Egotrip

Váradi Balázs: Csak semmi politika!

Egotrip

A politikai hazugságról

Donáth Anna, a három rendszer által üldözött hős, Donáth Ferenc unokája, a Momentum európai parlamenti képviselője és de facto ideológiai vezetője szerint a DK, akárcsak a Fidesz, a „hazugság kultúráját” képviseli, és így akadálya a kormányváltásnak, márpedig azt csak (a még oly keserű) az igazság kultú­rájával lehet elérni. (Ezért aztán a Momentumra, nem a DK-ra kell szavazni, folytatódott az üzenet ki nem mondott része.) Donáth szerint a DK, amikor azt állítja, hogy húszezer aktivistával szántja fel a vidéket, vagy amikor azt ígéri, hogy ha kormányon lesz, emelni fogja a béreket, politikai szélhámosságot művel, amin átlátnak a választók.

Donáth megszólalását a politikai elemzők az ellenzéki pártok nyilatkozatbirkózásának részeként intézték el, annak a tüneteként, hogy a Momentumnak sincs jobb ötlete a rendszer megdöntésére, mint hogy a Fidesztől balra eső ellenzéki formációk közötti, a vigaszágon zajló versenyre fókuszálja az erőit, amit persze a Fidesz nevetve figyel. De mi inkább tekintsük ezt az írást apropónak ahhoz, hogy elmorfondírozzunk azon: lehet-e politikusoktól az igazság kimondását várni, vagy tényleg folyton hazudnak, mint a vízfolyás? És ha hazudnak, mi a teendő?

Mitől igaz egy állítás? Tegyük zárójelbe, amit e kérdésről a filozófusok az elmúlt harmadfél évezredben összegondolkodtak, és mondjuk azt: attól, hogy megfelel a valóságnak. Ha egy párt azt mondja, húszezer aktivistája járja a vidéket, azonosítani kell, ki számít aktivistának, milyen időszakról beszélünk, és meghatározni, mit jelent pontosan az, hogy „járják a vidéket”: az illetők kiránduláskor szétszórnak néhány szórólapot, vagy jól felkészítetten, profi módszerekkel, csapatokban, egész napos programokon terjesztik a párt üzeneteit. Aztán már csak meg kell számolni, hány ilyen (vagy olyan) személy csinál valójában mit és hol, és már meg is van a válasz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.