Film

Életet az éveknek

Steve McQueen: 12 év rabszolgaság

  • - köves -
  • 2014. február 9.

Film

Brit tudósok egy csoportja szerint elképzelhető, hogy akár már egy-két film múlva is bekövetkezhet, hogy Steve McQueen megszűnik az a saját képeibe (ó, te rideg, rideg kameraszem!) és mondanivalója fontosságába (a rabszolgaság elég rossz!) feledkezett filmrendező lenni, akinek ma ismerjük.

Közel a nap, hogy a Shame és az Éhség rendezője igazi, élettel teli filmet készít, s nem nehezen kikezdhető ízléssel kifaragott, feltartott ujjú emlékművet. Semmi kétség, úgy ma nem éhezik senki európai művészfilmen, és senki oly kétségbeesetten nem veri a farkát kozmikus magányában, mint Steve McQueen hősei. S ami elmondható a korábbi művekre, elmondható a legfrissebbre is; olyan tüchtigül senki sem mesél arról a nagy amerikai szégyenfoltról, amit rabszolgaságnak hívnak, mint a brit filmművész. Kamerája (rideg, rideg) előtt ismét egy komplett szenvedéstörténet szökken szárba; 12 év korbácsütésekben, megaláztatásokban és gyapotszedésben gazdag története, annak minden testileg-lelkileg jelentős fordulatával. Nem keveset kell ülni, hogy végigüljük a tisztes polgári életet élő családapából tőrbe csalt szerencsétlenné tett, rabszolgasorba süllyesztett, különböző gazdák keze alatt 12 évet lehúzó Solomon Northup 19. századi történetét. Solomont senkinek sem kellett kitalálni, önéletrajza szerint minden rá mért ütés igaz, egy fiktív rabszolga azonban éppúgy megtette volna. Talán mert McQueen, akinek passziója a tablófestés, úgy lőcsöli rá szerencsétlen Solomonra a rabszolgaság ügyének szendvicsemberszerepét, mintha szegénynek nem lenne épp elég baja enélkül is. Még az Ügyet is neki kell a hátán elvinnie, hisz a szerep így kívánja. Az csak természetes, hogy McQueen a rá olyannyira jellemző kimértséggel pergeti a korfestő eseményeket, és nemcsak a szolgák, de az urak típusaiból is bőséggel válogat. Így jut színészi ziccerhez és déli akcentushoz Michael Fassbender, Paul Dano, Benedict Camberbatch és egy jó ács (meg a producer) szerepében Brad Pitt. De Solomont is nagy ász, a Gyönyörű mocsokságok óta magas szinten szívó Chiwetel Ejiofor alakítja - elsőrangú szenvedés az övé, a legjobb anyagból.

Akárhogy nézzük is, súlyos, fontos, veretes mű született, annyira veretes, hogy ennél több veret már nem is fért volna el rajta. Igazán nem panaszképp, inkább az elismerés hangján jegyeznénk meg, hogy ennyi tökéletesség közepette egy kevéske életnek is hasznát vette volna ez a vitrinbe kívánkozó, mérnöki remek.

Forgalmazza a Pro Video

Figyelmébe ajánljuk

A bűn nyomora és a nyomor bűne Vadkeleten

Hogy milyen nyomor vezethet el a bűnhöz, amelyben csak némi élelmet vagy egy fél minimálbért sikerül zsákmányolni? Kik az áldozatok és miért hallgatnak? A leszakadó kistérségek sajnos kiváló terepet jelentenek, hogy egy pillantást vessünk a kétségbeejtő helyzetre.

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.