Ekotrip (Kényszerzubbony és adu ász)

Egotrip

Megejtő az az őszinteség, amely a múlt héten beterjesztett közpénzügyi törvénycsomagból sugárzik. Annak talpazatát ugyanis az Alkotmány új passzusa adja, amely előírná, hogy az Országgyűlés és a kormány csak az állami költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetése nélkül gyakorolhatja hatásköreit. A rendszerváltozás utáni ötödik ciklusban ezzel közhírré tétetik: a magyar politikai osztályban nincs meg a kellő önuralom ahhoz, hogy éves költségvetési törvényeit felelősen, a következő ciklusokra, sőt a későbbi nemzedékekre is tekintettel alkossa meg és hajtsa végre.

Megejtő az az őszinteség, amely a múlt héten beterjesztett közpénzügyi törvénycsomagból sugárzik. Annak talpazatát ugyanis az Alkotmány új passzusa adja, amely előírná, hogy az Országgyűlés és a kormány csak az állami költségvetés fenntarthatóságának veszélyeztetése nélkül gyakorolhatja hatásköreit. A rendszerváltozás utáni ötödik ciklusban ezzel közhírré tétetik: a magyar politikai osztályban nincs meg a kellő önuralom ahhoz, hogy éves költségvetési törvényeit felelősen, a következő ciklusokra, sőt a későbbi nemzedékekre is tekintettel alkossa meg és hajtsa végre. Vagyis hogy úgy kormányozza az országot, mintha a választópolgárok akaratából hatalomban töltött négy éven túl is felelősséggel tartozna népének.

A költségvetés kereteit megszabó intézmény ötlete már az előző ciklusban is felbukkant. Kőtáblába vésett szabályrendszer létrehozása mellett tekintélyes szakértőkből álló költségvetési tanácsban gondolkodtak a fenntartható költségvetésért aggódó szakemberek és politikusok, Neményi Judittól Szapáry Györgyön, Csillag Istvánon és Kopits Györgyön keresztül Orbán Viktorig. A hivatal felállításának ötlete - az amerikai kongresszusi költségvetési hivatal mintájára - Gyurcsány Ferenc előadásában bukkant elő az Út az euróhoz címmel idén tavasszal megrendezett konferencián. A nyár végén már maga Sólyom László szorgalmazta az ötpárti megegyezést a költségvetés alkotmányos korlátok közé szorításáról.

Az előzmények azt sejtetik, hogy a most benyújtott törvénycsomaggal nyílt kapukat dönget a kormány. Hiszen a legfőbb kérdésben példamutató egyetértés van a hol kormányon, hol ellenzékben lévő pártok körében: az önkéntes felelősségre építő eddigi szisztéma nem folytatható tovább, a mindenkori kormánypártokra kényszerzubbonyt kell húzni, amikor a költségvetésről döntenek. A közpénzügyi csomag parlamenti vitája során már csak a kényszerzubbony anyagáról, fazonjáról és a viselés konkrét időpontjáról kellene megegyezniük a pártoknak.

Ha a választópolgárok meggyőzésére is súlyt helyeznek, akkor többre is szükség lehet, például annak megértetésére, hogy miként fér össze a politikusok gúzsba kötése a képviseleti demokráciával, miért nem csorbítja a választók felhatalmazását bíró kormány jogosítványát a közpolitikai célkitűzései megvalósítására a parlamenti minősített többséggel megalkotott költségvetési szabályrendszer. Három évvel ezelőtt e lap hasábjain is indulatos vita folyt a kérdésről, ami legalábbis azt jelzi, hogy a nemzetközi példák ellenére sem evidens a dolog.

Miben is korlátozná a kormánytöbbség döntési szabadságát a felhúzni tervezett kényszerzubbony? Olyan szabályrendszert foglalna törvénybe, amely mind az éves költségvetés főbb sarokszámaira, mind az adósságráta alakulására korlátokat ír elő, ráadásul három évre előretekintve. Már az Alkotmány előírná, hogy a költségvetés kamatok nélküli bevételeinek meg kell haladniuk a tervezett kiadásoknak az államadósság kamatai nélkül számított összegét, vagyis az ún. elsődleges egyenleg nem produkálhat hiányt. Az új (szintén kétharmados) törvény pedig részletes útmutatóval gondoskodna a költségvetés fenntarthatósága alkotmányos alapelvének megvalósulásáról. Abból kiindulva, hogy az államadósság inflációval korrigált értéke nem növekedhet, adódik, hogy legalább mekkora pozitív elsődleges egyenleget kell tervezni az adott évre. A kormányoldal ennél lazább költségvetési politikát nem folytathat (szigorúbbat igen), az Országgyűlés azonban módosíthatja a szabályokat, de persze csak kétharmados többséggel.

Ebből is látszik, hogy a mindenkori kormány mozgási szabadságát végül a mindenkori Országgyűlés kétharmadának akarata korlátozza, ami politikai konszenzusnak tekinthető. A szabályrendszer ezért meglátásom szerint nem ássa alá a képviseleti demokráciát, vagy legalábbis nem jobban, mint bármely kétharmados törvény léte. Az viszont kétségtelen, hogy a szabályok rögzítése szegénységi bizonyítványt állít ki a politikai elitről: azt deklarálja, hogy éppen kormányon lévő része kényszerzubbony nélkül hajlamos lenne az országra nézve közveszélyes költségvetési törvények megalkotására vetemedni. Ezt a bizonyítványt azonban már több ízben és többféle konstellációban kiállította magáról a mindenkori kormányoldal, így újabb megjelenési formája csupán a tények józan rögzítésének tekinthető. Sőt, ha létrejön a konszenzus a felelős költségvetési döntéshozatal szabályairól, ez akár az akut költségvetési kérdésekben korlátozott ítélőképességű politikusok érettségi bizonyítványaként is olvasható.

Más a helyzet a törvényjavaslat másik pillérét jelentő Törvényhozási Költségvetési Hivatal (TKH) létrehozásának ötletével, amelynek bedobása a mostani viszonyok között éppúgy nem látszik taktikus lépésnek a koalíció részéről, mint a kormányzati negyed felépítése. Különösen, hogy erre vonatkozóan nem túl meggyőző a törvényjavaslat indoklása, mely szerint "a hivatal a költségvetés-politikai szabályok kijátszásának megnehezítésében és az átláthatóság erősítésében tölt be kulcsfontosságú szerepet". Eddig úgy tudtuk, hogy ezt a szerepet a szintén az Alkotmányban megnevezett, és szintén az Országgyűlés szerveként működő Állami Számvevőszék tölti be, és csupán az a probléma, hogy az ÁSZ - időnként súlyos - megállapításaira éppúgy fittyet hánynak a rövid távú érdekektől vezérelt politikusaink, mint az ország jövőjére. Kérdés, hogy a fittyet hányás problémáját képes-e orvosolni az új hivatal.

Meglátásom szerint aligha. A TKH a költségvetés ügyében kétségkívül tágabb körű jogosítvánnyal rendelkezne, mint a mai ÁSZ: nem csupán a benyújtás után vizsgálná a költségvetési törvény tervezetét, hanem magát a tervezés folyamatát is segítené, továbbá támogatná a költségvetési bizottság munkáját és az Országgyűlés döntéseit. Megtörve a kormány információs monopóliumát, minden olyan adathoz hozzáférhetne, amelyhez a kormány tagjai. Vagyis az ÁSZ-hoz képest a TKH valóban mindenható adu ász lenne, maga a superman. Azzal a (nem csekély) különbséggel, hogy a költségvetési hivatalnak éppúgy nem lenne szankcionálási lehetősége, mint ahogy a számvevőszéknek sincs.

Ha jól értem a törvényjavaslatot, az új hivatal akkor se dobhatná vissza a beterjesztett költségvetést átdolgozásra, ha az áthágná a felelős döntéshozatalra vonatkozó törvény rögzítette szabályokat. Egyedül a fenntartható költségvetés alkotmányos előírásának lenne visszatartó ereje, mivel annak megszegését - a hozzá rendelt precíz szabályok segítségével - viszonylag könnyen megállapíthatja az Alkotmánybíróság, ami a törvény érvénytelenítésével is együtt járhat. A supermant tehát valójában a fenntartható költségvetés alkotmányos követelményével és a számonkérést biztosító szabályrendszerrel megerősített Alkotmánybíróság játszaná, a kellő információval és elemző apparátussal felvértezett TKH legfeljebb a súgó szerepét tölthetné be.

A felelős költségvetési döntéshozatal törvénybe foglalása mindenképp cezúrát jelentene a magyar politikában: annak deklarálását, hogy a politikai osztály már legalább tudja, ha tenni nem is meri mindig, miként kellene a közpolitikát művelnie. Ha önként felveszi a kényszerzubbonyt, tenni is muszáj lesz neki.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.