Interjú

„Csak én és a vászon”

Mark Cousins dokumentumfilmes, az Edinburgh-i Filmfesztivál volt igazgatója

Film

A 21. századi filmezés lehetőségeit vizsgáló, The Story of Film: A New Generation című filmje 2021-ben, a Cannes-i Film­fesztivál nyitófilmje volt, szeptember 23-án pedig a filmritkaságokat bemutató CineKorda vetítéssorozat indul vele a Corvin moziban. Ennek apropójából beszélgettünk.

Magyar Narancs: A The Story of Film: A New Generation a világjárvány idején készült. Milyen érzés volt kétévnyi bezártság után pont Cannes-ban bemutatni?

Mark Cousins: Mindig ijesztő látni ezeket a nagy vetítéseket, mert az ember tudja, hogy rengeteg filmkritikus van a teremben. A járvány a felejtés időszaka volt. Elfelejtettünk utaz­ni, elfelejtettünk élni. Azóta a világ legtöbb mozija küszködik. Itt, Skóciában az adatok még mindig azt mutatják, hogy 20 százalékkal vagyunk elmaradva a vírus előtti számokhoz képest. De a mozi a múltban is átélt már hasonlóan borús időket. Az 50-es, majd a 70-es években megjelenő új technológiák is átformálták a nézői szokásokat. Remélhetőleg most is talpra tudunk állni és meg tudjuk fiatalítani az intézmény iránti szeretetünket.

MN: Egy korábbi interjúban azt is említette, hogy ez a művészeti ág a jövőben lényegileg nem fog változni, de egyre több nézőponttal és egyre változatosabb történetekkel fogunk találkozni a világ minden tájáról. Viszont azt is hozzátette, hogy csak abban az esetben valósulhat meg mindez, ha az ember nem megszállottja a saját világképének, mint Donald Trump, Boris Johnson vagy épp Orbán Viktor… Milyen következményei lehetnek annak, ha egy országnak olyan vezetője van, aki az ön szavaival élve „a saját világképének megszállottja”? 

MC: Ezek mind önmaguk megszállottjai, nárcisztikus politikusok, akik ellehetetlenítik a képzeletet, szánt szándékkal csökkentik a társadalmi empátiát. Másokat hibáztatnak a problémákért, gyakran a különböző kisebbségeket. Azt sugallják, hogy ha boldogtalanok vagyunk, az azok miatt van, akiknek más a bőrszínük vagy másképp gondolkoznak a saját szexualitásukról. A művészet nem tud boldogulni a hibáztatás és a jobboldali nacionalizmus kultúrájában. A mozi arról szól, hogy ablakot nyitunk a világra. A populisták tehát nagyon veszélyesek, és még ha meg is szavazták őket, távol kell tartaniuk a kezüket a sajtótól, az igazságszolgáltatástól és a művészet finanszírozási mechanizmusaitól. Ezek a demokráciánk alappillérei. Ezek az értékek veszélyben vannak az önök országában, és veszélyben vannak Olaszországban, Indiában, Izraelben, Lengyelországban és a világ más részein. Talán a magyar a világ legnagyobb filmkultúrája, ha összehasonlítjuk a népesség számát az ország nemzetközileg elismert filmeseinek arányával. A mai populisták készek arra, hogy lerombolják ezt a hírnevet. Nem kellene hagyni. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.