Egotrip

A Zengővárkony-Csönge-mérkőzésen történt.

Ki ne szerette volna már meg nem történtté tenni élete egy-egy pillanatát? Csakhogy erre a való világban sajnos nincs mód: rossz döntéseink, meggondolatlan tetteink nyomasztó terhét életünk végéig viselnünk kell. Kivéve akkor, ha megjelenik egy akadályt nem ismerő Superman, és visszaröpít minket a múltba, hogy helyrehozzuk, amit elrontottunk. Miként most a magyar kormányfő, aki megígérte: újraírja százezrek évekkel ezelőtt kötött devizahitel-szerződését.

Az analitikus etika egyik klasszikus gondolatkísérlete az elszabadult villamos dilemmája (lásd például Judith Jarvis Thomson Killing, Letting Die, and the Trolley Problem c. cikkét 1976-ból).

Meg kellene egyszer írni a Mámor történetét! - kiáltott fel egykor Nietzsche, és vele kiáltok én is, miközben a Fizetőpincér lecsapja az asztalra a harmadik fröccsömet. - Hogy létezik művészet, hogy létezik esztétikai cselekvés és látás, annak elengedhetetlen előfeltétele a Mámor.

Eddigi visszajátszásainkban olyan, rossz gazdaságpolitikai döntéseket kockáztunk ki, amelyek meghozatalakor a rövid távú politikai szempontok diadalmaskodtak a szakmai érvek felett. Volt, amikor a korábbi csodaszer mondott csődöt, és volt, amikor az elméletben kiváló ötlet nem szuperált a gyakorlatban - de valamilyen racionálisnak tűnő magyarázat mindig akadt.

A múlt héten a nem hivatalos cenzúra táján kapirgáltunk, amely a szólásszabadság árnyékában afféle aljnövényzetként tenyészik: megvizsgáltuk, miként tűnt el Táncsics Mihály neve mellől a communisticus jelző az antikvarium.hu honlapján. Most is efféle mikroszkopikus beavatkozással foglalkozunk: egyetlen szó kiiktatásával vagy eltüntetésével kapcsolatos a történetünk. Szereplői részben azonosak a múltkoriéval: a márciusi ifjakkal, Táncsiccsal és a tizenkét ponttal lesz dolgunk ezúttal is.

Miniszterelnökünk nemrég Matolcsy Györgyöt Ludwig Erhardhoz, az 1948 utáni német gazdasági csoda atyjához hasonlította, mondván, mindketten fantaszták voltak és sikeresek. A párhuzam tág teret nyit az asszociációknak, de egy különbség szinte kiveri a szemünket: míg a mostani magyar növekedési modell a politikus Orbán Viktor szellemi terméke, addig az egykori eredményes német gazdasági átalakulás koncepciója a szakemberé, Ludwig Erhardé.

Túszdráma áldozataivá teszi szeretett népét a magyar kormányfő, amikor sorozatosan ujjat húz az Európai Unióval. Számíthat rá ugyanis, hogy még azok az uniós politikusok sem mernek komoly szankciót javasolni Magyarországgal szemben, akiknek a jogérzékét nagyon is bántja kormánya jogtipró magatartása.

Pár hónapja Táncsics (Stancic) Mihály élete és munkássága táján kapirgáltunk. A bátor népbarát egyebek között a sajtószabadság lelkes harcosa és a cenzúra mindenre elszánt ellensége volt, könyvet is közzétett e tárgyban (Sajtószabadságról nézetei egy rabnak, 1844), melyet külföldön, Lipcsében kellett megjelentetnie - a cenzúra aligha engedélyezte volna a cenzúraellenes munka honi kinyomtatását.

Az Almáskamarás-Szobránckomoróc-mérkőzésen történt.

Életkoromnál fogva Peléről és Albertről éppen lemaradtam, az utolsó meccs, amelyre még nem emlékszem, Albert búcsúja volt 1974-ben. Talán ezért foglalkoztatott mindig is a kérdés, meg lehet-e ítélni egy futballista játékát úgy, hogy sohasem láttuk játszani.

Nemrég bemutattam az egyik órámon a BBC 2009 őszén készült műsorának videóját, amelynek főszereplője egy brit szélsőjobboldali politikus, Nick Griffin volt (vö. YouTube: Nick Griffin on Question Time).