Ám a kereskedelmi korszellemnek megfelelő „csomagolás” a bankvilágban súlyos érdekkonfliktusokat hordoz magában, ezért működési zavarokhoz vezethet. Az 1987 előtti „egyszintű” bankrendszer idején már megismerhettük, hogy milyen az, amikor a korlátlan pénzteremtésre képes jegybank látja el a gazdaság hitelezését, miközben a hitelhez jutás feltételeit is maga szabja meg. A három funkció egyesítése a népgazdasági tervcélok és a politikailag fontos vállalatok akadálymentes finanszírozását szolgálta. Az eredmény pedig az lett, hogy sem a pénzkiáramlást nem tudták kézben tartani, sem a hitelek megtérülését nem tudták biztosítani: az eladósodott nagyvállalatokat rendre költségvetési támogatásokkal kellett megsegíteni. A politikai hatalom szolgálatába állított bankrendszer költségéből még a később született nemzedék is részesült: a 90-es évek első felében bankmentésre fordított, mai értéken 2000 milliárd forintot is meghaladó közpénz jórészt a régi szisztémában termelt veszteség számláját állta.
A funkcióhalmozást most röpke másfél év alatt hozta össze a gazdaságpolitika alakítójából MNB-elnökké avanzsált Matolcsy György. Kinevezése után fél évvel szőröstül-bőröstül bekebelezte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, és vezetését olyan alelnökre bízta, akinek szakmai előélete korántsem biztosítja a szakszerű és elfogulatlan döntéshozást. Ami azért volna fontos, mert az MNB most már maga ítélheti meg, hogy egy pénzügyi szervezet megérett-e a felszámolásra, vagy éppen szanálásra érdemes. Az utóbbi döntés esetén a jegybank pénzteremtéssel állhat a rendelkezésére. A szakmaiságot a lojalitással helyettesítő káderpolitika mellett ez a hatalomkoncentráció arra is alkalmassá teszi a jegybankot, hogy a bankszektor „nemzetiesítésének” kormányzati tervét segítse révbe. Feltehetően e nemes cél szolgálatában vonta magához mondvacsinált indokkal az MNB a magyar bankpiac ötödik legnagyobb szereplője, az MKB Bank irányítási jogosítványait.
De ne szaladjunk előre! Már ezt megelőzően is tanúi lehettünk furcsa, a funkcióhalmozásból adódó érdekkonfliktusoknak. Például amikor az MNB vezetői csendben asszisztáltak ahhoz, hogy a kormány a takarékszövetkezeti szektort a jövedelmezőségi problémákkal küszködő FHB és néhány tőkeszegény szövetkezet vezetőjének irányítása alá navigálta. Hasonló zavart tükröz, hogy Töröcskei István bankja, a 2013 nyarán beadott állami tőkeinjekció ellenére tőkehiányban szenvedő Széchenyi Bank sokáig türelmi időt kapott a pénzügyi felügyelettől. Tevékenységi engedélyét csak most decemberben vonta vissza az MNB – sokak feltevése szerint nem függetlenül az állampárton belül kiéleződött ellentétektől.
Sajátosan alakult a Széchenyinél jóval méretesebb MKB Bank felügyeleti megítélése is. Az MNB illetékes szakemberei addig nem láttak benne gondot, ameddig a Bayern LB tulajdonában állt. Ám pár hónapra rá, hogy a 270 millió eurós tulajdonosi tőkeemelését követően a magyar állam megvásárolta, olyannyira problematikusnak ítélték meg a bankot, hogy sürgősen az MNB védőszárnya alá vonták. Holott a magyar kormány pusztán mániákus bankszerzési vágyától hajtva vette meg az MKB-t: az eladási kényszer éppenséggel a bajorokat szorította, a korábbi uniós segítség fejében nekik kellett 2016 végéig megszabadulniuk a magyar leányuktól.
A dolog pikantériája, hogy a vétel előtt szükséges feltőkésítés mértékét maga az MNB hagyta jóvá. Az MKB-t a magyar kormány árajánlatát megelőzően átvilágító jegybank júliusi közleményében ugyanis ezt állapította meg: „Az MNB számára kiemelten fontos, hogy a pénzügyi rendszer szereplői megfelelő tőkeellátottsággal rendelkezzenek, az MKB tranzakció előtti 270 millió euró összegű feltőkésítése ezt az igényt kielégíti.” Továbbá: „Ha az új tulajdonos az MKB Bankból egy aktív, rossz portfólióelemeket leválasztó, további ügyfél-akvizícióra képes, univerzális bankot formál, a korábbi veszteséges működés felszámolható, és nyereséges működés érhető el.”
Az MNB mai álláspontja szerint azonban erre nem volt képes a kormány. Különben milyen alapon vonhatta volna magához a bank irányítását, arra hivatkozva, hogy meg kell akadályozni a fizetésképtelenné válását? A jegybanki vezetés ezzel fű alatt beismerte, hogy nagyot hibázott a nyáron, amikor elégtelen tőkeemelést írt elő a bajoroknak. Az MNB nemcsak önmagáról, de a kormányról is szegénységi bizonyítványt állított ki, hiszen e lépésével azt is feltételezte: az állam tulajdonában lévő bank képtelen volna megbirkózni a problémáival. Különösen pikáns, hogy a kormány tulajdonosi alkalmatlanságát sugalló bejelentést az MNB elnöke a kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatón tette meg.
És hogy a szerepkörök végképp összezavarodjanak, Matolcsy elnök még arra is ígéretet tett, hogy az MKB Bankban levő „minden betét, a bank minden felvett hitele, kötvénye mögé garanciát ad a jegybank”, amivel azt üzente, hogy a pénzintézet hitelezőit akár jegybanki pénzteremtéssel is megvédi veszteségüktől. Ez még annál is rosszabb, mint hogy a kormány – tulajdonosi felelősségére hivatkozva – kárenyhítési alapot állított fel a felszámolásra került Széchenyi Bank (betétbiztosítást nem élvező) nagybetétesei, vezetői és hitelezői számára, s ezzel súlyosan megsértette a versenysemlegességet. Szerepzavaros elöljáróink ugyanis azt üzenik nekünk, hogy pénzünket nyugodtan rábízhatjuk a részben vagy egészben állami tulajdonú bankokra, hiszen itteni befektetéseinket rossz működésük esetén is garantáltan visszakapjuk. A megtakarítások ilyetén „terelésével” egyúttal megkönnyítik régi álmuk valóra váltását: a magyar bankrendszer minél nagyobb szelete kerül a kormány és a vele együtt lélegző jegybank fennhatósága alá.
Ezt szolgálja az is, hogy az eladósorba került, amúgy jó kondícióban lévő (a kivonuló Citibank lakossági üzletágának átvételére is aspiráló) Budapest Bank megvételére máris bejelentkezett a kormány, sőt a tervek szerint vele fogják kistafírozni a jegybanki fennhatóság alá helyezett MKB-t. Előzőleg leválasztják róla a rossz portfólióelemeket (benne a banktitok leple alatt kimazsolázható tekintélyes ingatlanvagyonnal), hogy aztán „számottevő növekedési potenciállal, minőségi eszközökkel és hitelállománnyal rendelkező hitelintézetként működhessen tovább”. És ez még csak a kezdet. 400 milliárd forintos éves extrasarcával a kormány újabb nagybankokat terelhet a három funkciót magában egyesítő MNB alá.
