egotrip

Szécsi Noémi: Nem és nem

Átváltozások

Egotrip

Emlékszem, egészen addig teljesen hidegen hagyott a Harry Potter-sorozat, amíg az akkor éppen csak hatéves lányom el nem kezdett délutánonként kiszökdösni a napköziből az iskolai könyvtárba, hogy ott a széria második kötetét olvasgassa, amelyhez otthon még nem volt hozzáférése.

Első osztályosként csupán pár hónapja tanulta a betűket; szótagolva, félhangosan silabizálta a vastag kötetet egy félreeső sarokban, és alkalmanként csak néhány oldalt haladt, mire vissza kellett térni az osztályterembe a házi feladathoz. De az izgató történet társaságában töltött lopott idő mindent megért a számára: felcsigázta annyira, hogy kezdetleges olvasástudásával újra meg újra nekifeszüljön a háromszáz oldalas regénynek.

Ebben az időben ébredt bennem érdeklődés J. K. Rowling írásművészete iránt. Hiába fanyalog az ember, hogy az egészben nincsen semmi eredeti, és az író mint egy betonkeverőbe, úgy hajigálta bele művébe a világirodalmat az iskolaregényektől a Copperfield Dávidon és A Gyűrűk Urán át Ovidius Metamorphoseséig – a (tartalmi) eredetiség amúgy is túlértékelt dolog, sőt a népszerűség mércéjével mérő világunkban voltaképpen értelmezhetetlen fogalom. Bizonyos történeteket újra meg újra el kell mesélni, Rowling pedig olyan módon volt erre képes, hogy a mű valamilyen formában az emberiség zöméhez eljutott, és gyerekek tömegeit vette rá, hogy elolvassák – ha pedig már eleve betévedtek betűország virágoskertjébe, akkor ott ragadtak, és soha nem keveredtek ki belőle.

A jók és rosszak örök harcát sokadjára is megújító regényfolyam életünk részévé vált, J. K. Rowling pedig nem csak rendkívül gazdag ember, de tekintélyes véleményformáló is lett. Még elevenen emlékszem azokra az időkre – nem is voltak olyan régen –, amikor a világ végtelenül szellemes és bátor Twitter-hőst látott benne, aki saját bevallása szerint semmiben sem viseli jól a bigottságot. Határozottan kiállt a brit Munkáspárt mellett, a skót függetlenség és a Brexit ellen, sőt Trump politikai és verbális ámokfutásait is vitriolos szavakkal illette. A regényein nevelkedettek számára ő testesítette meg a szabadelvű gondolkodást. Aztán jött a nevezetes tweet azt firtatva, hogy hogyan is hívják azokat a személyeket, akik menstruálnak. Szerinte nőknek. A véleményét elutasítók szerint erre az elnevezésre a magukat nőnek érző transzneműek is jogosultak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után. 

Nem pontosan ugyanaz a szem

Ötvenhét turistabusz áll a parkolóban. A sofőrök dohányoznak, beszélgetnek, múlatják az időt, míg várnak az utasaikra. Akik nagyjából másfél óra alatt végeznek; előbb Auschwitz 1-et járják körbe, aztán jön Birkenau, oda át kell vinni őket, mert az cirka 3 kilométerrel távolabb van, ott aztán újabb egy-másfél órát eltöltenek majd.

Dőlve halnak

Lóhalálában terjesztették be és fogadták el egy salátatörvénybe csomagolva a védett erdők könnyebb letarolását lehetővé tevő módosításokat a kormánypárti képviselők. Az erdőkért aggódó szakemberek is csak találgatnak, kinek sürgős a várható erdőirtás.