Egotrip

László Géza: Visszajátszás

Az autokrata bukása

Egotrip

Kevin H. White Boston ír politikai elitjébe született bele.

Rokonai segítségével már 31 éves korában vezető állást kapott Massachusetts államban, 37 évesen pedig, 1967 végén a demokrata párt színeiben Boston polgármesterévé választották. Ezt követően 1984-ig négy cikluson át irányította a várost. White sikereiről, autokratikus módszereiről sok szó esik Tilo Schabert német politikatudós Boston Politics című könyvében, amely nemrég magyarul is megjelent a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kiadásában.

Boston a múlt század 50-es, 60-as éveiben súlyos társadalmi és gazdasági gondokkal küzdött, nem kis részt a korábbi évtizedek városfejlesztési politikája miatt. Az első években White több radikális változtatást végrehajtott, s ezekkel komoly népszerűségre tett szert. Annak érdekében, hogy Boston minden negyedével közvetlen kapcsolatot építsen ki, „kis városházákat” nyitott a kerületekben. A szakmai tudás becsatornázására is odafigyelt, jó együttműködést alakított ki az ország első számú közpolitikai képzési intézményével, a Harvard keretei között működő Kennedy Schoollal. A központosítással jelentősen javította az apparátusi munka hatékonyságát, pedig az éles etnikai konfliktusok, az erőszak terjedése, a közszolgáltatások állapota és a szövetségi oktatási reformok következményei miatt nem volt könnyű dolga. Kormányzásának második felében az adóbevételek csökkenésével és a pénzügyi bizonytalansággal is meg kellett birkóznia. A gazdaság leépülését, a feldolgozóipari munkahelyek számának csökkenését és a fehér lakosság elvándorlását a sikeres fejlesztések ellenére neki is csak lassítania sikerült, megállítania nem.

Kezdetben jelentős politikai ambíciói is voltak, de az országos politikában nem járt sikerrel, így maradt számára Boston, ahol elsőre könnyebben, a második alkalommal már nehezebben sikerült újraválasztatnia magát. White, aki ekkor már autokratikus módszerekkel, az intézményrendszert rendre megkerülve irányította a várost, ezt nagyon a szívére vette. 1977-ben komoly kísérletet tett a város működési chartájának, „alkotmányának” a meghekkelésére, hogy később ne legyenek gondjai a választásokon. Javaslatát a városi tanács jóvá is hagyta, de az végül Massachusetts állam törvényhozásában elbukott.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.