Egotrip

Jakuzák és szamurájok – mindhalálig

Lopott nevek

Vízkereszt, vagy akit műteni akartok

Elég lenne annyit leírnom, hogy „olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy egész életemben csodálatos férfiak vettek körül”, és máris olyan benyomást keltenék, mint aki most lépett ki a neokon influenszerképző utolsó fejtágítójáról, és friss működési engedéllyel a zsebében máris nekiáll megvédelmezni a válságban vergődő férfinemet.

Kibillennek a közhelyek, de mi ezért szeretjük őket. (Kőrösi Zoltán)

„Már mindent elmondtak. De még nem mindenki.” (Karl Valentin)

Ez az írás nem vitacikk. Ahhoz ugyanis, hogy Szécsi Noémi nemrég megjelent ego­tripjével (lásd: O tempora, o mores!, Magyar Narancs, 2022. november 17.) értelmesen vitatkozzak, pontosan értenem kellene, hogy mi az ő álláspontja a trágársággal kapcsolatban. Nem mindig tudom azonban, hogy mi az, amit ironikusan mond, illetve mi az, amit az írásában szó szerint kell érteni.

Aki egyedül él, az szingli. A szingli nyakában lógó, csillogó-villogó bizsu jelzője: csilivili. A szingli, akit nem izgat, ha beszólnak neki a hatásvadász nyakbavaló miatt, az csillol vagy csillel, azaz nyugizik.

Másfél éves lehettem, tokától bokáig bebugyolálva hevertem egy karfás szánkóban, amit a lassan pilinckázó hóesésben édesanyám húzott. Ahogy a hópelyhek a meleg bőrömhöz érve szétolvadtak az arcomon, ingerülten csattantam fel: „Anuka, megbas a hó!”

Talán még van, aki emlékszik a hírhedt „trágárság és irodalom” vitára, amely többek közt a Nagyvilág 1968/1. számában megjelent hozzászólások formájában folyt. Az „egészséges erotika” hívei küzdöttek meg akkor a némely írókban és műfordítókban testet öltő Gonosszal.

Drága Szókratészem! Hiányzol. Nem akarlak sürgetni, hogy gyere már „haza”, örülök, hogy – láthatóan – jól érzed magad a tengerentúl; s nagyon is értem, hogy ha már egyszer 2500 év után elhagytad az Óvilágot, alaposan körül akarsz nézni az Újvilágban is.

A minap szinte egyszerre ütközött a brit és a magyar gazdaságpolitika hajója a pénzügyi piacok jéghegyének.

A felkészült diák, ha a Nagy gazdasági válság 1929–1932 tételt húzza, az előzményekkel indít: a 33 milliárd dollárnyi háborús jóvátétellel és az európai országok nyomorúságával, beleértve a győztesekét is.