Minden arany, ami fénylik: van giccs és csillogás, CGI, robotállattá alakuló istenek. Sok pénz. Igazán vehettek volna egy valamirevaló forgatókönyvírót is, hogy az Egyiptom istenei kicsit több legyen, mint az óegyiptomi mitológia Power Rangersszé turbózott változata. Főleg azért, mert a Nílus menti istenek történetei – az égbolton hajózó Ré és Apofisz küzdelme, az újjászülető Ozirisz és a gonosz testvér, Széth vetélkedése, az isteni trónt nyerő Hórusz, a túlvilági igazság tollpihéje – csupán önmagukban is iszonyúan izgalmasak.
Ezek helyett itt erős leegyszerűsítéssel és egy Aladdin-hasonmással van dolgunk, aki az áhított nő érdekében kénytelen beleavatkozni az isteni csatározásba. A sivatagba száműzött Széth – maga az ókor fenegyereke, Gerard Butler – átvenné a trónt, és hiperistenné tákolná önmagát. Ellenfele „Hórusz és szeme”, utóbbi itt pattogó-fénylő üveggolyóvá minősül, amitől szerencsétlen főhősünk megfosztatik; de a szakirányú Trónok harcából is ismert Nikolaj Coster-Waldau jól hozza a figurát, hozzá van szokva ugyanis testrészei elvesztéséhez. A fénypont (átvitt és szoros értelemben) a Napistent, Rét alakító Geoffrey Rush, aki miatt legalább öt percig úgy érezzük, hogy ezt azért jó volt látni. A mélypont az alvilág, amely teljesen értelmezhetetlenül van a krétai labirintus szimbólumával ábrázolva – az alkotók tán kettőt lapoztak a törikönyvben. De látványt, azt kapunk. Az isteni Egyiptom nagy és színes PC-játék, elhanyagolható és kínos átvezető párbeszédekkel. Ozirisz pedig tizennégy darabban forog a sírjában.
Forgalmazza a Big Bang Media
