Interjú

„Csak én és a vászon”

Mark Cousins dokumentumfilmes, az Edinburgh-i Filmfesztivál volt igazgatója

Film

A 21. századi filmezés lehetőségeit vizsgáló, The Story of Film: A New Generation című filmje 2021-ben, a Cannes-i Film­fesztivál nyitófilmje volt, szeptember 23-án pedig a filmritkaságokat bemutató CineKorda vetítéssorozat indul vele a Corvin moziban. Ennek apropójából beszélgettünk.

Magyar Narancs: A The Story of Film: A New Generation a világjárvány idején készült. Milyen érzés volt kétévnyi bezártság után pont Cannes-ban bemutatni?

Mark Cousins: Mindig ijesztő látni ezeket a nagy vetítéseket, mert az ember tudja, hogy rengeteg filmkritikus van a teremben. A járvány a felejtés időszaka volt. Elfelejtettünk utaz­ni, elfelejtettünk élni. Azóta a világ legtöbb mozija küszködik. Itt, Skóciában az adatok még mindig azt mutatják, hogy 20 százalékkal vagyunk elmaradva a vírus előtti számokhoz képest. De a mozi a múltban is átélt már hasonlóan borús időket. Az 50-es, majd a 70-es években megjelenő új technológiák is átformálták a nézői szokásokat. Remélhetőleg most is talpra tudunk állni és meg tudjuk fiatalítani az intézmény iránti szeretetünket.

MN: Egy korábbi interjúban azt is említette, hogy ez a művészeti ág a jövőben lényegileg nem fog változni, de egyre több nézőponttal és egyre változatosabb történetekkel fogunk találkozni a világ minden tájáról. Viszont azt is hozzátette, hogy csak abban az esetben valósulhat meg mindez, ha az ember nem megszállottja a saját világképének, mint Donald Trump, Boris Johnson vagy épp Orbán Viktor… Milyen következményei lehetnek annak, ha egy országnak olyan vezetője van, aki az ön szavaival élve „a saját világképének megszállottja”? 

MC: Ezek mind önmaguk megszállottjai, nárcisztikus politikusok, akik ellehetetlenítik a képzeletet, szánt szándékkal csökkentik a társadalmi empátiát. Másokat hibáztatnak a problémákért, gyakran a különböző kisebbségeket. Azt sugallják, hogy ha boldogtalanok vagyunk, az azok miatt van, akiknek más a bőrszínük vagy másképp gondolkoznak a saját szexualitásukról. A művészet nem tud boldogulni a hibáztatás és a jobboldali nacionalizmus kultúrájában. A mozi arról szól, hogy ablakot nyitunk a világra. A populisták tehát nagyon veszélyesek, és még ha meg is szavazták őket, távol kell tartaniuk a kezüket a sajtótól, az igazságszolgáltatástól és a művészet finanszírozási mechanizmusaitól. Ezek a demokráciánk alappillérei. Ezek az értékek veszélyben vannak az önök országában, és veszélyben vannak Olaszországban, Indiában, Izraelben, Lengyelországban és a világ más részein. Talán a magyar a világ legnagyobb filmkultúrája, ha összehasonlítjuk a népesség számát az ország nemzetközileg elismert filmeseinek arányával. A mai populisták készek arra, hogy lerombolják ezt a hírnevet. Nem kellene hagyni. 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.