Tévé

Őszitegzes, lápi póc, bödöncsiga

Endemica Hungarica

  • Solymosi Bálint
  • 2012. május 10.

Film

Húsvét hétfőtől új mackófigura (és mindjárt kettő!) fogadja az m2 mesesávjának nézőit, de innen vagyunk még azon, várakozással eltelve ülünk fotelünkben ezen a felhős és szeles vasárnap délutánon, amelyet eltölteni aranylóan semleges kedéllyel képzelünk. Ám nem bírjuk csak úgy abbahagyni - várakozunk, remélünk, bazírozunk, szép és új lesz minden, a tévémacitól fogva az államfőn át Európáig és tovább. Amíg azonban mindez beköszönt, és talán szertelen izgatottságunk lecsöndesül, nézzünk meg az m1 műsorán egy meglepően bársonyos ajánlatot, az Endemica Hungaricát. Értsd: magyar bennszülött.

Ami elsőre a szemünk elé tárul: a sziklák közt hegyi patak ront lefelé, fagyosan szürke, aztán az ősz színpompásan meleg fényű falombjai; elemi ritmusú, erőteljes képek; és miközben elindul a fölvezető szöveg, mely mértéktartónak, érthetőnek és ugyanakkor az érdeklődést felcsigázónak bizonyul, azt állapítjuk meg bölcsen, hogy más lesz ez, mint egy "klasszikus" természetfilm. Azt gondoljuk később, azért, mert látványvilága dermesztően nem idilli. Viszont lenyűgöző; ennek egyik oka az lehet, hogy az ábrázolás lehetséges technikai és esztétikai módjain a természet önreprezentációját eleveníti meg, mintegy paradoxonként távol tartva azt az embertől és az emberi tekintettől. Így is létrejöhet hát egy szép és eleven természetfilm, hogy a mikroszkópok absztrakcióit, "trükkjeit", az objektív hűvös tárgyiasságát, megfellebbezhetetlenségét nem úgy alkalmazza. A választott téma is kezükre játszik, hiszen olyan ritka magyarországi állatfajokat mutatnak be, amelyek közelébe a legritkább esetben jut ember, naivan úgy vélem, ezeket az állatokat még soha nem is látta senki. Az első állatkép egyike rögvest egy esztétikai abszurd - ritka csúf vagy szörnyű pillangó, ő az őszitegzes.

Nem lehet kihagyni ezen ismertetőből az állatfajok neveit; mecseki őszitegzes, aggteleki vakbolharák, szemcsés vakászka, magyar tarsza, balatoni szivacs, rákosi vipera, lápi póc, fekete bödöncsiga, csíkos szöcskeegér, északi pocok. És hogy ez mind klassz, de az élőhelyeik szinte bizarrak; barlang, meleg vizű patak, mocsár, tó, nedves rétek, síkság, és hogy például úgy falánk és villámgyors a lápi póc, hogy alig kap oxigént közben, mármint olyan környezetben él (de ez csak egy kis ízelítő).

Noha ez stílusában klasszikusnak mondható természetfilm, amely a legújabb technikát ennek megfelelően alkalmazza, mindazonáltal van benne valami hűvösen elemelt; ezt a hatást a funkciók leírásának felpörgetett és egyértelművé tett kezelése adhatja. A film, úgy érezhetjük, a science fiction és az apokaliptikus látomások képi világát hozza, miközben finoman átlengi a létezés funkcionális örömérzete és véletlenszerűségének kedélye. Az a fajta science fiction, amely kitűnő dramaturgiával rendelkezik, az adott helyzeteken belül remekül átpakolt súlypontok vannak, és a vadállati kaland helyett érzékeny átívelések jellemzik. A film természetszerűleg nem nélkülözi az evolúció ismert, finoman szólva is harcias meneteit, de az állatok párzási és táplálkozási szokásait veszi elő leginkább.

Amennyiben nem volnánk annyira ízlésesek, mint amennyire azok vagyunk, "könnyű prédája" lehetne az Endemica Hungarica az olyan irányú geohisztériai feltevéseinknek, hogy na lám, kik ki nem bírták itt, megrettenve, megbújva, viszont a lehetőségeiket megneszelve, és magukat újra és megint kitalálva élnek tovább. Állatság volna. Amikor ezt a filmet látjuk, az jut eszünkbe, hogy hál' istennek, a legjobb úton vagyunk afelé, hogy leszokjunk az antropomorfizáló világnézeteinkről, természetvizsgálódásaink ilyen irányú leképezéséről.

Megint egy komoly előadás az evolúció téziséről, melyből a tudomány némely képviselője szerint a legmesszebbmenőkig kiiktatandó az élővilág célszerűsége és "haladása". Ezek tévhitek. Amit Mosonyi Szabolcs, a film rendezője és operatőre, valamint Bagladi Erika, a forgatókönyv írója tesz, igen szimpatikus. Ez a higgadt és ezzel együtt gyors "szemlélődés", mely nem kívánja a látottakat azon nyomban értelmezni mindenféle tudományos elméletekkel, de kétségtelenül minden ilyesmit felhasznál: a képeknek megalapozott tudása van.

m1, 2012. április 8.


Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.