Tévé

Őszitegzes, lápi póc, bödöncsiga

Endemica Hungarica

  • Solymosi Bálint
  • 2012. május 10.

Film

Húsvét hétfőtől új mackófigura (és mindjárt kettő!) fogadja az m2 mesesávjának nézőit, de innen vagyunk még azon, várakozással eltelve ülünk fotelünkben ezen a felhős és szeles vasárnap délutánon, amelyet eltölteni aranylóan semleges kedéllyel képzelünk. Ám nem bírjuk csak úgy abbahagyni - várakozunk, remélünk, bazírozunk, szép és új lesz minden, a tévémacitól fogva az államfőn át Európáig és tovább. Amíg azonban mindez beköszönt, és talán szertelen izgatottságunk lecsöndesül, nézzünk meg az m1 műsorán egy meglepően bársonyos ajánlatot, az Endemica Hungaricát. Értsd: magyar bennszülött.

Ami elsőre a szemünk elé tárul: a sziklák közt hegyi patak ront lefelé, fagyosan szürke, aztán az ősz színpompásan meleg fényű falombjai; elemi ritmusú, erőteljes képek; és miközben elindul a fölvezető szöveg, mely mértéktartónak, érthetőnek és ugyanakkor az érdeklődést felcsigázónak bizonyul, azt állapítjuk meg bölcsen, hogy más lesz ez, mint egy "klasszikus" természetfilm. Azt gondoljuk később, azért, mert látványvilága dermesztően nem idilli. Viszont lenyűgöző; ennek egyik oka az lehet, hogy az ábrázolás lehetséges technikai és esztétikai módjain a természet önreprezentációját eleveníti meg, mintegy paradoxonként távol tartva azt az embertől és az emberi tekintettől. Így is létrejöhet hát egy szép és eleven természetfilm, hogy a mikroszkópok absztrakcióit, "trükkjeit", az objektív hűvös tárgyiasságát, megfellebbezhetetlenségét nem úgy alkalmazza. A választott téma is kezükre játszik, hiszen olyan ritka magyarországi állatfajokat mutatnak be, amelyek közelébe a legritkább esetben jut ember, naivan úgy vélem, ezeket az állatokat még soha nem is látta senki. Az első állatkép egyike rögvest egy esztétikai abszurd - ritka csúf vagy szörnyű pillangó, ő az őszitegzes.

Nem lehet kihagyni ezen ismertetőből az állatfajok neveit; mecseki őszitegzes, aggteleki vakbolharák, szemcsés vakászka, magyar tarsza, balatoni szivacs, rákosi vipera, lápi póc, fekete bödöncsiga, csíkos szöcskeegér, északi pocok. És hogy ez mind klassz, de az élőhelyeik szinte bizarrak; barlang, meleg vizű patak, mocsár, tó, nedves rétek, síkság, és hogy például úgy falánk és villámgyors a lápi póc, hogy alig kap oxigént közben, mármint olyan környezetben él (de ez csak egy kis ízelítő).

Noha ez stílusában klasszikusnak mondható természetfilm, amely a legújabb technikát ennek megfelelően alkalmazza, mindazonáltal van benne valami hűvösen elemelt; ezt a hatást a funkciók leírásának felpörgetett és egyértelművé tett kezelése adhatja. A film, úgy érezhetjük, a science fiction és az apokaliptikus látomások képi világát hozza, miközben finoman átlengi a létezés funkcionális örömérzete és véletlenszerűségének kedélye. Az a fajta science fiction, amely kitűnő dramaturgiával rendelkezik, az adott helyzeteken belül remekül átpakolt súlypontok vannak, és a vadállati kaland helyett érzékeny átívelések jellemzik. A film természetszerűleg nem nélkülözi az evolúció ismert, finoman szólva is harcias meneteit, de az állatok párzási és táplálkozási szokásait veszi elő leginkább.

Amennyiben nem volnánk annyira ízlésesek, mint amennyire azok vagyunk, "könnyű prédája" lehetne az Endemica Hungarica az olyan irányú geohisztériai feltevéseinknek, hogy na lám, kik ki nem bírták itt, megrettenve, megbújva, viszont a lehetőségeiket megneszelve, és magukat újra és megint kitalálva élnek tovább. Állatság volna. Amikor ezt a filmet látjuk, az jut eszünkbe, hogy hál' istennek, a legjobb úton vagyunk afelé, hogy leszokjunk az antropomorfizáló világnézeteinkről, természetvizsgálódásaink ilyen irányú leképezéséről.

Megint egy komoly előadás az evolúció téziséről, melyből a tudomány némely képviselője szerint a legmesszebbmenőkig kiiktatandó az élővilág célszerűsége és "haladása". Ezek tévhitek. Amit Mosonyi Szabolcs, a film rendezője és operatőre, valamint Bagladi Erika, a forgatókönyv írója tesz, igen szimpatikus. Ez a higgadt és ezzel együtt gyors "szemlélődés", mely nem kívánja a látottakat azon nyomban értelmezni mindenféle tudományos elméletekkel, de kétségtelenül minden ilyesmit felhasznál: a képeknek megalapozott tudása van.

m1, 2012. április 8.


Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.