Donáth Anna, a három rendszer által üldözött hős, Donáth Ferenc unokája, a Momentum európai parlamenti képviselője és de facto ideológiai vezetője szerint a DK, akárcsak a Fidesz, a „hazugság kultúráját” képviseli, és így akadálya a kormányváltásnak, márpedig azt csak (a még oly keserű) az igazság kultúrájával lehet elérni. (Ezért aztán a Momentumra, nem a DK-ra kell szavazni, folytatódott az üzenet ki nem mondott része.) Donáth szerint a DK, amikor azt állítja, hogy húszezer aktivistával szántja fel a vidéket, vagy amikor azt ígéri, hogy ha kormányon lesz, emelni fogja a béreket, politikai szélhámosságot művel, amin átlátnak a választók.
Donáth megszólalását a politikai elemzők az ellenzéki pártok nyilatkozatbirkózásának részeként intézték el, annak a tüneteként, hogy a Momentumnak sincs jobb ötlete a rendszer megdöntésére, mint hogy a Fidesztől balra eső ellenzéki formációk közötti, a vigaszágon zajló versenyre fókuszálja az erőit, amit persze a Fidesz nevetve figyel. De mi inkább tekintsük ezt az írást apropónak ahhoz, hogy elmorfondírozzunk azon: lehet-e politikusoktól az igazság kimondását várni, vagy tényleg folyton hazudnak, mint a vízfolyás? És ha hazudnak, mi a teendő?
Mitől igaz egy állítás? Tegyük zárójelbe, amit e kérdésről a filozófusok az elmúlt harmadfél évezredben összegondolkodtak, és mondjuk azt: attól, hogy megfelel a valóságnak. Ha egy párt azt mondja, húszezer aktivistája járja a vidéket, azonosítani kell, ki számít aktivistának, milyen időszakról beszélünk, és meghatározni, mit jelent pontosan az, hogy „járják a vidéket”: az illetők kiránduláskor szétszórnak néhány szórólapot, vagy jól felkészítetten, profi módszerekkel, csapatokban, egész napos programokon terjesztik a párt üzeneteit. Aztán már csak meg kell számolni, hány ilyen (vagy olyan) személy csinál valójában mit és hol, és már meg is van a válasz.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
