Interjú

„Mi lehet a gyerekekkel?”

Schwechtje Mihály filmrendező

Film

A Sünvadászat című új filmje kapcsán a szülővé válás nehézségeiről, a pánikról, és meglepő pszichés reakciókról is beszélgettünk.

Magyar Narancs: Az SZFE elvégzése után dokumentumfilmeket és rövidfilmeket rendeztél, de az első nagyjátékfilmedre, a Remélem legközelebb sikerül meghalnodra nyolc évet kellett várni. Mi történt közben, miért nem hamarabb jött ki a filmed?

Schwechtje Mihály: A mi osztályunk 2010-ben végzett, jött az összeomlás, jöttek Vajnáék, és két évig nem volt filmgyártás Magyarországon. Létrejött egy felülről irányított, a szakma igényeit meg nem hallgató, központosított rendszer, amelyben Vajna személyes koncepciója uralkodott. Ebbe a koncepcióba csak korlátozottan fértek bele a szerzői filmek. Pályáztam, de nem adtak pénzt. Nem ismert minket a közönség, ezért nem fájt senkinek, hogy nem kapunk lehetőséget, így ott toporogtunk a teljes generációmmal, és nem tudtunk filmet csinálni. Volt egy filmtervem, amellyel beválogattak külföldi workshopokra, díjat is nyertem vele, és az volt a naiv elképzelésem, hogy nyilvánvaló, hogy egy ilyet támogatni fognak, de nem ez történt. Tanácstalan voltam, aztán eljutottam oda, hogy bele kell vágnom, meg kell csinálnom egy filmet úgy, ahogy még a gimnáziumban vagy az egyetem előtt forgattam volna, vissza kell térni ahhoz a látásmódhoz.

MN: Mi ez a látásmód?

SM: Az egyetemi időszak alatt viszonylag szerencsém volt, mert kisjátékfilmes pályázatokon a Mozgókép Közalapítványnál egy-két évente sikerült pénzt nyernem. Megtanultam a filmkészítés professzionális módját, hogy van gyártásvezető, van scriptes, hogy hogyan áll föl egy stáb, és mint rendező, hogyan lássam ezt át. Ehhez képest kellett visszatérni oda, hogy nincs scriptes, nem tudjuk kifizetni a dolgokat, nem találunk embert valamelyik pozícióra, és mégis neki kell állni forgatni.

MN: A Sünvadászat is így forgott?

SM: Annyira, hogy még a Remélem legközelebb sikerül meghalnodhoz képest is visszalépés volt, olyan értelemben, hogy erre a filmre már nem sikerült stábot leszervezni az elejétől a végéig, hanem ott volt Bántó Csaba operatőr, a színészek, a producer és még egy-két ember, és napi szinten váltakoztak a stábtagok. Több mint tíz sminkesünk volt, de volt olyan nap is, amikor nem volt sminkes, és a főszereplő magát festette ki. Nem mondhattuk azt, hogy ez a forgatási nap nincs, mert nem találtunk minden pozícióra profi stábtagot. Amikor van pénzed, meg tud történni, hogy egy előre betervezett forgatási napon, egy nem várt esemény miatt úgy döntünk, hogy ez a forgatási nap most elmarad. Nálunk fel sem merülhetett.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.