Nagy izgalommal figyelik a forint árfolyamának mozgását a devizahitelesek, a bankok és a gazdaságpolitikusok is. Az igényt szinte valós időben próbálják kiszolgálni az elemzők. A svájci frank például múlt csütörtökön "visszatesztelte a júniusi csúcsot, alászúrt, majd hamar felpattant fölé". Az izguló hiteleseket persze még ennél is jobban érdekli, hogy meddig emelkedhet az "alpesi valuta" árfolyama. Az elemzők itt gyakran óvatosabban fogalmaznak: "az emelkedő trend töretlen, ám a lefelé hajló indikátorok óvatosságra intenek, lehet, hogy hamarosan korrekció következik". (Mindkét idézet forrása a portfolio.hu.) Kevésbé művelten megfogalmazva: vagy felmegy, vagy lemegy. Vannak azonban olyan elemzők, akik ennél is merészebb előrejelzéseket tesznek. Az index.hu szerdai beszámolója alapján az egyik elemző szerint "a következő keményebb ellenállás 228,80 forinton van". De honnan tudják ezt az elemzők? És mit gondol minderről a közgazdaságtan?
A pénzügyekben a kiindulópontot legtöbbször a hatékony piacok hipotézise jelenti. Válság ide, válság oda, ez elég logikus feltételezéseken nyugszik: a részvények vagy valuták ára az összes rendelkezésre álló információ alapján alakul ki. Ha ez nem így lenne, akkor pénzt lehetne keresni a nyilvános információk alapján. A piacon mindig vannak olyan szereplők, akik hajlandók erre: megveszik a túlárazott részvényeket és eladják az alulárazottakat. Ennek hatására a túlárazott részvények ára csökken, az alulárazottaké pedig emelkedik. És ez a folyamat éppen addig folytatódik, míg a részvények ára el nem éri azt a szintet, amennyit a mögöttük álló eszközök indokolnak; ezt nevezzük fundamentális értéknek. Egy vállalat részvényei például a jövőbeli várható profitnak megfelelően alakulnak. A valuták esetében persze nehezebb átlátni, hogy mit jelent a fundamentális érték, de azért érezhető, hogy az országok versenyképessége, gazdaságpolitikája szintén meghatározhat egy ilyen konszenzusos, egyensúlyi értéket.
De hogyan lehet előre jelezni az árfolyamok alakulását? Két lehetőség kínálkozik. Az első arra épít, hogy a hatékony piacoktól rövid távon eltérések mutatkozhatnak, de az árfolyam hosszabb távon visszatér a fundamentális értékhez. Az előrejelzés a fundamentális érték kiszámítására épül. Például megvizsgálják egy ország hitelképességét, és ebből kiszámítják, hogy mi a reális árfolyam. A kereskedők ez alapján adhatnak-vehetnek, és amikor az árfolyam visszatér a fundamentális szinthez, learathatják munkájuk gyümölcseit. Ezt a módszert - nem meglepő módon - fundamentális elemzésnek nevezzük.
A fundamentális elemzés rokonszenves a pénzügyi elmélet számára, mert a hatékony piacok elméletére épít. Az elméleti vonzereje azonban nem feltétlenül elég ahhoz, hogy rendszeresen címlapra is kerüljön. Mivel hosszú távú folyamatokból indul ki és hosszú távra ad előrejelzést, nyilván nem képes mindennap újat adni, nem tud az árfolyam minden rezdülésére reagálni.
Annál többször jelenhet meg a címlapokon a másik elemzési technika, amit technikai elemzésnek nevezünk. Ez az áralakulást bemutató grafikonok elemzésével próbálja megmondani, hogyan alakul majd az árfolyam. Például megvizsgálja, hogy milyen trendet követ néhány hónapos távon az árfolyam, és ha egy ideig ennél is gyorsabban nő ("lefelé hajló indikátorok"), akkor megjósolja, hogy majd visszatér a trendhez. Vagy abból indul ki, hogy vannak olyan lelkileg fontos árfolyamszintek, amikor a befektetők már túlértékeltnek találják a valutát, és elkezdik eladni (például valamiért a 228,80). A harmadik technikai elemzési eszközt az alakzatok felismerése jelenti. Az ezek közül a leghíresebb "fej és vállak" például azt jelenti, hogy két kisebb "púp" között egy nagyobb tűnik fel az árfolyam grafikonján.
Mivel a technikai elemzés elvileg minden árfolyammozgás után más jóslatot fogalmazhat meg, akár mindennap új híreket szolgáltathat. Ráadásul logikája is közelebb áll a legtöbb emberhez: a hatékony piacok elméletéből következő véletlen bolyongásnál sokkal vonzóbb valami értelmet, logikát keresni a grafikonokban. A legtöbb felhasznált eszközt sem olyan nehéz megérteni: például a fenti cikk mellett máris megjelenik azoknak a könyveknek a reklámja, amelyekből - különösen a várható nyereséghez képest - igen jutányos áron megismerhetjük az "alakzatok" és a "japán gyertyák" rejtelmeit.
A tudomány azonban egyáltalán nem lelkesedik ezért az elemzési módért. Malkiel klasszikussá vált könyvében (Bolyongás a Wall Streeten) gyakorlatilag a béljósláshoz hasonlítja a technikai elemzést. Fő érve a hatékony piacok logikáját követi: mivel az árfolyam mindig az összes rendelkezésre álló információt tartalmazza, a jelenlegi információk alapján (amibe beletartozik a közelmúlt árfolyammozgása is) nem lehet pénzt keresni. Egy ilyen jól ismert technikával már rég learattak minden ebben rejlő potenciális hasznot. Egyáltalán nem világos tehát, hogy milyen elméleti magyarázat állhat a technikai elemzés mögött. Ráadásul Malkiel és más elemzők rengeteg statisztikai eszközzel bizonyítják, hogy az árfolyam "véletlen bolyongást" (ez egy jól definiált valószínűségi folyamat) követ.
Bár Malkiel kicsúfolta a technikai elemzőket, a technikát a gyakorlatban dolgozó valutakereskedők többsége alkalmazza - bár legtöbbször a fundamentális elemzéssel együtt. Sőt, az ezzel foglalkozó tanulmányok arra utalnak, hogy ezek a kereskedők gyakran elég jól meg is élnek belőle. De mi lehet erre a magyarázat? Menkhoff és Taylor összefoglaló tanulmányában sorra veszi a lehetőségeket, és végül azt találja a legvalószínűbbnek, hogy a technikai elemzés valamilyen nem fundamentális elemet, mint például a "piaci hangulatot" képes felderíteni. Emellett maga az a tény, hogy sokan alkalmazzák a technikai elemzést, egyfajta önbeteljesítő jóslatként működhet: ha elég sokan gondolják, hogy egy erős ellenállási pont van 220 forintos árfolyamnál, és ez alapján hozzák meg döntéseiket, akkor ténylegesen kialakulhat egy ilyen pont.
Mit gondoljunk tehát a svájci frankkal kapcsolatban megfogalmazott technikai előrejelzésekről? Nem kell talán szó szerint venni Malkiel kritikáját, de a hatékony piacok logikája érvényes: lehet, hogy a kereskedők által használt bonyolultabb modellek megfognak valamennyit a piacok hangulatából, de a népszerű honlapokon megjelenő elemzéseket már túl sokan olvassák ahhoz, hogy pénzt kereshessünk velük. Ráadásul be kell látni azt is, hogy a svájci frank és a forint közötti árfolyamot elsősorban a forint és az euró, valamint az euró és a svájci frank közötti átváltás mozgatja. Éppen ezért a technikai elemzés mögötti logika (mint az ellenállási pontok) nem nagyon működhet a devizahitelesek számára legfontosabb árfolyam esetében. Élhetünk a gyanúperrel, hogy ezeknek az elemzéseknek a megjelenését inkább a jövőbe látás iránti kereslet, mint a pontos előrejelzésekből álló kínálat mozgatja.
