Egotrip

2013. 12. 03-án vége volt a világnak. A világ végét senki sem vette észre, a világ létezett tovább, csak éppen, elérvén a véget, elindult visszafelé, görbületének túloldalán, önmaga negatívjaként. Mert az idő, akár a tér, görbül, a világ, a téridő.

Most, hogy a Magyar Nemzeti Bank elmarasztalta a Napi.hu üzemeltetőit azért, mert a Norvégia is figyelheti a Hernádi-ügyet c. írás közlésével tiltott piacbefolyásolást valósítottak meg, kockázatossá vált gazdasági kérdésekről írni, beszélni Magyarországon.

2010. január 21-én Barack Obama a következő közleményt tette közé a legfelsőbb bíróság egyik - tartalmilag itt számunkra érdektelen - határozatával kapcsolatban: "Mai döntésével a legfelsőbb bíróság politikai életünkben zöld utat engedett a lobbiérdekek mozgatta pénzek újabb rohamának.

"A többség kormányváltást szeretne, miközben a többség úgy gondolja, hogy a jelenlegi kormány könnyedén meg fogja nyerni a választást." Mi áll az ismert szociológiai jelenség hátterében? Mérő László egotripje.

Harmadik fröccsöm kortyolgatva, már éppen belekezdenék a Magyar Mámor történetét összefoglaló, ügydöntő előadás-sorozatom következő szakaszába, amikor a kocsma mélyén terpeszkedő zsírfoltos asztal mögül egy ősz haját copfban összefogó, táltoskülsejű, szemüveges, kackiás nemezkalapot viselő férfi emelkedik, és bizonytalan üvegléptekkel elindul a mellékhelyiség felé, miközben járását hetykén cáfoló hangon veti oda a kiszolgálásomra siető Fizetőpincér arcába: - Magyar bort ide, csakis magyarat, kocsmáros, mert magyar vagyok, végzetesen magyar!

Hogy Barack Obama nem Ronald Reagan típusú elnök, az nyilvánvaló, de hogyan érheti el, hogy ne váljék belőle Jimmy Carter? E kérdésfelvetés egyáltalán nem abszurd, ha a jelenlegi amerikai és iráni kapcsolatok fényében vizsgáljuk.

Tisztelt Olvasók, Kedves Barátaim, ahogyan az író mondja: "vége van megint", előttem a főkönyv, készítsünk akkor mérleget.

Rijarijahungárija két falu egyesítése révén jött létre, úgy is mint Rijarija és Hungárija. Bár egyesek (a trialisták) szerint három volt az a kettő: Rija, Rija és Hungárija. A dualisták ezt váltig tagadják - dúl a harc a két tábor között, még falunapon se beszélnek egymással. Az egykor volt két (három?) faluban lakók se kedvelik egymást, ahogy ez már lenni szokott: Tunyogmatolcson a tunyogiak lenézik a matolcsiakat, azok meg őket; Gávavencsellőn a gávaiak a vencsellőieket, és viszont; Rásonysápberencsen a rásonyiak a sápiakat, a sápiak a rásonyiakat, ők együtt a berencsieket, akik... Így megy ez, mióta falu a falu.

Képzeljük el, hogy megmutatunk egy tőzsdei szakértőnek néhány árfolyamgörbét, de a vízszintes tengelyről lehagyjuk a konkrét időpontokat. Meg tudja-e állapítani a szakértő, hogy melyik az egyperces, melyik az egyórás, az egynapos és az egyhetes skálájú görbe? Nos, ezt a leghíresebb tőzsdei guruk és a legsikeresebb brókerek sem tudják megmondani.

(Bevezetés) A pálya télen a legszebb, akkor is akkor, ha hó alatt van. Mert nem látszanak a vonalak, a stoplinyomok, a becsúszó szerelések mélyszántásai, egyáltalán nem látszik, hogy valaha is voltak itt emberek. Most sincsenek, csak néhány lábnyom jelzi, hogy a környékbeliek a pályán át közelítik meg a Sport büfét. Ami elég helytelen, mármint hogy nem kerülik meg a pályát, mert a pályát ilyenkor hagyni kell, téli álmot alszik. Hulljon rá hó, szálljon rá varjúcsapat, fújjon be gallyat, a kőfalról törmeléket a szél, de ember ne háborgassa.

Nagyanyám nevében benne volt a turf: Turfitt Anna. 1944 karácsonya körül (k. ének) az ablak alatt Víg Lóversenyt játszottunk, szemközt bevágódott az első repülőakna, repült az ablak üvege, srég verődött a vizavítól a padlóba: mögénk. Mint a Víg Lóverseny kartontribünje, emlékszem, olyan volt.

Életemben legjobban egy biciklinek örültem. Ott állt a fa alatt, csillogott a fényben, kék volt és orosz. Moszkvából tolta Miskolcra egy angyal, részvéttel voltam, elfáradhatott.

"Ez maradt meg számunkra a múltból." (Guy de Maupassant: Menüett)

Olvasok egy szellemes publicisztikát (Holly Case: The Tyrant as Editor, The Chronicle of Higher Education, 2013. okt. 7.), Sztálin legendás kék ceruzájáról és Sztálinról, a szerkesztőről szól.