Film

A magas szőke, a Balekok balekja Alzheimer-kóros öreg ínyencet ad az Együtt élhetnénk című filmkomédiában. Mi másról is beszélgethettünk volna vele, mint moziról, burleszkről és melankóliáról.

A cím részint megtévesztő, mert a verseket Joó László nem írta, hanem mondja (A magyar költészet gyöngyszemeiből), részint megfelel az igazságnak, mert ezek az ő versei, a sajátjaivá szellemíti őket. A színész nem mai gyerek, az idén lesz kilencvennégy, és ötvennégy magyar verset mond el Balassitól Áprilyig. Kívülről.

Egy thrillert két dolog tesz eladhatóvá. Vagy a jó sztori, amelyben minden autós üldözés, minden torkolattűz a fordulatos történet kibontakozását szolgálja; van felderítendő rejtély, vannak feltáruló összefüggések - egyszóval a film modellezni képes egy világot, ahol az emberi törekvések, indulatok, érdekek valóságosak. Vagy pedig van egy(-két) magával ragadó színész, aki, még ha nem művel is emberfeletti dolgokat, csak néz, csak hallgat, de mindent elhiszünk neki - főleg azt, hogy az ő törekvései, indulatai, érdekei is valóságosak.

Amikor Sztupa és Troché leszálltak a HÉV-ről a Tanácsház téren, rohadt egy idő volt. Sztupa nyakig begombolta a viharkabátját, s majd' a füléig húzta fejébe a svájcisapkáját. Troché is felhajtotta az orkán gallérját, de a kalapját hagyta félrecsapva, úgy, mint Sinatra. A megállóból átvágtak a Rákóczi úton az I. kapu felé, így épp a szemükbe kapták a szelet. Nem kéne előbb egy kis lélekmelegítő? - kérdezte Sztupa.

Van a francia filmnek egy alműfaja: a boldogság. Ezen belül megkülönböztetjük az intellektuális síkon mozgó, de helyváltoztatást csak módjával végző franciákat (Rohmer-iskola) és a boldogságukban azonnal futásnak eredő, sőt kergetőzni sem rest fiatalokat (Truffaut-iskola).

Richard Strauss és Friedrich Nietzsche gyerekszemmel, avagy a filmtörténet egyik legismertebb jelenetének újragondolásai. Felbujtó a Budapesti Fesztiválzenekar, a résztvevők iskoláscsoportok, a bírálók pedig mások mellett Jancsó Miklós és Fischer Iván voltak.

Mi van akkor, ha eltekintünk a kiállás gesztusától, a kulturkampftól, az első és utolsó vágás jogától, a régi és új pénzosztó ablakoktól és egyáltalán, a szakma összes nyűgétől, és mozijegy adta jogunkkal élve nézünk, mint a moziban?

Amikor Sztupa és Troché ügyeit tárgyaljuk itt, mindig ketten zúzzák, noha nincsenek s nem is voltak soha összenőve. Egy napon például Sztupa Szigetszentmártonba utazott, míg Troché egyszerűen fennmaradt Pesten, beült valahová, sétált is, ledőlt ebéd után, mint akinek se gondja, se dolga. Közben morfondírozott dolgokon - más tán munkának nevezné e köztes létállapotot, amikor itt is van meg ott is, de még sincsen igazán sehol sem, ugyanakkor mégis kisülhet valami e darvadozásból.