Interjú

„Mi lehet a gyerekekkel?”

Schwechtje Mihály filmrendező

Film

A Sünvadászat című új filmje kapcsán a szülővé válás nehézségeiről, a pánikról, és meglepő pszichés reakciókról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az SZFE elvégzése után dokumentumfilmeket és rövidfilmeket rendeztél, de az első nagyjátékfilmedre, a Remélem legközelebb sikerül meghalnodra nyolc évet kellett várni. Mi történt közben, miért nem hamarabb jött ki a filmed?

Schwechtje Mihály: A mi osztályunk 2010-ben végzett, jött az összeomlás, jöttek Vajnáék, és két évig nem volt filmgyártás Magyarországon. Létrejött egy felülről irányított, a szakma igényeit meg nem hallgató, központosított rendszer, amelyben Vajna személyes koncepciója uralkodott. Ebbe a koncepcióba csak korlátozottan fértek bele a szerzői filmek. Pályáztam, de nem adtak pénzt. Nem ismert minket a közönség, ezért nem fájt senkinek, hogy nem kapunk lehetőséget, így ott toporogtunk a teljes generációmmal, és nem tudtunk filmet csinálni. Volt egy filmtervem, amellyel beválogattak külföldi workshopokra, díjat is nyertem vele, és az volt a naiv elképzelésem, hogy nyilvánvaló, hogy egy ilyet támogatni fognak, de nem ez történt. Tanácstalan voltam, aztán eljutottam oda, hogy bele kell vágnom, meg kell csinálnom egy filmet úgy, ahogy még a gimnáziumban vagy az egyetem előtt forgattam volna, vissza kell térni ahhoz a látásmódhoz.

MN: Mi ez a látásmód?

SM: Az egyetemi időszak alatt viszonylag szerencsém volt, mert kisjátékfilmes pályázatokon a Mozgókép Közalapítványnál egy-két évente sikerült pénzt nyernem. Megtanultam a filmkészítés professzionális módját, hogy van gyártásvezető, van scriptes, hogy hogyan áll föl egy stáb, és mint rendező, hogyan lássam ezt át. Ehhez képest kellett visszatérni oda, hogy nincs scriptes, nem tudjuk kifizetni a dolgokat, nem találunk embert valamelyik pozícióra, és mégis neki kell állni forgatni.

MN: A Sünvadászat is így forgott?

SM: Annyira, hogy még a Remélem legközelebb sikerül meghalnodhoz képest is visszalépés volt, olyan értelemben, hogy erre a filmre már nem sikerült stábot leszervezni az elejétől a végéig, hanem ott volt Bántó Csaba operatőr, a színészek, a producer és még egy-két ember, és napi szinten váltakoztak a stábtagok. Több mint tíz sminkesünk volt, de volt olyan nap is, amikor nem volt sminkes, és a főszereplő magát festette ki. Nem mondhattuk azt, hogy ez a forgatási nap nincs, mert nem találtunk minden pozícióra profi stábtagot. Amikor van pénzed, meg tud történni, hogy egy előre betervezett forgatási napon, egy nem várt esemény miatt úgy döntünk, hogy ez a forgatási nap most elmarad. Nálunk fel sem merülhetett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A pribék és áldozatai

Vannak példák a filmtörténetben, amelyeknek kiindulópontja az egykori áldozat jellemzően váratlan, ritkábban tudatos találkozása börtönőrével/kínzójával. Liliana Cavani Az éjszakai portásától Denis Villeneuve Felperzselt földjén át Jonathan Teplitzky A háború démonjai című filmjéig találhatunk néhány (nem olyan sok) példát erre az alaphelyzetre.

Táborlakók

A holokauszt történetének van egy makacsul újratermelődő perspektívája: Auschwitz mindent elnyel, a többi helyszín pedig vagy ennek a gravitációs mezőnek a peremére szorul, vagy egyszerűen kiesik a látómezőből. Szécsényi András Csereláger című könyve nem akar leszámolni ezzel a perspektívával – csendesebben, de határozottabban tesz mást: elmozdítja.

Együttélési problémák

Panaszt tett a szegedi önkormányzati ingatlankezelő cég munkatársára egy ügyvéd, akivel ügyfelei érdekében tárgyalva nem tudott szót érteni. A cég lépett: elbocsátotta az ügyvéd élettársát, aki próbaidőn dolgozott ott. Az eset az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala elé került.

Csak a csönd

Máig nem kárpótolták a Felvidékről kitelepített magyarokat, noha a magyar Alkotmányíróság (AB) már 1996-ban kimondta e helyzet alkotmányellenességét. Az AB akkor a rendezés határidejét 1997-re tűzte ki. A köz­vélemény erről az ügyről jószerivel semmit nem tud.

Tényleg politikai döntések születnek a magyar sajtóperekben?

A Bors különszámának betiltásán azért lepődhettek meg a fideszes politikusok, mert az utóbbi években nem ehhez a bírói gyakorlathoz szoktak. A propaganda­média és a Fidesz lejárató kampányainak védelmében a bíróságok többször is abszurd döntéseket hoztak, ám amikor a miniszterelnök perelt, már más szabályokat alkalmaztak.