Egy ismerős blogján olvastuk, hogy látták Pesten az egyik Pythont. Gyerekjáték volt a nyomára akadni, s ahogy visszajött a Hortobágyról, Michael Palin már ott is ült velünk szemben.
29 éves brit színész - két-három millió dollárt tesz zsebre filmenként. A letölt-hető képernyővédők közül az ő képe a legkeresettebb. Rajongói szerint játszani is tud, a kritikusok más véleményen vannak. A Gyűrűk Ura trilógia, a Sólyom végveszélyben, a Trója sztárja most A Karib tenger kalózai 2-ben csörgeti Pesten a kardot. Még Velencében beszéltünk vele - momentán a harmadik részt forgatja a Bahamákon.
Egyértelművé vált, hogy a kortárs magyar zenében kimondottan exportképes, nemzetközi hírű produkciókkal rendelkezünk mind a komoly-, mind a könnyűzenei piacon. Kérdés azonban, hogy meg lehet-e élni ebből, illetve hogy számolni kell-e még a komoly- és a könnyűzene szembeállításával. A kortárs zeneszerzés lehetőségeiről és buktatóiról Tövisházi Ambrussal (Erik Sumo, Amorf Ördögök) és Márkos Alberttel (Budbudas, Skeg, Tilos Rádió) beszélgettünk.
Előbb gyerekszínész, majd mindannyiunk Frodója. A Jófiú, a Halhatatlan szerelem, az Avalon, a Faculty - Az Invázium, a Deep Impact, a Sin City, A Gyűrűk Ura sztárja nálunk épp a Huligánokban látható a mozikban, a Minden vilángol című filmjét meg most hozták ki DVD-n. Velencében találkoztunk.
A szerb és bosnyák hadállások közt játszódó Oscar-díjas Senki földje háborús abszurdja után Danis Tanovic a családi hadviselés kifinomult módjairól tudósít Pokol című filmjében.
Minden okunk megvolt rá, hogy leüljünk a HS7 két alapító tagjával, a gitáros-énekes Szűcs Krisztiánnal és a basszusgitáros Németh Róberttel, illetve az új gitárossal, Ábrahám Zsolttal. A zenekar januárban a cannes-i MIDEM zenei vásáron a European Breakthrough Award nyertese lett, most pedig kijött az új lemeze, Tudom, hogy szeretsz titokban címmel.
Bár Kína és Koppenhága meszsze van (meg más irányban is), és a bicikliútjaink is hagynak bőséggel kívánnivalót maguk után (például a Budakalász-Szentendre szakasz megvan? egy rémálom), nem lehet nem észrevenni (különösen egy autósnak) a honi bringásszaporulat buzgó növekedését. Hétköznapi és vasárnapi Lance Armstrongok tömegei gyötrik az aszfaltot - mégse lehet mindegyik után egy szerelőkocsit küldeni, noha nyilván nem ártana.
Pandit Hariprasad Chaurasia manapság az egyik legkelendőbb híresség az indiai klasszikus zene piacán, koncertje után állva ünnepelte a Trafó közönsége is április 29-én. Története azonban jóval korábban kezdődött, a közép-indiai Allahabad városában, ahol a családja birkózásból élt.
A Da Vinci-kód sikere és a National Geographic Júdás evangéliuma című dokumentumfilmje két nem kanonizálódott apokrif leletre, Mária és Júdás evangéliumára irányította a figyelmet.
A nagy kékség, a Nikita, a Leon, a profi, a Bíborfolyók 57 éves sztárja e héttől A Da Vinci-kód moziváltozatában látható Fache rendőrfőkapitány szerepében. Cannes-ban és Párizsban beszéltünk.
Õ volt az a Gödör környékén mászkáló, rajzlappal és tolmáccsal felszerelt szendvicsember, akit a budapestiek bizalmatlanul méregettek az elmúlt hetekben. Aki szóba állt vele, attól megkérdezte: hogyan alakítaná át képzeletben Budapestet? Aztán mindezt megrajzolta, és kiállította a Trafóban.
Joey Baron a világ legjobb dobosai közé tartozik. Mike Patton, John Zorn, Bill Frisell, John Scofield, Stan Getz, Laurie Anderson, Pat Metheny, Al Jarreau, Philip Glass, Jim Hall, Chet Baker, Dizzy Gillespie, David Bowie, Randy Brecker - csupán néhány név azok hosszú listájáról, akikkel együtt játszott pályafutása során.