Új filmje, A sötétben nagy nemzetközi karriert futott be, még egy Golden Globe-ot is nyert. A török származású német rendezővel telefonon beszélgettünk.
Már 65 éve nincs köztünk a rettegett zsarnok, a tömeggyilkos szörnyeteg, továbbá a népek atyja és hóhéra, a győztes államférfi, Hitler legyőzője, a Nyugat szövetségese, majd fő ellenfele, aki megteremtette a Szovjetuniót és szuperhatalommá tette stb.
Xavier Legrand Pesten most mozikba kerülő filmje, a Láthatás egy zátonyra futott házasságról, a gyereket eszközként felhasználó szülők harcáról, mindközönségesen a családon belüli erőszakról szól. A főszereplőjével beszélgettünk.
Fél Európa filmesei sorban állnak, hogy elkészíthessék az elmúlt évek legnagyobb olasz kasszasikerének, a Teljesen idegeneknek a remake-jét. Amerikában ugyan Harvey Weinstein botránya és csődje lassítja egyelőre a vállalkozást, de már Leonardo DiCaprio és Robert De Niro is bejelentkezett producernek – nálunk Goda Kriszta rendezésében készül a magyar változat, BUÉK címmel. Az A Hely című filmje bemutatójára a közeli napokban Budapestre látogató Paolo Genovesét a commedia all’italianáról és a démonairól kérdeztük.