Egotrip

Szeptember legvége, szél, alignap. Hétfő. Majd nyugdíjasjegyet kérek, gondolja K. Dezső, meccsre is azt veszek. Csak engedjenek be. Az Állatkert lakói izgatottak, nemsokára viszik őket a Vidám Parkba.

- Nem boldog a magyar! - kiáltom oda a Fizetőpincérnek némi történelmi kétségbeeséssel a hangomban, mire kisvártatva egy fröccsöt csap le az asztalomra, és ékes szavakat szól: "Kést tégy a torkodra, ha mértéktelen vagy." Példabeszédek, 23,2.

Az orvoslátogatók regisztrációs díját válságidőkben már a szocialista kormányok is szívesen emelték, így 2010-ben a cégek munkavállalónként 5 millió forintot fizettek be évente. A mostani 2011 júliusától váratlanul megduplázta a díjat. Nem törődtek a várható elbocsátásokkal, a többletteher optimális mértékével, egyszerűen megszorozták a díjat kettővel.

A nagykövetné finom, de szerény értelmű frankofón úriasszony volt, magyarórákat adtam neki diákként a hetvenes években.

Nemzeti büszkeségünk éppen a legnagyobb nemzeti ünnepünkön kapott újabb megerősítést: a Reuters elemzése szerint Magyarország (Lengyelországgal együtt) kimaradt abból a valutagyengülésből, ami az ún. felemelkedő országokat érte amiatt, hogy az amerikai pénzpumpa tervezett leállításának hírére megcsappant a befektetők érdeklődése a kockázatos országok pénzügyi eszközei iránt.

Vajon milyen lehet négy deci? - kérdem és tartom a tályogos fény felé a Fizetőpincér által asztalomra csapott második fröccsömet, miközben rágyújtok egy cigarettára, vagyis élek elbeszélői teljhatalmammal, melynek erejével könnyedén olyan helyszínre viszem a jelenetemet, ahol az egészségemet vadállati aktivitással védő állami rendeletek még nem tiltják a dohányzást.

"És ez is - mondta Marlow váratlanul - valaha a föld egyik sötét vidéke volt." (Joseph Conrad: A sötétség mélyén)

Nemrégiben némi konsternációt váltott ki egy egyébként nem különösebben revelatív észrevételem, hogy nemzeti tudatunk alapjában véve imperialista és nem nacionalista. Az augusztusi ünnep jó alkalom, hogy erről egy kicsit többet mondjak.

A Zengővárkony-Csönge-mérkőzésen történt.

Ki ne szerette volna már meg nem történtté tenni élete egy-egy pillanatát? Csakhogy erre a való világban sajnos nincs mód: rossz döntéseink, meggondolatlan tetteink nyomasztó terhét életünk végéig viselnünk kell. Kivéve akkor, ha megjelenik egy akadályt nem ismerő Superman, és visszaröpít minket a múltba, hogy helyrehozzuk, amit elrontottunk. Miként most a magyar kormányfő, aki megígérte: újraírja százezrek évekkel ezelőtt kötött devizahitel-szerződését.

Az analitikus etika egyik klasszikus gondolatkísérlete az elszabadult villamos dilemmája (lásd például Judith Jarvis Thomson Killing, Letting Die, and the Trolley Problem c. cikkét 1976-ból).