egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Átváltozások

Egotrip

Emlékszem, egészen addig teljesen hidegen hagyott a Harry Potter-sorozat, amíg az akkor éppen csak hatéves lányom el nem kezdett délutánonként kiszökdösni a napköziből az iskolai könyvtárba, hogy ott a széria második kötetét olvasgassa, amelyhez otthon még nem volt hozzáférése.

Első osztályosként csupán pár hónapja tanulta a betűket; szótagolva, félhangosan silabizálta a vastag kötetet egy félreeső sarokban, és alkalmanként csak néhány oldalt haladt, mire vissza kellett térni az osztályterembe a házi feladathoz. De az izgató történet társaságában töltött lopott idő mindent megért a számára: felcsigázta annyira, hogy kezdetleges olvasástudásával újra meg újra nekifeszüljön a háromszáz oldalas regénynek.

Ebben az időben ébredt bennem érdeklődés J. K. Rowling írásművészete iránt. Hiába fanyalog az ember, hogy az egészben nincsen semmi eredeti, és az író mint egy betonkeverőbe, úgy hajigálta bele művébe a világirodalmat az iskolaregényektől a Copperfield Dávidon és A Gyűrűk Urán át Ovidius Metamorphoseséig – a (tartalmi) eredetiség amúgy is túlértékelt dolog, sőt a népszerűség mércéjével mérő világunkban voltaképpen értelmezhetetlen fogalom. Bizonyos történeteket újra meg újra el kell mesélni, Rowling pedig olyan módon volt erre képes, hogy a mű valamilyen formában az emberiség zöméhez eljutott, és gyerekek tömegeit vette rá, hogy elolvassák – ha pedig már eleve betévedtek betűország virágoskertjébe, akkor ott ragadtak, és soha nem keveredtek ki belőle.

A jók és rosszak örök harcát sokadjára is megújító regényfolyam életünk részévé vált, J. K. Rowling pedig nem csak rendkívül gazdag ember, de tekintélyes véleményformáló is lett. Még elevenen emlékszem azokra az időkre – nem is voltak olyan régen –, amikor a világ végtelenül szellemes és bátor Twitter-hőst látott benne, aki saját bevallása szerint semmiben sem viseli jól a bigottságot. Határozottan kiállt a brit Munkáspárt mellett, a skót függetlenség és a Brexit ellen, sőt Trump politikai és verbális ámokfutásait is vitriolos szavakkal illette. A regényein nevelkedettek számára ő testesítette meg a szabadelvű gondolkodást. Aztán jött a nevezetes tweet azt firtatva, hogy hogyan is hívják azokat a személyeket, akik menstruálnak. Szerinte nőknek. A véleményét elutasítók szerint erre az elnevezésre a magukat nőnek érző transzneműek is jogosultak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.