Miért nem szexi a téma? Először is mert nem gyomorhoz, szívhez, magánpénztárcához szóló ügyekről: pálinkafőzésről, szépkorúakról, emberéletekről, gyerekeink jövőjéről, a rezsiről szól, hanem arról az unalmas, fűrészporízű kérdésről, hogy hány és milyen űrlapot kell a kft.-tulajdonosoknak és az egyéni vállalkozóknak kitöltögetniük, mennyi időt kell a változó adószabályok bogarászásával elvesztegetniük, vagy hogy milyen engedélyeket kell beszereznie annak, aki kiváltaná az ipart. Másodszor mert azokat, akiknek ez fontos, a vállalkozókat tudniillik a nép eleve nem szíveli: a hazai közvélemény-kutatások szerint az üzletemberek valahol a hullarablók és a politikusok között tanyáznak a foglalkozások népszerűségi rangsorán. Végül és harmadszor pedig azért, mert aki kicsit is odafigyel, annak hamar nyilvánvalóvá válik, hogy a vállalatok mindig az adminisztratív terhek miatt sipákolnak, amikor új szabályokat vezetnek be. Ügyvezető igazgatók azt csak az Esti Kornél által megénekelt őszinte városban mondanák, hogy "ne adóztassatok minket, ne kössétek meg a kezünket jobban, ne ellenőrizzetek minket, hogy nyugiban halmozzuk a társadalomra káros tevékenységekkel is a profitunkat a tulajdonosainknak"! A közfelfogás szerint e helyett hivatkoznak a papírmunka átkaira, így próbálván meg kicsikarni némi együttérzést. Ez a taktika viszont a laikusnak is hamar kiismerhető.
A téma tehát nem szexi - de miért fontos mégis?
Mert rettenetesen nagy tételről van szó. Az egyetlen tárgyba vágó, az előző kormányzat által 2009-ben megrendelt, majd eltitkolt, valóban széles körű, uniós módszertant követő, valamennyire objektív felmérés szerint az adminisztratív kötelezettségek pénzre váltva a GDP 4,3 százalékára rúgnak. Ez a több mint ezermilliárd forintos teher majdnem annyi, mint amennyit a költségvetés egészségügyre költ. Ebből mindet persze nem lehet és nem is kell lenullázni, hiszen az állam ("a jó állam") számos méltánylandó okból akarhat a vállalatok körmére nézni. De ha sikerülne mondjuk a 2006-os dán szintre, azaz a GDP 2,1 százalékára lenyomni ezeket a költségeket, azzal több mint ötszázmilliárd forintos kapacitás szabadulna fel, ami több adóbevételhez, gyorsabb gazdasági növekedéshez és új munkahelyekhez vezetne. Ráadásul a teher nagyját, ha egy alkalmazottra vetítve nézzük, a minden párt által bálványozott kisvállalatok viselik; csökkentésével tehát őrajtuk lehetne segíteni. (Ezt és a többi számot is Reszkető Petrával írott tanulmányunkból vettem: Vállalkozókat érintő adminisztratív terhek, versenypolitikai következmények, megtalálható a http://plwp.jak.ppke.hu weboldalon.)
Ha van téma, amely minden főáramú politikai párt szívének kedves kellene, hogy legyen, ez biztosan az. Hiszen nem arról van szó, hogy mondjunk le azokról a célokról, amelyek miatt a vállalatok működését szabályozni kell, hanem arról, hogy ügyes munkaszervezéssel, a számítástechnika leleményes használatával, hatékonyabb hivatalokkal, ésszerű célzással és időzítéssel, az államigazgatáson belüli jobb információáramlással e célokat a vállalkozások minél kevesebb csuklóztatásával próbáljuk elérni.
Már egy ideje neki is fut minden kormány. Sorolhatnám a különböző stratégiákat és határozatokat, melyeket egy 2008-as kormányhatározat koronázott meg, amely több uniós tagállam mintájára az adminisztratív terhek 25 százalékos csökkentését irányozta elő - óvatos duhajként 2012-re. Senki se mérte azonban fel, mennyit sikerült ebből végrehajtani, vagy legalábbis semmilyen, számokkal, adatokkal alátámasztott kormányzati elemzés nem ad számot erről.
A második Orbán-kormány is hozott határozatokat és alkotott stratégiákat - az Egyszerű állam programot, vagy a Magyary-program részeként elképzelt egyszerűsítési programot -, még ezzel a területtel foglalkozó külön egységeket is létrehoztak, mindjárt kettőt is, egyet a Nemzetgazdasági, egy másikat a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban. Nem hiába: idén január 10-én a kormany.hu-n, a KIM híreinek rovatában diadalmasan bejelentették, hogy "negyedével csökkentette az adminisztrációt a kormány egyszerűsítési programja".
De valami gyanús: ha itt tényleg 250 milliárdos spórolást sikerült tető alá hozni, azt gondolná az ember, három hónappal a választás előtt pár bekezdéses közleménynél többet érdemelne a téma. S valóban. A rövid szöveg zavarba ejtő: először is összekutyulja a vállalatokat és a magánszemélyeket érintő adminisztratív terheket. Másodszor az egyszerűsített eljárások számán túl semmiféle adat, bizonyíték, vizsgálat a következtetést nem támasztja alá - azt is csak balkézről tudjuk, hogy egyáltalán születtek hozzá valamiféle számítások. Honnan ez az érték? Ki számolta ki? Véletlenül nem éppen azok, akiknek a csökkentés kikényszerítése a dolga volt - vagy lett volna? Ha igen, hisz-e nekik bárki is? Mit tekintettek kiindulási értéknek? Kire és mire vonatkozik? Csak annak a néhány tehernek a változását vizsgálták, amit maguk csökkentettek, vagy figyelembe vették-e a sok új terhet, amit 2010 óta a forgószélszerű, magát is többször módosító törvényváltoztatási dömping okozott? Egy Nyugat-Európában és Magyarországon is vállalattulajdonos és ügyvezető ismerősöm a hírre lakonikusan így reagált: nevetséges! Vállalkozók facebookos reakcióit olvasva pedig a minisztérium valószínűleg okosan tette, hogy az alátámasztatlan győzelmi jelentést elrekkentette, mert az kommunikációs trükkökkel elkendőzhetetlenül, nyilvánvalóan, kínosan hiteltelen.
Könnyen lehet, hogy ebbe a feladatba az Orbán-kormány (közmondásosan nagy és éles) bicskája is beletört. Úgy, ahogy eddig mindegyiké. A politikai pankráció mögött, alatt óriási bajok vannak a magyar közpolitikával: a szavazatot nehezen hozó, de nyilvánvalóan a közjót szolgáló ügyek sose kerülnek a fontos teendők közé, a bürokrácia kontraszelektált, inkompetens, együttműködésre és változtatásra képtelen (tisztelet a kivételnek), a törvényalkotás folyamata (a tervezetek végére biggyesztett új értékelőtáblázat dacára) szakmailag is gyönge. Ez mutatkozik meg, mint cseppben a tenger, az adminisztrációs terhek csökkentésére való képtelenségünkben.
De ez nálunk nem fér fel az óriásplakátokra. Nemhogy a megoldás - a probléma se.
