Film

Egyiptom istenei

Film

Minden arany, ami fénylik: van giccs és csillogás, CGI, robotállattá alakuló istenek. Sok pénz. Igazán vehettek volna egy valamirevaló forgatókönyv­írót is, hogy az Egyiptom istenei kicsit több legyen, mint az óegyiptomi mitológia Power Rangersszé turbózott változata. Főleg azért, mert a Nílus menti istenek történetei – az égbolton hajózó Ré és Apofisz küzdelme, az újjászülető Ozirisz és a gonosz testvér, Széth vetélkedése, az isteni trónt nyerő Hórusz, a túlvilági igazság tollpihéje – csupán önmagukban is iszonyúan izgalmasak.

Ezek helyett itt erős leegyszerűsítéssel és egy Aladdin-hasonmással van dolgunk, aki az áhított nő érdekében kénytelen beleavatkozni az isteni csatározásba. A sivatagba száműzött Széth – maga az ókor fenegyereke, Gerard Butler – átvenné a trónt, és hiperistenné tákolná önmagát. Ellenfele „Hórusz és szeme”, utóbbi itt pattogó-fénylő üveggolyóvá minősül, amitől szerencsétlen főhősünk megfosztatik; de a szakirányú Trónok harcából is ismert Nikolaj Coster-Waldau jól hozza a figurát, hozzá van szokva ugyanis testrészei elvesztéséhez. A fénypont (átvitt és szoros értelemben) a Napistent, Rét alakító Geoffrey Rush, aki miatt legalább öt percig úgy érezzük, hogy ezt azért jó volt látni. A mélypont az alvilág, amely teljesen értelmezhetetlenül van a krétai labirintus szimbólumával ábrázolva – az alkotók tán kettőt lapoztak a törikönyvben. De látványt, azt kapunk. Az isteni Egyiptom nagy és színes PC-játék, elhanyagolható és kínos átvezető párbeszédekkel. Ozirisz pedig tizennégy darabban forog a sírjában.

Forgalmazza a Big Bang Media

Figyelmébe ajánljuk

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.

A szürkeség ragyogása

Különös élmény néhány napon belül látni két Molière-darabot a Pesti Színházban. A huszonöt éve bemutatott Képzelt beteg egy rosszul öregedő „klasszikus”, a Madame Tartuffe pedig egy kortárs átirat, amelynek első ránézésre a névegyezésen túl nem sok köze van a francia szerzőhöz. Ez utóbbi egyáltalán nem baj, még akár erény is lehet.