Ekotrip (Kényszerzubbony és adu ász)

Egotrip

Megejtő az az őszinteség, amely a múlt héten beterjesztett közpénzügyi törvénycsomagból sugárzik. Annak talpazatát ugyanis az Alkotmány új passzusa adja, amely előírná, hogy az Országgyűlés és a kormány csak az állami költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetése nélkül gyakorolhatja hatásköreit. A rendszerváltozás utáni ötödik ciklusban ezzel közhírré tétetik: a magyar politikai osztályban nincs meg a kellő önuralom ahhoz, hogy éves költségvetési törvényeit felelősen, a következő ciklusokra, sőt a későbbi nemzedékekre is tekintettel alkossa meg és hajtsa végre.

Megejtő az az őszinteség, amely a múlt héten beterjesztett közpénzügyi törvénycsomagból sugárzik. Annak talpazatát ugyanis az Alkotmány új passzusa adja, amely előírná, hogy az Országgyűlés és a kormány csak az állami költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetése nélkül gyakorolhatja hatásköreit. A rendszerváltozás utáni ötödik ciklusban ezzel közhírré tétetik: a magyar politikai osztályban nincs meg a kellő önuralom ahhoz, hogy éves költségvetési törvényeit felelősen, a következő ciklusokra, sőt a későbbi nemzedékekre is tekintettel alkossa meg és hajtsa végre. Vagyis hogy úgy kormányozza az országot, mintha a választópolgárok akaratából hatalomban töltött négy éven túl is felelősséggel tartozna népének.

A költségvetés kereteit megszabó intézmény ötlete már az előző ciklusban is felbukkant. Kőtáblába vésett szabályrendszer létrehozása mellett tekintélyes szakértőkből álló költségvetési tanácsban gondolkodtak a fenntartható költségvetésért aggódó szakemberek és politikusok, Neményi Judittól Szapáry Györgyön, Csillag Istvánon és Kopits Györgyön keresztül Orbán Viktorig. A hivatal felállításának ötlete - az amerikai kongresszusi költségvetési hivatal mintájára - Gyurcsány Ferenc előadásában bukkant elő az Út az euróhoz címmel idén tavasszal megrendezett konferencián. A nyár végén már maga Sólyom László szorgalmazta az ötpárti megegyezést a költségvetés alkotmányos korlátok közé szorításáról.

Az előzmények azt sejtetik, hogy a most benyújtott törvénycsomaggal nyílt kapukat dönget a kormány. Hiszen a legfőbb kérdésben példamutató egyetértés van a hol kormányon, hol ellenzékben lévő pártok körében: az önkéntes felelősségre építő eddigi szisztéma nem folytatható tovább, a mindenkori kormánypártokra kényszerzubbonyt kell húzni, amikor a költségvetésről döntenek. A közpénzügyi csomag parlamenti vitája során már csak a kényszerzubbony anyagáról, fazonjáról és a viselés konkrét időpontjáról kellene megegyezniük a pártoknak.

Ha a választópolgárok meggyőzésére is súlyt helyeznek, akkor többre is szükség lehet, például annak megértetésére, hogy miként fér össze a politikusok gúzsba kötése a képviseleti demokráciával, miért nem csorbítja a választók felhatalmazását bíró kormány jogosítványát a közpolitikai célkitűzései megvalósítására a parlamenti minősített többséggel megalkotott költségvetési szabályrendszer. Három évvel ezelőtt e lap hasábjain is indulatos vita folyt a kérdésről, ami legalábbis azt jelzi, hogy a nemzetközi példák ellenére sem evidens a dolog.

Miben is korlátozná a kormánytöbbség döntési szabadságát a felhúzni tervezett kényszerzubbony? Olyan szabályrendszert foglalna törvénybe, amely mind az éves költségvetés főbb sarokszámaira, mind az adósságráta alakulására korlátokat ír elő, ráadásul három évre előretekintve. Már az Alkotmány előírná, hogy a költségvetés kamatok nélküli bevételeinek meg kell haladniuk a tervezett kiadásoknak az államadósság kamatai nélkül számított összegét, vagyis az ún. elsődleges egyenleg nem produkálhat hiányt. Az új (szintén kétharmados) törvény pedig részletes útmutatóval gondoskodna a költségvetés fenntarthatósága alkotmányos alapelvének megvalósulásáról. Abból kiindulva, hogy az államadósság inflációval korrigált értéke nem növekedhet, adódik, hogy legalább mekkora pozitív elsődleges egyenleget kell tervezni az adott évre. A kormányoldal ennél lazább költségvetési politikát nem folytathat (szigorúbbat igen), az Országgyűlés azonban módosíthatja a szabályokat, de persze csak kétharmados többséggel.

Ebből is látszik, hogy a mindenkori kormány mozgási szabadságát végül a mindenkori Országgyűlés kétharmadának akarata korlátozza, ami politikai konszenzusnak tekinthető. A szabályrendszer ezért meglátásom szerint nem ássa alá a képviseleti demokráciát, vagy legalábbis nem jobban, mint bármely kétharmados törvény léte. Az viszont kétségtelen, hogy a szabályok rögzítése szegénységi bizonyítványt állít ki a politikai elitről: azt deklarálja, hogy éppen kormányon lévő része kényszerzubbony nélkül hajlamos lenne az országra nézve közveszélyes költségvetési törvények megalkotására vetemedni. Ezt a bizonyítványt azonban már több ízben és többféle konstellációban kiállította magáról a mindenkori kormányoldal, így újabb megjelenési formája csupán a tények józan rögzítésének tekinthető. Sőt, ha létrejön a konszenzus a felelős költségvetési döntéshozatal szabályairól, ez akár az akut költségvetési kérdésekben korlátozott ítélőképességű politikusok érettségi bizonyítványaként is olvasható.

Más a helyzet a törvényjavaslat másik pillérét jelentő Törvényhozási Költségvetési Hivatal (TKH) létrehozásának ötletével, amelynek bedobása a mostani viszonyok között éppúgy nem látszik taktikus lépésnek a koalíció részéről, mint a kormányzati negyed felépítése. Különösen, hogy erre vonatkozóan nem túl meggyőző a törvényjavaslat indoklása, mely szerint "a hivatal a költségvetés-politikai szabályok kijátszásának megnehezítésében és az átláthatóság erősítésében tölt be kulcsfontosságú szerepet". Eddig úgy tudtuk, hogy ezt a szerepet a szintén az Alkotmányban megnevezett, és szintén az Országgyűlés szerveként működő Állami Számvevőszék tölti be, és csupán az a probléma, hogy az ÁSZ - időnként súlyos - megállapításaira éppúgy fittyet hánynak a rövid távú érdekektől vezérelt politikusaink, mint az ország jövőjére. Kérdés, hogy a fittyet hányás problémáját képes-e orvosolni az új hivatal.

Meglátásom szerint aligha. A TKH a költségvetés ügyében kétségkívül tágabb körű jogosítvánnyal rendelkezne, mint a mai ÁSZ: nem csupán a benyújtás után vizsgálná a költségvetési törvény tervezetét, hanem magát a tervezés folyamatát is segítené, továbbá támogatná a költségvetési bizottság munkáját és az Országgyűlés döntéseit. Megtörve a kormány információs monopóliumát, minden olyan adathoz hozzáférhetne, amelyhez a kormány tagjai. Vagyis az ÁSZ-hoz képest a TKH valóban mindenható adu ász lenne, maga a superman. Azzal a (nem csekély) különbséggel, hogy a költségvetési hivatalnak éppúgy nem lenne szankcionálási lehetősége, mint ahogy a számvevőszéknek sincs.

Ha jól értem a törvényjavaslatot, az új hivatal akkor se dobhatná vissza a beterjesztett költségvetést átdolgozásra, ha az áthágná a felelős döntéshozatalra vonatkozó törvény rögzítette szabályokat. Egyedül a fenntartható költségvetés alkotmányos előírásának lenne visszatartó ereje, mivel annak megszegését - a hozzá rendelt precíz szabályok segítségével - viszonylag könnyen megállapíthatja az Alkotmánybíróság, ami a törvény érvénytelenítésével is együtt járhat. A supermant tehát valójában a fenntartható költségvetés alkotmányos követelményével és a számonkérést biztosító szabályrendszerrel megerősített Alkotmánybíróság játszaná, a kellő információval és elemző apparátussal felvértezett TKH legfeljebb a súgó szerepét tölthetné be.

A felelős költségvetési döntéshozatal törvénybe foglalása mindenképp cezúrát jelentene a magyar politikában: annak deklarálását, hogy a politikai osztály már legalább tudja, ha tenni nem is meri mindig, miként kellene a közpolitikát művelnie. Ha önként felveszi a kényszerzubbonyt, tenni is muszáj lesz neki.

Figyelmébe ajánljuk

Két tüntetés Magyarországon

Internetes tartalomgyártók egy csoportja szervezett tüntetést két héttel ezelőtt pénteken a Hősök terére. A rendezvényen nagyszámú érdeklődő, úgymond tüntető jelent meg, egyes becslések szerint 50 ezren voltak, mások 150 ezresre saccolták a tömeget, nem tudjuk pontosan, a számláló a mai napig pörög, s nem is fogja abbahagyni, míg egy új követőt, feliratkozót is fial. Tény viszont, ami tény, az utóbbi évek legnépesebb tiltakozó megmozdulásáról van szó.

Te(l)jes kanna

A múlt évadban egy szombathelyi előadás, a Horváth Csaba rendezte Kivilágos kivirradtig nyerte el a legjobb előadás és a legjobb rendezés díját a Színházi Kritikusok Céhétől.

Olvasó kerestetik

Miközben tudjuk, milyen nehézségekkel küzdenek mind a független, mind a kőszínházi társulatok, talán nem az a színházi szféra legnagyobb kérdése, hogy olvasnak-e még az emberek leírt drámaszövegeket.

„Mintha a saját családjukról szólna”

Alföldi Róbert rendezésében mutatták be ősszel a Radnóti Színházban a 3tél című darabját, amelyet korábban London és Zágráb mellett Tokióban is nagy sikerrel játszottak. A szerzővel történelem és politika összefüggéseiről, személyes kötődésről és az állandó kívülállóság érzéséről is beszélgettünk.

Mindent a szemnek

Védi-e szerzői jog a látványtervezőket? A törvény betűje szerint akár védhetné, de a gyakorlatban ezt nehéz érvényesíteni, és jogdíjra csak nagyon ritkán tarthatnak számot a díszlet- és jelmeztervezők. Két szakmabelivel, Nagy Fruzsinával és Egyed Zoltánnal beszéltünk a kérdésről.

„Valami furcsa kereszt”

Júliustól ő lesz a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója. Az eddig szabadúszóként dolgozó alkotót a ma kivételszámba menő, szakmai szempontokon alapuló pályázat mellett a tervei­ről és arról is kérdeztük, miért távolodott el a Freeszfétől.

 

Színjátékkal leplezett hátraarc

Az Országgyűlés hétfőn ratifikálta Svédország NATO-tagságát, előtte pedig Ulf Kristersson kisegítette Orbán Viktort az egyre kínosabb másfél éves színjáték lezárásában. A gyorsan aláírt katonai megállapodások jó ideje a fiókban heverhettek, azaz nem új fejlemények, mint azt a propaganda sulykolja.

Európai választások, hazai tétek

Az elmúlt hetekben a magyar politika a K. Endrének adott elnöki kegyelem, majd Novák Katalin lemondása körül forgott. A történtek jelentőségéhez nem fér kétség: a mélyen megosztott magyar társadalomban szinte páratlan, hogy olyan ügy foglalkoztassa a közéletet, amelynek megítélése tömegek számára nem pártpolitikai kérdés.

„Nem elég a János bácsikat lecserélni”

Egy megismételt kutatás szerint a gyermekbántalmazásért kiszabott büntetések összességükben tovább enyhültek, és a felderített esetek száma is több mint a felére csökkent. És többnyire továbbra sem az agresszort emelik ki a családból, sokkal inkább a gyermekeket.

 

Káderhiány

Kemény, az aljasságtól sem mentes lejárató kampányokra számítanak ellenzéki polgármesterek. A Fidesz imázsát sok más ügy mellett a kegyelmi botrány is megtépázta, és az is látszik, hogy számos helyen nem sikerült a kormánypárti csapatoknak újraszer­vezni magukat 2019 után.