Visszavonulás „Már megszülettél, amikor ez a háború elkezdődött?” – kérdezi az egyik zöld sapkás ifjú társától, miközben épp kapkodva készülődnek a kivonulásra Afganisztánból. Az Egyesült Államok közel húszéves háborúja alatt katonák generációi jöttek és mentek, maradandó nyomot hagyva az országon. A tálibok – akik ellen az afgán hadsereg tagjait kiképzik – részben maguk is ezen intervenció termékei.
Tudjuk, hogy végződött az amerikai exodus, ezért nehéz néznivaló Matthew Heineman dokumentumfilmje. A rendezőtől nem idegen a harctéri dramaturgia; előző filmjében (The First Wave) egészségügyi dolgozók küzdöttek a koronavírus ellen. A pátosz akkor és most is kedvelt eszköze: a tálibok arctalan, sötétben bujkáló ellenségek, míg a napszítta bőrű zöldsapkások (akik szívük szerint maradnának, hogy megvédjék az országot, mely hosszú ottlétük alatt hozzájuk nőtt) és a derék afgán katonák markáns alakként állnak előttünk. Különösen Sami Sadat, a fiatal, fotogén afgán tábornok, akit az amerikaiak csak részben tudnak felkészíteni a harcra a rohanvást végrehajtott kivonulás közepette. Sadat az utolsó pillanatig kitart, barátait és rengeteg alulképzett, rosszul felszerelt katonát feláldozva. A film legmegrázóbb képsorai talán a lőszert, utánpótlást és járműveket szorgosan pusztító amerikai katonákhoz kapcsolódnak: a méregdrága javakat sem az elkeseredett Sadat, sem a tálibok nem kaparinthatják meg. Heineman nem a finom árnyalatok rendezője, ez a filmje is éles, mint a kés. (Bacsadi Zsófia)
Vetítik: november 9-én és 13-án 20.45-kor a Művész Buñuel Termében; 16-án 16.00-kor a Toldi nagytermében
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
