikus zene? Miért olyan szomorú a klasszikus zene? „Mások ezeket a kérdéseket is felteszik” – állítja barátunk, a Google akkor, ha a címben feltett mondatra keresünk rá.
A Gólokozó főnixének következő leszállópályája Hollóházán, erdőben és szakadó esőben.
