Film

Amikor Sztupa és Troché látták elmúlni a hegyet, a szemük sem rebbent, olyan volt, mintha csak elolvadt volna, hogyha az idő legközelebb fagypont alá esik, újraéledjen, kinőjön, kivirágozzék. Olyan volt, mintha egy similabdákra terített zsebkendő alól a bűvész darabokban varázsolná ki a labdacsokat, a kendő (illetve hát a hegy) be-beomlott itt-ott, hogy végül kicsit gyűrötten szétterüljön az asztalon.

A Disneynél már régóta első a család, legyen szó oroszlánokról, ogrékról vagy urambocsá' emberekről: apuka a kamaszlány ellen, az új udvarló ellen, az anyós ellen. Hiába őskori leletek ezek, ha a mesegyár ügyesen forgatja őket. Hőseink a kőkorszaki, már szinte rém rendes családként működő Croodék, akiknek alapelve a "félj, hogy élj", így aztán csak néha merészkednek ki barlangjukból, némi vadászat, négykézláb rohangálás és artikulálatlan üvöltözés erejéig.

Nem sokkal azután ismerkedtem meg Deannel, hogy kijártam a nyolcat. Nyár volt, már a huszadik oldal után kinn álltam az Osztapenkónál, s tudtam pontosan, hogy mit akarok.

Új filmje, a Tango libre - Szabad a tánc kapcsán beszéltünk vele Budapesten.

Előző filmjében baloldali színházi embernek adta ki magát Észak-Koreában, aztán - a "Ha érteni akarod a világot" fesztiválon most bemutatott filmjében, A nagykövetben (lásd: Visszhang, Magyar Narancs, 2013. március 21.) - görbe úton szerzett libériai útlevéllel a Közép-afrikai Köztársaságban kereste korrupt politikusok önleleplező társaságát, hogy gyémántkereskedő lehessen.

Most hatvanéves, és mint mindenki, ő is magyar: egy francia angoltanárnő és egy Eperjesről kivándorolt széfgyártó lánya. A merész szerepek specialistája, s egy ideje Michael Haneke múzsája. Nálunk most a Haneke, a rendező c. dokumentumfilmben látható. Berlinben beszéltünk vele.

Ha már a remake idejét éljük, és úgysem lehet megúszni, akkor legyen ilyen mindegyik. Szellemesen és invenciózusan átírt, jól kitalált és kellőképp aktualizált. Ahogy a (főcímben íróként tündöklő) Coen testvérek vették munkába az 1966-os Gambitet, amit akkor még Gyalogáldozatnak hívtak.

Todd Philips alig négy éve a Másnaposokkal a piálós-fingós havervígjátékok élmezőnyébe küzdötte fel (le?) magát. Az ilyen mozik - mint a randin nézett romkom és a szex közben stírölt pornó - jobb pillanataikban bensőséges viszonyba kerülnek fogyasztóikkal: miközben röhögünk a nyomorult hősökön, mi magunk is haladunk a leittasodás lejtős útján.

A dán tévé-show-man és akcionista újságíró filmjének fő helyszíne a négymilliós Közép-afrikai Köztársaság: glóbuszunk természeti kincsekkel és szépségekkel dúsan ellátott, nem is olyan kicsiny pontja, melynek a politikán kívül semmi oka nincs arra, hogy a világ ma a "bukott államok" első soraiban tartsa nyilván.