Magyar Narancs: A Kolja és az Oscar-díj után nagyszabású háborús filmet forgatott két cseh pilótáról, akik a német megszálláskor az angol légierőhöz csatlakoznak. A Sötétkék égbolt kelet-európai viszonylatban igazi szuperprodukciónak számított, a legdrágább cseh filmként emlegetik. Elég nagy ugrás lehetett a szinte családias léptékű Kolja után.
Jan Sverák: Ugyanabba a csapdába estem, mint Nyikita Mihalkov, aki a Csalóka napfény után friss Oscar-díjasként leforgatta A szibériai borbélyt. Valami nagyot, látványosat akart csinálni, és jól befürdött vele, akárcsak én a Sötétkék égbolttal. Az Oscar után mindenki a vállamat veregette, és azt az ígéretet kaptuk Hollywoodból, az egyik stúdiótól, hogy bármi is legyen a következő filmem, azt ők boldogan finanszíroznák. Amikor megtudták, hogy ez a bármi két Angliába szakadt cseh pilótáról fog szólni, és a film felében csehül beszélnek, jelentősen alábbhagyott a lelkesedésük. A kezdeti ígéretből annyi maradt, hogy ha már leforgattuk a filmet, ők örömmel megtekintik, és majd meglátják, tudnak-e vele kezdeni valamit. Végül nekem kellett összekalapoznom a pénzt.
MN: Mennyi gyűlt össze?
JS: Hétmillió dollár. Egy ilyen mértékű produkció Hollywoodban 100 milliónál kezdődik. De már nem volt visszaút, ki kellett tartani az árral szemben is. Küzdelmes munka volt, nem sok örömöm telt benne. Ezek után mindenképpen valami egyszerűt, személyeset, könnyen elkészíthetőt akartam csinálni, és egy nap, amikor apámmal (Zdenek Sverák - közismert színész, forgatókönyvíró, fia filmjeinek állandó közreműködője) a családi nyaralónkban beszélgettem, megpendítettem, hogy írnia kéne valamit a saját dolgairól. Az ihletért sem kellett messzire menni, a helyi közértben jött szembe, ahová az édesanyámmal járok. A szupermarketünk örökké szótlan üvegvisszaváltójának az alakja köré építettük a történetet.
MN: A filmes együttműködések közül a rendező és a forgatókönyvíró kapcsolata az egyik legkényesebb viszony, önöknél ráadásul családon belül kell rendezni a szakmai természetű vitákat. Jól veszi az édesapja a rendezői instrukciókat?
JS: Mint minden kapcsolatnak, a miénknek is a kölcsönös bizalom adja az alapját. Nem ma kezdtük a közös munkát, volt időnk összecsiszolódni az elmúlt 15-16 év során. Egyikünknek sem kell tartania a másiktól, nincs alakoskodás, nincsenek hátsó szándékok. Az időzítésen persze sok múlik, meg azon, hogy miként adom be a keserű pirulát. Meg szoktam édesíteni, nálam ez a módszer működik. Először dicsérek, és utána, mintegy mellékesen, rámegyek a hibákra.
MN: A Csereüvegek előkészítésekor mi volt a legkeserűbb pirula?
JS: Amikor megpróbáltam rávenni, hogy többet mutasson meg az anyámhoz fűződő kapcsolatáról. A filmben szereplő idős házastársak az anyám és apám kapcsolatát játsszák el. Érzékeny téma, hiszen a féltékenység, a másikkal szembeni elégedetlenség is része ennek a kapcsolatnak, így érthető, ha az apám vonakodott.
MN: És hogy sikerült rávennie?
JS: Úgy volt, hogy 2003-ban forgatjuk a filmet, neki is kezdtünk, de éreztem, hogy nem elég erős a könyv, úgyhogy leállítottam a munkát. Az apám nem is állt szóba velem hónapokig, aztán egy év elteltével mégis erőt vett magán, és nekiment még egyszer a forgatókönyvnek. Ezúttal már jóval többet mert megmutatni a saját kapcsolatukból. Persze anyámat is meg kellett nyugtatnia. Apám úgy magyarázta, hogy ez az ő történetüknek egy lehetséges változata, ez történt volna velük, ha ő, azaz az apám megmarad az eredeti szakmájánál, azaz folytatja a tanítást, és így megy nyugdíjba. Anyám elfogadta ezt a magyarázatot.
MN: Ha ennyire családi ihletettségű a produkció, akkor nyilván önre is rá lehet ismerni valamelyik szereplőben.
JS: Attól tartok, hogy kimaradtam a családi képből, a legjobb tudomásom szerint nem látszom egyik karakterben sem.
MN: A magyar filmek, még a legsikeresebbek is, a hazai piacon nem képesek nyereséget termelni, külföldre pedig csak nagy ritkán kerülnek el. A Csereüvegek jó üzlet volt?
JS: Megduplázta a befektetett összeget. Ez azért nálunk is ritka eset, a legtöbb film, még ha nem is került sokba, és jól is futott a mozikban, épp hogy visszahozza a költségeket. Arra azért én sem számítottam, hogy ilyen jól fog menni, de abban biztos voltam, és ezzel is álltam az angol producerünk elé, hogy a befektetése meg fog térülni.
MN: Miért volt ebben ennyire biztos?
JS: Mert a vígjáték népszerű műfaj, és mert az apám szerepel benne, aki nagy sztár minálunk. Úgy kalkuláltam, hogy félmillióan pusztán kíváncsiságból is eljönnek. Végül másfél millióan jöttek.
MN: Csehországban 2007-ben öt hazai film is bekerült a bevételeket rangsoroló éves top 10-be. Ilyen eredmény nálunk elképzelhetetlen lenne.
JS: Ezt én is csak azzal tudom magyarázni, hogy a cseh közönség ragaszkodik a saját színészeihez és a saját, házi történeteihez. Ez nem egy mai keletű dolog, nevezhetjük akár hagyománynak is. Azért is készül évente ennyi cseh film, átlagosan úgy harminc, mert bizton számíthatnak a hazai közönségre.
Kritikánk a Visszhang rovatban.
