Mi ez, Afrika? - néz körül a tizenéves kislány a belgrádi repülõtéren. Lehet, hogy meg kéne ölni magunkat, mondja késõbb anyja a bõröndön ülve Kenedinek, a taxisnak, aki nem tudja hova vinni õket. Nemcsak azért nem, mert mindössze tíz eurójuk van, hanem mert nincs is hova. Kosovói cigányok, tizenvalahány év után utasították ki õket Németországból. A gyerekek tétován állnak egyik lábukról a másikra, hibátlan németséggel sorolják Kenedinek, hogy ez egy idegen ország, minden barátjuk Németországban maradt, se albánul, se cigányul nem tudnak.
A német kormány 2002-es döntése értelmében el kellett hagyniuk Németországot: Milosevic után nincs már mitõl tartaniuk otthon. Kosovóban viszont se ház, se rokon, maradnak a Belgrád melletti cigánytelepen, ahol ismerõsök fogadják be õket. Késõbb a telephez asszimilálódva, lepukkant ruhában látjuk õket viszont. Das Leben ist wunderschön in Deutschland, mondja egyikük a kamerába, így üzen a volt osztálytársaknak és barátoknak, mert nem látja õket viszont tán soha többé. Itt csak lopni lehet, tér a tárgyra apjuk. Iskolába nem járnak, mert kinek van arra pénze. Kenedi hozza-viszi az újabb menekülteket, ugyanazok a történetek ismétlõdnek a bõrüléses Ladában. Mindig összetört a szívem, amikor egy sokgyerekes, ren-des családdal szemben kellett eljárnom, száll magába egy volt német határrendõr, scheisse, amit csináltunk, szegi le a fejét.
Kenedit például úgy tartóztatták le anno, mintha heroint találtak volna nála. Családja Németországban maradt; õ éjjel a piros ezerötösben alszik, nappal meg azzal dolgozik. Fifty-fifty, ilyen arányban haltak meg vagy szaladtak szét Európában kosovói ismerõsei és rokonai. Akik megmaradtak, azokat Kosovska Mitrovicában keresi fel: a központba menne, ahol lakott, de a rokonok barakkokban dekkolnak a város szélén, összegyûlnek, és azt magyarázzák, hogy nem, nem a romák a bûnösek mindazért, ami történt. Csak mindig épp rossz helyen voltak a népek között, és õk húzták a legrövidebbet, ha lehet egyáltalán ilyen összehasonlítást tenni. Egy nagyszemû kamaszfiút is kísérgetünk, aki nem találja egy hónappal korábban Jugoszláviába érkezett családját. Konokul kérdezget a német követségen, hogy tudna visszamenni abba az országba, ahová tartozik. Sehogy, mondja szomorúan egy német.
Kenedi visszamegy; rendezte: Zelimir Zilnik
H
Van, aki látta a képet, van, aki csak hallott róla, és van, akinek van belõle. Elõkelõ család: délceg férfi kackiás bajusszal, finom eleganciávalöltözött feleség, jól fésült kisfiúk, matrózblúzban mosolygó kislányok. Bécs, császári udvar, francia beütésû üknagyapa, aki valamikor az elsõ világháború után keveredett Magyarországra, az egyik búzaszõke kisfiú a dédnagypapa. A Kitagadottakban magyar cigányok mesélik õseik történetét. Rá-érõs lassúsággal bontják a családi viszonyokat, sõt még a film végére se tudjuk százszázalékos biztonsággal megmondani, ki kinek a kije, egyedüli kapaszkodónk a fénykép, a nagyon sötét és az árnyalattal világosabb bõrû roma család öntudatának alapja. Az egyik asszonynak a nagybátyja (?) rejtegette, õ árulta el neki azt is: nem akármilyen családból származnak. Tõlük örököltük a tartásunkat, a büszkeségünket - magyarázzák az asszonyok. Hogy keveredett sötétebb bõrszín a családba, nem derül ki pontosan: a nagypapa már "félvér", a bírólány nagymamát ki is tagadták ezért a szülei. A kiközösítés családi hagyomány, a fiútestvér a gyûlölettõl sziszegve mondja, hogy nem áll szóba néhány testvérével, nem aljasítja le magát cigányokkal. Végig nem menne velük az utcán, mert azt mondanák: na, ott mennek a cigányok. A rejtélyes fényképet egyre többször látjuk, ésegyre nagyobb kíváncsisággal szemléljük, hiszen ezzel magyarázhatjuk a rokonok iránti és az öngyûlöletet, a családi drámákat. És fõleg: az identitáskatyvaszt. Az egyik asszony szülei félvér férjet szerettek volna neki, de õ magyarhoz ment, mert nem akart cigány lenni; az öreg néni még a sírjában se fog nyugodni, mert egyik fia oláh cigány feleséget választott. Rosszul vannak elosztva bõrszín szerint az emberek, magyarázza késõbb lenyûgözõ bölcsességgel a fiú - egy cigánytelepen áll, hangos gyerekricsajban, úgy, ahogy a cigányok a filmeken szoktak; hirtelen megörülünk annak, hogy ennek a családnak itt történelme és legendái vannak. Beleringatjuk magunkat a történetükbe, egészen az utolsó percekig, amikor a kép eredeti tulajdonosa azt a három szót vágja az arcunkba, hogy ez Vilmos császár családja. Kétségbeesetten keressük, hogy hol, mikor, ki hibázott. Mi értettük félre az egészet, vagy õk, hazudott-e valaki, vagy csakmagyarázatot akart adni, és trükkrõl van-e szó, vagy ez az igazság.
Kitagadottak; rendezte: Kõszegi Edit - Szuhay Péter
Varró Szilvia
