Szemrevaló

Szállj, cserebogár!

Film

1945, Bécs. Egy lebombázott város, házak és életek törmeléke közt keressük a túlélés lehetőségeit. Nem a nagy, heroikus kalandok esnek velünk, csak peregnek a mindennapok; élni kell, enni kell, aludni kell valahol. Bújtatni a frontról hazaszökött katonát, férjet, apát. Meg kell tanulni együtt élni azokkal, akikkel addig sose kellett.

Christl épp annyi éves, hogy neki a háború jelen időt, a gyerekszobát jelenti. A családja – az anya, a testvér, a dezertőr sebesült apa és a rokonok – a bombázás után egy neuwaldenweggi villában igyekszik kivárni a harcok végét, hogy az oroszok elérjék Ausztriát. A helyzet maga a teljes sarokba szorítottság, az az időpillanat, amikor a nácik és az oroszok elől ugyanúgy bujdosni kell; hiszen a várva várt felmentősereg egyszerre jelentheti a háború végét és az új, halálos fenyegetést mindenkire, akit túl szőke hajúnak vagy kollaboráns múltúnak vélnek. A villa aztán egy negyvenfős orosz katonai egység szállása lesz, ott kell boldogulni.

Christine Nöstlinger önéletrajzi regénye nem hiába lett Európa-szerte bestseller. Nagyon is finom, átszűrt módon – és végül egy remek arányérzékkel felhangolt film formájában – mutat be egy keveset tárgyalt problémát, az osztrák identitás állapotát a háború végén duplán fejre boruló világban. Mindezt gyermeki nézőpontból: a főszereplő kislány énelbeszélésére, mint az elmesélhetőség egyetlen zálogára bízva. A borzalmakból és a rettenetesből így nem marad más, csak egy sor a jól ismert gyerekdalban. De ez a sor akkor is ugyanazt jelenti, ha németül, ha oroszul éneklik.

Neked ajánljuk