Egotrip

Mindig is elképesztett, hogyan jöhetett rá az emberiség arra, hogy közvetlen kapcsolat van két annyira távoli esemény között, mint a közösülés és a gyerek születése. A következmény még hosszú hetekig egyáltalán nem látszik, és ezalatt annyi minden történik, hogy ember lánya legyen a talpán, aki rájön, mi lehet az oka a szokatlan jelenségeknek, amelyeket a szervezetében tapasztal. Szinte biztos vagyok benne, hogy egyetlen más élőlényfaj sem ismeri ezt a távolról sem magától értetődő összefüggést. Mindegyik teszi persze, amit a hormonjai diktálnak neki, de az ok-okozati kapcsolattal aligha van tisztában más, mint az ember.

A megkésettség öröme A megkésettség általában nem örvendetes dolog; nem véletlen, hogy már száz éve (jé, tényleg!) keserű poémára ihlette a költőt a "mi mindig mindenről elkésünk" gondolat. Egyes esetekben azonban kifejezetten előnyös lehet a késlekedés, a főáramtól való elmaradás. Itt van például a mostanság lábra kapott világvége hangulat, amely főleg a fejlett pénzügyi rendszerű országok pénzügyileg kiművelt köreiben szedi áldozatait, minthogy okozójának, a másodlagos jelzálogpiaci válságnak a tovagyűrűző hatását a kevésbé fejlett országok kevésbé kiművelt emberfői alig értik. Addig még számunkra is követhető a dolog, hogy egyes amerikai pénzintézetek nem igazán hitelképes ügyfeleket is meghiteleztek, hiszen ilyesmire nálunk is volt már példa doszt. Azt viszont tényleg nehéz egy pénzügyileg retardált magyarnak megemésztenie, hogy az amerikai háztartások rossz adósságai miként terjedtek szét a világban, s miként okozhattak európai nagy bankokban is eurómilliárdos veszteségeket.

A "szocialista egészségügy" visszaálmodóinak K.-ék kisebbik lánya, a "virágkezű Surika" 1982 őszén, négyéves korában, bandzsítani kezdett. Az akkor másfél éve tartó, válással fenyegető házassági válságra az idősebbik lányuk, bár még ő is csak nyolcéves volt, azt mondta: "Ez a ti dolgotok. Engem hagyjatok ki belőle!" A hatéves fiú úgy tett, mintha semmit se venne észre. A kisebbik lány talán tényleg nem tudta, mi történik körülötte, de a jobb szemgolyója egyik pillanatról a másikra szinte eltűnt az orrnyerge alatt. A rejtett kancsalságot, amelyet Sára a jobb szemére ugyancsak tompalátó apjától örökölhetett, a szülők háborúja változtatta csúf bandzsítássá.

Minden idők legszebb öngólját magyar ember lőtte, efelől ne legyenek kétségeink. Nem a legnagyobbat, mert azt az ausztrál Tony Popovic szerezte a Crystal Palace-ből, futtából, sarokkal a hosszúba. Nem a legtragikusabbat, mert azt a kolumbiai Andrés Escobar, akit felbőszült honfitársai ezért az apró tévedéséért le is lőttek. És nem a legkomikusabbat, mivel ott a menteni igyekvő angol játékos, a csengő nevű Chris Brass a labdát egy széles mozdulattal furcsa pályára állítva egyben saját orrát is eltörte. Persze minden öngól olyan, mint egy burleszkjelenet, mert adott hozzá egy slemil, van benne csetlés-botlás, és mindig van a helyszínen legalább tizenegy röhögő ember.

A nyelvtudomány olyan korban vált tudománnyá - úgy 1820 körül -, amikor mindent történetileg fogtak föl és magyaráztak. Például az élővilágot is: Darwin azzal állt elő, hogy az élővilágnak története van, hogy nem mindig ugyanezek a fajok voltak, és hogy e történet magyarázatul szolgál arra, miért van minden úgy, ahogy van. Ezért lett olyan nagy sláger az őslénytan, meg hogy a madár tolla valójában a kutya szőrzetének felel meg.

A hírszerzés 1993 és 2005 között számos oknyomozó újságírót megfigyelt, titkosszolgálati források szerint egyesek telefonját le is hallgatták. Volt olyan, akinek a kidobott papírjait majd tíz éven keresztül gyűjtötték a háztartási szemétből, hogy információt szerezzenek a munkájáról. Más esetben egy fogadót tartottak megfigyelés alatt, mert azt feltételezték, hogy az újságíró ott találkozik a forrásával. A legmegdöbbentőbb a titkosszolgálati módszerek közül azonban az volt, hogy öt újságírót sikerült beszervezniük, akik rendszeresen jelentést adtak a hírszerzésnek kollégáik kutatásairól, szakmai terveiről, vagy éppen a fizetésükről.

(lovi) Good Love River biztos nyerőként szétesett a cél előtt pár méterrel. Hévízi megint jobb arcát mutatja. Simb Illusion már kezdett mutatkozni az ősz elején. K. Dezső a turfot böngészi, ahelyett, hogy a versenyt nézné. Trójai betűfaló a lovin. Kiránduláson is a térképet nézi, nem a tájat. Pedig, ha körülnézne, látná - mit is? Az új, nagy, randa, posztmodern lelátót. Látná a napot, mely úgy mutatkozik, ragyog az égen, akár Simb Illusion ősz elején. Õsz vége van, vagy ez már a tél? A tavasz? Ki tudja.

Elődeit kegyeletesen tisztelő sajtómunkás amennyiben a honi nemiség történetét kutatja, semmiképp sem hagyhatja említetlenül a legelső magyar erotikus újság, a Pikáns Lapok rövid, ám dicsteljes működését. Ezúttal hát e harmatosan zsenge sajtóorgánumról lesz szó cikkemben, a hetilapról, amely 1883-ban, azaz éppen százhuszonöt esztendeje látott először nyomdafestéket. Méghozzá roppant figyelemreméltó módon, hiszen azt a korszakot Magyarországon szintúgy a viktoriánus álszemérem dominálta, mint az angolszász világban.

Szolnok 1984 januárjában K. sajtórendészeti vétség ügyében idézést kapott a szolnoki rendőrkapitányságtól. Sem az idézés ténye, sem a tárgya nem lepte meg különösebben. Az előző év tavaszán kétszer is házkutatást tartottak a lakásán, először mázsányi, "sajtórendészeti engedély nélkül sokszorosított" írást szedtek össze a rendőrként bemutatkozó civil ruhás állambiztonságiak, a második alkalommal nem találtak semmit. "Nem kell nekünk krimit nézni a tévében", mondta K. a nyolcéves lányának. "Idejön a krimi élőben." "Nagyon büdös krimi volt" - felelte Fanni. K. legyintett. Nem volt olyan érzékeny az orra, mint a lányáé.

Esterházy Péter egyszer régen egy interjúban megemlítette, hogy anyagi gondjai vannak, nehéz a szépirodalomból megélni Magyarországon. A riporter erre megkérdezte, miért nem ír egy lektűrt. Akár álnéven, fő, hogy abból akár egy évig is megszűnnének az anyagi gondjai. Egy hónap alatt megírná, és utána írhat, amit akar. Esterházynak meg sem fordult a fejében, hogy felháborodjon a méltatlan felvetésen, hanem a legegyszerűbb és legváratlanabb választ adta: "Mert nem tudok. Ahhoz tudni kell!"

J-nek 1828 utolsó napjaiban - másfél esztendővel azután, hogy a pesti gyepen megrendezték az első versenyeket, midőn a magyar közvéleményt még élénken foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon az új intézményben csupán a főurak legújabb bolondériáját kell-e látnia, a haszontalan kedvtöltés és az esztelen tékozlás apoteózisát, ami csak tovább hizlalja a fogadás máris rettentő mérveket öltő, kártékony divatját, vagy inkább az örökmozgó Széchenyi grófnak higgyen, aki a nemzetgazdaság emeltyűjének tekintette a "lópályázást", eszköznek egy olyan, a magyar gazdálkodási hagyományokhoz illeszkedő, ám korszerű vállalkozási vertikum felépítéséhez, amely a földművelés, a közlekedés, a szállítás, az utazás, a hadsereg és a sport számára biztosít majd egyre kiválóbb lóutánpótlást, a különb s különb feladatok elvégzésére szánt állomány minőségét pedig jórészt épp a rendszeres versenyeztetés révén lehet fölmérni, s a gazdának már csak arra kell ügyelnie, természetesen a versenyeredményeket, valamint a tenyésztési célokat szem előtt tartva, hogy a fedeztetés során a "magsereg" legjava a legalkalmasabb kancákban megőrzött örökítőanyaggal találkozzék - nos ekkor rendkívüli mű hagyta el Trattner és Károlyi urak nagyhírű pesti tipográfiáját: alistáli és padányi Máttyus Nepomuk János huszárfőhadnagy A' Nemzeti Lovag az az A' Lótudomány' vizsgáló ismeretére vezérlő rendszeres oktatás című traktátusa.

Nem győzöm eleget döngölni befele, hogy a "nyelv" szónak kétféle értelme van: az egyik a nyelv mint nyelvhasználat (hogy pl. kedvesen vagy durván szólunk-e, művelten vagy közönségesen, modern vagy régies alakokkal élünk-e, üresen locsogunk vagy tömör igazságokat fejtünk ki stb.), a másik értelme a nyelv mint nyelvszerkezet (pl. hogyan képezzük a kérdő mondatot; mely toldalékok előtt van kötőhang; melléknév-e a török vagy főnév; miért nem lehet rákérdezni az igére, ha tárgy is van: *Mit csinált Béla a szendvicset; stb.). Azt is igyekszem sulykolni, hogy a nyelvtudomány elsősorban az utóbbival, tehát a nyelv nyelvszerkezeti oldalával foglalkozik, hiszen ettől más a magyar, mint a német vagy a szlovák, ettől más a mai magyar, mint az ómagyar, ettől más a budapesti köznyelv (arcom, sarkam), mint a székelyföldi (arcom, sarkom).

Eltelt egy év - és mintha ugyanott volnánk, mint tavaly ilyenkor. Pocsék a közhangulat, az emberek egyik (kisebbik) része az utcán fejezi ki nemtetszését, másik (nagyobbik) része otthon vagy a munkahelyén. Hogy pontosan mi nem tetszik, azt nem tudjuk, de hisz' nem is kell: a depresszió átka ül rajtunk. Nem értjük a minket körülvevő világot, s még kevésbé az életünk megszokott rendjébe kavaró reformokat.

A karácsony nem mindenkinek ugyanazt jelenti. Joel Waldfogel számára valószínűleg egészen mást, mint legtöbbünknek.