Egotrip

Robin szomorúan néz Little John szemébe. Vége a szép időknek. Egy-két éve még elpuhult kereskedők, szerzetesek és pénzkölcsönzők utaztak gyanútlanul Sherwoodban, akiket úgy lehetett kirabolni, hogy annak szinte nem is volt sportértéke. De mostanában valahogy üres az erdő, csendjét nem veri fel a kapatos utazók kornyikálása, amiről már mérföldekről meg lehetett hallani, merre érdemes portyázni. Egy-két csontsovány, felfegyverzett lovag vágtat néha végig az erdőn, de abban sincs sok köszönet. Ráadásul a környéken lakó falusiak is mintha ellenségesebbek lennének, mióta az aggkorukra szánt megtakarításaikat gondjaiba vette Robin, és sajnos elverte egy különösen jól sikerült lakomára, melyen a környék összes lakója részt vehetett, bár nem mindenki ugyanazokat az étkeket kapta. Az idős lakosok nem túl hálásan fogadják a havi egy darab üregi nyulat, amit az Erdei Együttműködés Rendszere ki tud izzadni magából. További baj, hogy Robin barátai - akik átvették a kereskedők helyét - elég hitvány portékákat kínálnak, ráadásul meglepően borsos áron. Hiába emlékezteti őket Robin az elmúlt szép időkre, mindig meg tudják magyarázni: drága a só, és kölcsön sem ad nekik senki...

Nagytétény, az jó messze van, talán sokan nem jönnek. Igaz, este fél hétkor van a meccs, villanyfény, de talán éppen ezért nem indulnak el, munka után és vacsora előtt, a többiek. Így okoskodott K.övesi Dezső tartalék, most talán kezdő leszek. Eljött az ő ideje. Legközelebb majd novemberben, korai kezdés, fél háromkor a Gránit-pályán, ködben és sárban, ki ér rá, ki jön ki ilyenkor? K.övesi Dezső, rokkantnyugdíjas tartalék.

Vigasztalásra a vesztesek, a veszteséget szenvedők szorulnak. Vagyis kisebb-nagyobb mértékben mindannyian. Mert kisebb-nagyobb vereséget, veszteséget időnként mindenkinek el kell viselnie. A dolgok csak elvétve alakulnak úgy, ahogy szeretnénk: mint a veszteségek nagy analitikusa, Marcel Proust mondja, "vágyaink anynyit kereszteződnek, s az élet oly zűrzavaros, hogy a boldogság ritkán száll arra a vágyra, amely hívta". A vágyak, mondhatni, ugyanúgy hívják a boldogságot, mint frusztrációjuk a vigasztalást, és persze a vigasz is ritkán száll arra a frusztrációra, amely hívta. Ez külön frusztráló.

Remek hírek szivárogtak ki a gazdasági kormányzat köreiből. A közösségi közlekedés régóta fokozódó problémáját is meg fogja oldani kormányunk. A részletekről egyelőre annyit tudni, hogy a megoldás részét képezi a MÁV Start és a Volánok összevonása. Az is kiderült, hogy a BKV, sőt a Malév beolvasztása is felmerült, de ezeket egyelőre elvetették. A kiszivárgott információk között két érv szerepelt az összevonás, a nemzeti közlekedési holding létrehozása mellett: a nagy költségmegtakarítás és az egységes viteldíjak.

Sokaknak feltűnt, hogy Roberto Saviano híres könyvében, a Gomorrában a mind globálisabbá váló olaszországi gengsztervilág főszereplői között még véletlenül sem tűnnek fel az országba egyébként minden más etnikumnál nagyobb arányban bevándorló muszlim vagy szubszaharai menekültek. Ez persze nem jelenti azt, hogy sokukat a kilátástalan helyzet ne csábítaná vagy kényszerítené bűnözésre, de épp úgy, ahogy közülük eddig senki sem csinált látványos karriert, és harmadgenerációs utódaik ma is ugyanott tartanak, mint évtizedekkel korábban bevándorolt elődeik, a maffiahálózatokban sem sikerült nélkülözhetetlenné tenniük magukat. Ennél az Amerikába egykoron kivándorolt olaszok jóval életrevalóbbaknak bizonyultak, miként azok a kínaiak is, akik most csendben "megszállják" Olaszországot.

Nyolc pontot lengetett be két képviselő a bankok megregulázására, úgymond a devizahitelesek kínjainak enyhítésére. A közelgő önkormányzati választások tükrében igazán jó az ötlet: mibe kerül tovább keménykedni a mindenki által utált bankokkal? Lám, végül a bankadót is lenyelték, nemhogy az idén, de még jövőre is hajlandók fizetni, csak hagyják már őket békén.

A híres Delacroix-képen, figyeltünk fel rá múltkor, meztelen a Szabadság, tisztes öltözék helyett forradalmi accessoire-okat, frígiai sapkát és trikolórt visel. Mint ahogy az allegorikus figura leszármazottai, a Munkás és a Nép is, immár férfialakban: az anyaszült meztelen Kalapácsos Ember (Bíró Mihály grafikája) vagy a szintén pucér Népfelkelő (Telcs Ede kecskeméti Kossuth-szobrának mellékalakja). Az előbbi kalapácsot emel, az utóbbi kiegyenesített kaszát tart készenlétben: szerszámból fegyverré avatott harci kiegészítőket, egyben - kasza és kalapács (vö.: sarló és kalapács) - jelképeket. Ruha nincs rajtuk.

A kísérletező pszichológusok mélyen irigylik a fizikusokat, mert nekik oly mindegy, mit gondol a golyó, miközben gurul lefelé a lejtőn. Aki emberekkel kísérletezik, az sohasem lehet biztos benne, hogy a vizsgálni kívánt jelenség helyett nem a kísérleti alanynak a kísérletről való elképzeléseit méri-e valójában. Ez a kérdés először az 1960-as években merült fel, amikor néhány pszichológiai kísérlet egészen hajmeresztő eredményekre vezetett.

Az emberek viszonya a bizonytalansághoz a pszichológia, az antropológia, a szociológia és a közgazdaságtan egyik kedvenc témája. Vannak olyan lutrik (a tőzsde, a póker, a lottó vagy a rulett), amelyekbe sokan annak ellenére beszállnak, hogy növelik a játékost amúgy is körülvevő bizonytalanságot. Ezek közül egyes lutrik, azok, amelyeket a profi tőzsdei spekuláns, a jó pókerjátékos vállal el, pusztán statisztikailag, a várható értéket tekintve jó üzletet jelentenek. Mások (lottó, rulett) statisztikailag a játékosoknak veszteségesek, sokan mégis beszállnak - csak a pszichológusok tudják, miért.

Interjút olvasok, amelyet Steven Lukesszal készítettek. Lukes neves baloldali guru, a rendszerváltás idején Budapesten többször is megfordult. A baloldali guruk között különben a legolvasmányosabb és legérthetőbb figurák közé tartozik, a hatalom fogalmának radikális koncepciójáról szóló könyve ráadásul szociológiai és politikatudományi klasszikus is, magam is tanítom. Szeret kirándulni más tudásterületekre, így ez az interjú sem társadalomelméletről, hanem az erkölcsi haladás lehetőségéről, jelentéséről szól. S bár a szociológus ebben sem tagadja meg magát, amennyiben az erkölcsi haladás háromféle magyarázatát kívánja ismertetni; valójában azonban elméletet fejt ki, éspedig az erkölcsi haladás három szintjéről.

Tavaly ígértem egy tolcsvai édes (szamorodni) napot. Most pótolom.

Nagy izgalommal figyelik a forint árfolyamának mozgását a devizahitelesek, a bankok és a gazdaságpolitikusok is. Az igényt szinte valós időben próbálják kiszolgálni az elemzők. A svájci frank például múlt csütörtökön "visszatesztelte a júniusi csúcsot, alászúrt, majd hamar felpattant fölé". Az izguló hiteleseket persze még ennél is jobban érdekli, hogy meddig emelkedhet az "alpesi valuta" árfolyama. Az elemzők itt gyakran óvatosabban fogalmaznak: "az emelkedő trend töretlen, ám a lefelé hajló indikátorok óvatosságra intenek, lehet, hogy hamarosan korrekció következik". (Mindkét idézet forrása a portfolio.hu.) Kevésbé művelten megfogalmazva: vagy felmegy, vagy lemegy. Vannak azonban olyan elemzők, akik ennél is merészebb előrejelzéseket tesznek. Az index.hu szerdai beszámolója alapján az egyik elemző szerint "a következő keményebb ellenállás 228,80 forinton van". De honnan tudják ezt az elemzők? És mit gondol minderről a közgazdaságtan?

Delacroix képén egy allegorikus nőalak - mint a címből megtudjuk: a Szabadság - vezeti a népet. A felkelt párizsi nép képviselői, az 1830-as júliusi forradalom hősei követik őt a harcba: jobbján puskával a kézben rohamozó polgár, balján lőportáskás, pisztolyokat lengető kamasz fiú. Mindkettőjük mintáját azonosították. A köcsögkalapos figura Frédéric Villot, a Louvre egyik kurátora, Delacroix barátja, a kamasz fiú pedig maga Gavroche, Victor Hugo Nyomorultakjának szereplője, utcagyerek és az 1830-as júliusi forradalom hősi halottja. 'k ketten társadalmi helyzetüknek hibátlanul megfelelő utcai öltözékben vesznek részt a felkelésben: a polgár fején köcsögkalap, nyakában kravátli, míg az utcagyerek zsávolynadrágot, mellényt, puha gallérú, feltűrt ujjú inget visel. (A konvencióhoz gondosan igazodó öltözékükhöz persze ezúttal szokatlan kiegészítők, az alkalom megkívánta forradalmi accessoire-ok társulnak - az egyiknél puska, a másiknál pisztolyok.)

Régebben sokszor elfogott a futballirigység. Irigy voltam a hollandokra vagy a németekre, mert nekik gyerekkorom óta folyamatosan volt miért izgulniuk: elődöntők és döntők, nagy győzelmek és dicsőséges vereségek - ez nekünk nem adatott meg. Ma már cseppet sem vagyok irigy, legfeljebb képzelődöm. Nem arról, hogy milyen lenne, ha ott lennénk egy negyeddöntőben, hanem inkább azt próbálom vizionálni, egyáltalán milyen válogatottunk lehetne. Ha még mindig gyerek lennék, biztosan a régi brazil focit látnám bele a mai magyar fiúkba, de már nem vagyok gyerek. Ehelyett felnőtt módjára megkísérlem a realitás különböző síkjait egymáshoz hajlítani.