Fotó: Sióréti Gábor
Magyar Narancs: Tavaly úgy nyilatkozott nekünk Baran bo Odar, a Néma csönd című thriller rendezője, hogy ha valaki ma Németországban biztosra akar menni, akkor vígjátékot vagy törökökről szóló drámát forgat. Így látja ön is?
Jan Schomburg: Holokausztfilmmel is sikeres lehet az ember, persze csak akkor, ha olyan hőst sikerül találni, aki német, és valami jót cselekedett. Vagy ott vannak az NDK-s filmek és A mások élete. De az biztos, hogy a romantikus komédiák visznek mindent. Ha Matthias Schweighöfer vagy Til Schweiger szerepel bennük, az tuti siker. E pillanatban ők a legnagyobb sztárok, és szakmányban készítik a romantikus vígjátékokat. Érdekes, hogy mennyire konzervatívak, vagy ahogy a franciák mondják, petit bourgeois produkciók ezek a vígjátékok. A negyvenes években a romantikus komédia sok mindent megmutatott, amiről nem illett nyilvánosan beszélni. Ilyenek voltak Preston Sturges vígjátékai vagy korábbról például Lubitsch filmje, a The Marriage Circle (1924 - Kvittek vagyunk). A mai német vígjátékok viszont sokkal kevesebbet mutatnak férfi és nő kapcsolatából, mint amennyit lehetne. Korlátoltak, unalmasak. Dacára a műfaj iránti undoromnak, most mégis egy romantikus komédiát írok, egy vallásos romantikus komédiát. Isten és egy férfi ugyanabba a nőbe szeretnek bele.
MN: Ki játssza istent?
JS: Isten nem látszik majd a filmben, de Barbara Sukowát például el tudnám képzelni istenként.
MN: Az Együtt az ég alatt az első nagyjátékfilmje. Mennyi pénzből készült?
JS: Nyolcszázezer euróból. Az első filmes rendezőknek elég jó dolguk van Németországban, a tévétársaságok számos programon keresztül támogatják őket. Én is az egyik ilyen programba kerültem be a forgatókönyvemmel, s miután elnyertem a támogatást, már mehettem is forgatni. Nem kellett kalapoznom.
MN: Scorsese nemrég úgy nyilatkozott, hogy vén fejjel sem tanult még meg szexjeleneteket rendezni. Első filmesként nehéz volt?
JS: A nehéz nem ez, hanem az, amikor például nyolc embert kell egy teljesen hétköznapi jelenetben, például egy szobában megmutatni. Szerencsére nálam mind a nyolcan ülnek. De szexet filmezni nem nehéz. Eldönteni, hogy mennyit mutatsz belőle, az már nehezebb. Ha az ember túl sokat mutat, az könnyen elvonja a figyelmet a lényegi dolgokról, a néző, főleg, ha férfi, azt várja csak, hogy na, mikor dugnak már megint. Ezt szerettem volna elkerülni. Nem vagyok prűd, csak máshol, nem szex közben mutatok sokat. A bugyi egy teljesen hétköznapi jelenetben kerül le a hősnőről. Egyébként az operatőröm férfi, a másodoperatőröm - mert minden jelenetet két kamerával rögzítettünk - nő, s a szexjeleneteket ő forgatta. Az operatőröm ötlete volt: azt mondta, izgalmasabb lesz, ha nő forgatja.
MN: És izgalmasabb lett?
JS: Lehet, hogy ha férfi forgatja, akkor is ugyanez az eredmény születik. Így talán valamivel lágyabb lett az összhatás. Nem annyira az aktusra koncentráltunk. Próbáltam valami komikumot is csempészni a szexbe, szeretem, ha a szex vicces. A nők például mindig utálták, ha szex közben rajtam maradt a zokni, ilyenkor mindig igyekeztem valahogy a lábaim segítségével megszabadulni tőlük - ez szerintem például emberi is, vicces is, be is került a filmbe. Történt már ilyesmi magával is?
Együtt az ég alattKét hete még azt láthattuk, miként él és miként hal valaki, ha német és kispolgár (Andreas Dresen: Járhatatlan út). Most azt láthatjuk, miként él és miként hal valaki, és ezt a valakit hogyan éli túl egy másik valaki a német értelmiség köreiben. Aligha a forgalmazók titkos összeesküvéséről vagy valamilyen Berlin- Budapest-tengelyről van szó, melynek célja a német középosztály bemutatása lenne, mindenesetre ezekből a filmekből igény szerint egy csomó életmódbeli sajátosságra is ráláthatunk. Persze csak azon dilemmák mentén, melyek a szereplőket foglalkoztatják. Hiszen Schomburg filmjének fess fiatal tanárnő hősnője sem azzal van elfoglalva, hogy tanári béréből mit engedhet meg magának, hanem azzal, miként lehetséges, hogy a férjét holtan találták Marseille-ban. Az önkezűség megcáfolhatatlan bizonyítékaival, egy kipufogógázzal teleeresztett Golfban. Marseille tiszta sor, a fiatal pár ott tervezte élete folytatását (a kölniek oda vágynak - derül ki a filmből), de a szeretett férj váratlan tette teljes rejtély. Kiderül: nem a tett, hanem a férj a rejtély - a fiatal nő valójában semmit sem tudott arról az emberről, akivel szolid polgári életét összekötötte. A film lehetne akár thriller is, nyomozás egy személy azonossága után, sőt lehetne valami posztmodern elbeszélői kísérlet is, egy sokat ígérő pillanatban úgy tűnik ugyanis, hogy főszereplőt vált a történet, de aztán nem vált. A sok lehetből szőtt lebegtetés és az erős színésznői teljesítmény sokáig működik is, kár, hogy aztán mindenki úgy marad, valahogy tét nélkül, lebegve. Hőseink tán még máig is lebegnek, ha meg nem haltak. A Mozinet bemutatója |
