Interjú

„Jól fizettek”

Laurent Tirard filmrendező

Film

A vígjátékok és családi mozik francia mestere – olyan filmekkel a háta mögött, mint az Életem nagy szerelme, az Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát vagy éppenséggel A kis Nicolas nyaral – ezúttal egyenesen az Annie Hall Woody Allenjéről mintázta hősét. Legújabb filmje, A beszéd most indul a pesti mozikban – ez is adta beszélgetésünk apropóját.

Magyar Narancs: Az „intelligens” komédiák műfajában nyomul, akkor mégis mi fogta meg a képregényszerzőként ismert Fabrice Caro regényében, A beszédben?

Laurent Tirard: Amikor olvastam, megörültem: na végre, egy komplikáltan elmesélhető történet, amelyhez rendkívül sok kreativitásra, fantáziára van szükség. Minden valamire való rendező szeretne valami eredetit létrehozni. Egy vígjátéknál elengedhetetlen, hogy invenciózusan legyen elmesélve. Csináltam jó pár nagy költségvetésű, jól is szóló filmet, de A beszédhez úgy álltam hozzá, mint egy elsőfilmes, a kísérletezés és a tévedés szabadságával. A két tér-idő sík, a mentális és a valódi közötti ki-be járkálás adja ki a sztori lényegét. Minden a harmincas Adrien fejében játszódik, a családja, a környezete statisztál a szorongásai, érzelmi hullámai kifejezéséhez.

MN: A szerelmi bánat hálás téma annak érzékeltetéséhez is, hogy mennyire érezzük magunkat komfortosan az életünkben…

LT: A beszéd egyszerre szól a magányról, a párkapcsolatról, a családról, de a fő témája valóban egy szerelmi szakítás fájdalma, amit már sokszor feldolgoztak női aspektusból, de férfiakéból annál ritkábban. Fiatalon halálosan egyedül éreztem magam a családomban. Színes fantáziával megáldott, nagy álmokat kergető, történetmesélő alkatú srác voltam. A szüleim gyakran furcsán néztek rám, mint valami idegenre, földönkívülire, akiről nem tudni, hogyan pottyant közéjük. Gondolom, sokaknak ismerős ez az érzés. Igyekeztem tehát kortalan közegbe helyezni ezt a francia átlagcsaládot, nem akartam semmi felismerhető utalást sem díszletben, sem jelmezben. Azt akartam, hogy olyan legyen, amire mindenki ráismer a gyerekkorából. Végül stúdióban építettük fel a lakást, s nem tudni, hogy hol és mikor is játszódik a film. Arra számítottam, hogy az idősebb, hatvan feletti generáció a szülőkkel fogja magát azonosítani, de vicces módon az ellenkezője történt: a vetítések után mindenki azzal jött, hogy a saját fiatalkori énjét látta meg.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Az örökmozgó

  • Molnár T. Eszter

A darab, legalábbis a leírása szerint a mobilitást tematizálja, az úton lét, a meg nem érkezettség generációs tapasztalatát. A fluid meghatározatlanság valóban végigkíséri az előadást, az egymás után sorakozó jelenetek feszültségét a többértelműség és a jelentések interferenciája táplálja.

Tokióban hazatalál

Álmos képű amerikai színész bolyong Tokió­ban… de ez nem Bill Murray kiégett cinikusa, ahogy a japán főváros sem az a neonban úszó, idegenül pislákoló metropolisz, mint az Elveszett jelentésben.

A juhász és a techno

Egyszer volt, hol nem volt, élt, éldegélt özvegy apjával és néma kisöccsével Észak-Macedónia térerőben fogyatékos hegyei közt egy szegény jörük juhászlegény (a jörükok egy Balkánon ragadt török népcsoport).

Kísérleti színész

A brit színész külföldön húsz éve folyamatosan műsoron lévő darabjában a cselekmény maga tökéletesen elsikkad az aktuálisan felkért színész egyéni drámája mellett. Ketten játszanak; egyikük állandó szereplő, a hipnotizőr – a magyar színpadon Bodor Géza –, a másik viszont előadásonként változik, aszerint, hogy az alkotók kit kérnek fel. Ezúttal Balázs Andreára esett a választás.

Aparegény PTSD-vel

Megosztó könyv, elutasítottságának mértéke attól függ, ki milyen mértékben kezeli tabuként a gyermek-szülő kapcsolatot a közösségi térben. Növeli az ellenérzések amplitúdóját, hogy az apa, akiről és akinek a betegségéről és haláláról a bejegyzések szólnak, a magyar kultúra ikonikus személyisége volt, és a róla kialakuló negatív kép a legenda lebontásával is jár.

Térbe írt emlékezet

A kiállítás az otthon alapélményét, érzelmi és fizikai dimenzióit járja körül. Az otthon mint az emlékezet tere jelenik meg, miközben a tárlat egyáltalán nem melankolikusan nosztalgikus, sőt az anyagot nézve a veszteség hidege is megérint.

Orbán ugyanazt mondta, amit Lázár mondott

A cigányság azért nem tud magasabb státusú és magasabb jövedelmet ígérő szakmákhoz hozzáférni, mert nem tudja, nem is tudhatja leküzdeni azokat a társadalmi hátrányokat, amelyeket most már 16 éve a Fidesz-kormányok tudatos politikája tart fenn és súlyosbít – az oktatásban, a büntetőpolitikában, a szociálpolitikában, a romákat segítő civil szervezetek marginalizálásában.